A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Goda Gertrúd: Beszélgetés Tenkács Tibor festőművésszel

Nem véletlen, hogy ezek az említett mesterek mind vidéken éltek, tehát példaképek. Szőnyi Zebegényben, Koszta ugye Szentesen, Nagy István barangolt, Egry Badacsonyban. Én igazolva látom abbéli sejtéseimet és megérzéseimet, hogy közel a természethez , vidéken akár Magyarország északkeleti csúcsában is - távol a nagyvárostól - lehet munkálkodni. Hogy milyen eredménnyel, ezt majd eldönti a kritika, az utókor. De művésztelep közvetlen hatása, az ott megforduló kollégák Xantus, Tamás Ervin, Zilahy, Fischer Ernő, Bér Rudolf - sorolhatnám - kortársaim egyikét sem utánzóm, de mindegyiktől tanultam. Magatartást például Zilahytól, a szinte vak hitet a művészetben. Tanultam Xantustól, hogy tanár és művész lehet egy ember. Tamás Ervintől az emberséges kollegalitást. Mi az, ami az Észak-Magyarországon dolgozó kortárs művészekhez kapcsolja? Tudom, Miskolcon élő festőkollégáihoz régebben rendszeresen ellátogatott, részt vett a csoportos kiállításaikon. Mintha visszavonult volna, vagy talán ez csak az általános tünet, ami napjainkat jellemzi? Különös, hogy Csabai Kálmán, aki Miskolcon él, évfolyamtársam volt. Barátságban is vagyunk, bár ritkán találkozunk, de akkor nagyon jól érezzük magunkat. De valami mégis hiányzik. Az igény, hogy egymást fölkeressük. Ugyanígy vagyok a többi miskolci művésszel, messziről tisztelem, szeretem őket, de énrám nem hatottak úgy, mint az előbb említett kollégák, akikkel nyaranta folyamatosan találkozhattam. Azt mondhatom, nagyon el voltak foglalva a maguk dolgával, s a vidékről Miskolcra beutazó kültelki emberrel, nem értek rá foglalkozni velem, vagy az én gondjaimmal annyira, mint azok, akik otthonomban kerestek fel. Ez nagy különbség. Nagyon sajnálom, de azt hiszem ez nem az én hibám. A tokaji művészterepen, ami az amatőrmozgalom fellegvára, csak Seres János és nagy néha Papp László fordul meg. Életfilozófiám: Az életet a művészet segíti elviselni, megszépíteni. A természet, a természetért való rajongás, az országjárás, a művésztelepek és a vonzódás az egyszerű emberek felé, akik a természetközeiben élnek, ez már emberszeretetté minősül az én életemben. Tudom, hogy az ember gyarló, pártját kell fogni szépre vágyókat és vezetni kell. A nevelés mindenképpen segítheti ezt kifejleszteni, tehát úgy érzem, az iskolai munkám sem volt hiábavaló. Lépésről lépésre haladva a család, a rokonok, a barátok tanítványok, szimpatizánsok, mint a koncentrikus körök úgy épülnek egymás köré, míg eljutunk a közvéleményig, a tömegig. Ez viszont a társadalmi tevékenységemet igazolja. A jó és szép együtt hat, és eljuthat a szeretetig, mely nélkül nincs igazi élet, mint ahogy Nap nélkül sem. Szerepem az életben mindig a második vonalban volt, ahol a tömegek állnak, ők a nemzet derékhada, őket kiszolgálni nem megvetendő feladat. Az élvonal és a második vonal összekötése, vagyis a művészet propagálása, a művészetre való nevelés, az esztétikai igények kifejlesztése volt életcélom, távol a fővárostól. Tokaj, 1985 májusa GODA GERTRÚD