A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Történeti közlemények - Veres László: Adatok Borsod megye 18. század eleji újratelepülésének történetéhez

ténul beszélnek, de a magyar van túlsúlyban" — olvashatjuk a canonica visitatióban.

!) Az 1711 utáni telepítések másik sajátos vonását, s egyben a 17—18. század fordulóján történt betelepülésektől való eltérő vonását a megye etnikai képének módosításán túl a szerződéses jobbágyság kialakulásában fedezhetjük fel. A 17—18. század fordulóján — mint ezt korábban már láttuk — a pusztán hagyott telkek és települések benépesedése többek között a jobb életkörülményeket kilátásba helyező ígéretek hatására, spontán betelepülés eredményeként következtek be. A telepítéseket a Rákóczi-szabadságharc bukásáig az jellemezte, hogy a jövevények több évre szóló adómentességben részesültek, s esetenként emellett még felmentették őket más szolgáltatási kötelezettségek alól is. 1711 után azonban már nem maradtak fenn a korábbi időszakból ismert mentesítések, amelyeket a vármegyei hatóságok szentesítettek. A Rákóczi-szabadságharc bukása után a földesurak és a telepesek között szerződések születtek, amelyek a jövevények jogait és kötelezettségeit rögzítették. Ezek a szerződések egyrészt a pusztán maradt telkek és települések benépesítésének fontos eszközei voltak, másrészt azonban a jobbágyok kötelezettségeinek és jogainak írásos formában való rögzítésén túl az 1514. évi jobbágy törvényektől való eltérést is érzékeltetik. A nagy népmozgalom idején hullámzó tömegek megtartására irányuló törekvések következményeként kell kezelnünk ezeket a szerződéseket, amelyek tulajdonképpen rést ütöttek a Hármaskönyvben jogilag megalapozott „újkori jobbágyság társadalmi rendszeré-n"."

1 Az alábbiakban egy olyan szerződést mutatunk be, amely a jobbágyjogok és -kötelezettségek rögzítésén túl ezt az újszerűséget is érzékelteti. A 17—18. század fordulóján a diósgyőri koronauradalmat sem kerülte el a jobbágy vándorlás. A pusztán maradt helységekbe 1692-től folyamatosan érkeztek telepesek. Az uradalom egyik jobbágyfalva, Petri (ma: Sajópetri) Eger elfoglalása után vált pusztatelepüléssé.

11 1744-ben, amikor az egri káptalan zálogba vetette a diósgyőri korona jószágot és összeíratta a különböző jövedelemforrásokat, az összeírást végzők feltehetően a petri lakosok követelésére feljegyeztek egy olyan szerződést is, amely a község betelepülésekor keletkezett. A település 1739-ben népesült be szlovák és rutén jövevényekkel, mint erre az összeírásban szereplő nevek is utalnak. Az 1744. évi összeírásban Sánta alias Hromay Tóth Lukács, Éliás Mihály, Görömbölszky Mihály, Ereszky János, Polyácskó Mihály, Eszlárszky András, Ramácz Éliás, Kundráth Jónás, Orosz alias Kondai János, Kundrad Gergely, Tóth alias Kecskés András, Futla alias Csortik, Bodnár Péter, Pályinkés, alias Cseh János, Petrovics alias Hromy Simon, Selebszky László, Totth Mihály, Orosz Gábor, Orosz András, Nagy Gergely, Bányász Pál. Tóth András, Orosz János és Orosz László neve után szerepel a rutén megjelölés, illetve e nevek alapján lehet idegen nemzetiségükre következtetni. Ezt a feltevést az 1746. évi canonica visitatio is megerősíti. Az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint az összlakosság túlnyomó része rutén és szlovák volt. 1746-ban 128 lakos közül 125-en voltak idegen jövevények.

1- A telepesekkel a szerződést az uradalom zálogbirtokosa, Zathureczky László kamarai jiscalis kötötte meg.

J:s „Engettem maj napon Petrii Tekintetes Nemes Kamara részérül való határt földekkel, rétekkai és kaszállóval (melly Tekintetes Nemes Borsod Vármegyében vagyon) olly