A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Molnár Ágnes: Az égetett mész értékesítése Aggteleken

latot jelentette. A Tiszát legközelebb Tiszalúcnál érték el, de a vízi útvonalat nem használták.

1 1 Miskolcnál ágazott el a Pestre és Debrecenbe vezető vasútvonal is. Az aggteleki mészfuvarozás körzetének körülhatárolását megkönnyíti, hogy a Bükk hegység és a Sajó-Hernád köze meszeseinek fuvarozó útvonalait már feldolgozták.

12 Ezenkívül BükkszentkeresztróT, Ujhutáról, Répáshuta környékéről Aggtelekre és környékére került mészégetőktől is származnak adatok a fentiekre vonatkozóan. „A répáshutai lovas-ökörfogat ok főleg nyugati irányba fordultak. Az értékesítés fő köre számukra Heves-megye volt; de eljutottak Szolnok-megyébe, a Jászságba is. Bükkszentkeresztiek az ország keleti-északkeleti részét járták be. Legtávolabbi célpontjuk a Nyírség és a Hajdúság volt, de eljutottak Békéscsabáig is."

13 Az Aggtelekről északra a Bódva folyó jobb partján levő Debrőd (Abaúj-Torna vármegye) szintén mészégetéssel és mészfuvarozással foglalkozott. Délen Diósgyőr, Gönc, Tokaj voltak a legtávolabbi települések, ahová DebrŐdről eljutottak a meszesek. Ezek egyben az aggteleki mészfuvarozás körzetét is lehatárolták, mivel a körzetek úgy alakultak ki, hogy sehol sem keresztezték egymás értékesítési területeit. A Fülek-Bánréve-Putnok-Miskolc útvonalú tiszai vasútvonal az 1870-es években épült. Ezt legközelebb Tomallyánál és Pelsőcön (3 km-re Aggtelektől) érték el az aggtelekiek. A bódvai vasútvonal megépítése 1896-ban kezdődött. Ezt legközelebb „a szini állomásnál" közelíthették meg. (Ez ma is a falu vasúti megállóhelye, kb. 13 km-re Aggtelektől.) Ezek a feltételek lehetővé tették a vasúton történő nagy tételű mészszállítást. A trianoni határrendezést megelőző időszakban a mész fuvarozásának útvonala zömében a felvidéki területekre esett. Az észak felé irányuló mészkereskedelmet korlátozta az a tény, hogy a felvidéki területen nagy számban voltak mészégető falvak. Az adott útviszonyok mellett a rendelkezésre álló igaerővel és szekérrel, 10—12 q mésszel megrakodva kb. 80 km-nél nagyobb körzetet Aggtelek nem tudott mésszel ellátni. 1918-tól 1938-ig az útvonalak a Tisza-vidék felé tevődtek át, majd 1938 után ismét visszahelyeződtek a Felvidékre. Az erre irányuló kereskedelem jelentősebb volt, mint az Alföld felé irányuló. Ez a szakasz lezárult 1945-tel és 1958-ig, amíg a faluban mészégetés és mészfuvarozás folyt, ismét a déli területek felé irányult a kereskedelem. Aggtelek mészfuvarozási körzete délen Borsod megye mai határával közel megegyező vonalra esik, ezt a vonalat Ózdtól lefelé a Hangony völgyében (Kissikátor, Domaháza), a Bán-völgyében (Nagybarca, Bánhorváti, Uppony, Csokvaomány), Nekézsenyig, ezenkívül Mályinka a Pitypalaty-völgy ben Parasznya és Varbó vonalánál lépték át. A sajószentpéteri völgyben Miskolc vonaláig vitték le termékeiket. Keleten a határt a Bódva vonala alkotta. Ezen a vonalon túl (északról dél felé haladva) Hidvégardó, Mártonyi, Szalonna, Galvács, Ládbesenyő, Szendrőlád, Balajt, Finke, Borsodszirák, Ziliz, sőt Rakaca, Gagybátor falvakat is ellátták mésszel alkalmilag, bár itt volt önálló mészégetés is. Tehát az aggteleki mészfuvarozás fő körzete a Sajó és Bódva határolta terület, a Szárazvölgy, a Szuha- és a Jósva-patak völgyeinek települései voltak. Az 1945 előtti időben a Rima-völgyében (Pelsőc, Csoltó, Le kénye, Szárnya, Panyig, Tornallya, Pelye, Füge) Rimaszombatig, a Balog-völgyben (Alsó- és Felsőbalog, Hutapányi, Tamási) Bátka vonaláig, a Sajó-völgyében Rimaszombatig mentek fel. 1945 után az országhatár lezárta az aggteleki mészfuvarozás lehetőségeit ezen a területen.

14 Aggteleken mindvégig paraszti háziiparként, a földművelés és az állattartó tevékenység mellett végezték a mészégetést és a mész értékesítését. Ezzel kialakították a tájhasznosításnak és a gazdasági adottságok kihasználásának máig is példamutató formáját. Molnár Ágnes