A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Takács Béla: Cserépedények az északmagyarországi református templomokban

Cserépedények az észak-magyarországi református templomokban A miskolci Herman Ottó Múzeum 1977-es Évkönyvében megjelent tanulmányunkban írtunk azokról a habán - korabeli elnevezéssel élve „új keresztyén" - edényekről, amelyek Észak-Magyarország területén a református eklézsiák XVII-XVIII. századbeli leltáraiban fennmaradtak és képeken is bemutattuk azt a tíz kannát és korsót, amelyeket a sárospataki Református Múzeum az 1960-as években, tervszerű munkával összegyűjtött.

1 Említett tanulmányunkban néhány téves megállapítást tettünk, elsősorban a sárospataki habán telep működésére vonatkozólag. Tévedésünk abból adódott, hogy nem volt tudomásunk Détshy Mihály rendkívül jelentős - ugyancsak a Herman Ottó Múzeum Évkönyvében már 1972-ben közzétett-dolgozatáról, amelyből kiderült, hogy I. Rákóczi György nem Csejtéről, hanem Szobotisztról telepítette a habán mestereket 1645-ben Sárospatakra. Ami pedig a habán fazekasok munkásságát illeti, korábbi megállapításunk szerint a mesterek nem annyira a fejedelmi udvar igényeit, hanem a közszükségletet igyekeztek kielégíteni. Ez a véleményünk is téves, mert Détshy Mihály tanulmányából tudjuk, hogy a fazekasok és kályhások úgyszólván csak a pataki vár és uradalom számára dolgoztak, és ami meglepő: szinte csak tálakat és tányérokat készítettek. Kitűnik ez Détshy Mihály közléséből, mely szerint Conrad Jacob Hildebrandt, svéd diplomata 1656-ban Sárospatakon járva, felkereste a habán kolóniát, és „a fazekasműhelyben egy egész asztalra való égetett agyagedényt, tányérokat és tálakat látott, amelyek olyan szépek voltak, hogy akár Hollandiában is készülhetett volna". Ugyancsak Détshy Mihály írja: „1685-ben összeírták a külső várnak a piac felőli bástyájában tárolt tárgyakat, közöttük 105 újkeresztyének készítette fehér agyagtányért és 3 ugyanilyen tálat". Csak egyetlen adattal utal Détshy Mihály arra, hogy a pataki habán fazekasok korsót is készítettek: Debreczeni Tamás prefektus ezt írja Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonynak 1647. okt. 5-én kelt levelében: „Az Sauaniu Víznek Való korsokban ma égetnek hatot ki ez teokelletlen Uy Kereztienek es mingiarast kwlteon kwldeom." Debreceni Tamásnak sok gondot okoztak a pataki habán telepesek, ezzel magyarázható az elmarasztaló „tökéletlen" kifejezés. A sárospataki vár 1639-es leltára említ ugyan 62 darab „fejér mazu Rostelos Lábas Uy keresztyenek Czinalta Czesze"-t, de ezeket Détshy Mihály véleménye szerint alvinci habán fazekasok készítették, és innen szállították Patakra.

2 A XVII-XVIII. századbeli egyházlátogatási jegyzőkönyvek azonban nemcsak a habán edényekre vonatkozólag tartalmaznak fontos adatokat, hanem a népi kerámia csoportjába tartozó úrasztali bütykösökről, korsókról is. Ezeket a cseréptárgyakat az úrvacsorai bor tárolására és a kereszteléshez használták az észak-magyarországi református eklézsiák. Az első adatok a cserépedények használatával kapcsolatban 1635, illetve 1638-ból maradtak fenn. Miskolczi Csulyak István zempléni esperes meglátogatta az egyházmegyéjéhez tartozó református gyülekezeteket, és 1635-ben, a Varannón tett