A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: Mezőkövesdi adatok a szemnyeréshez

8. kép. A kévék lerakása a csépléshez. F. 6552. Az emlékezetben élő egyik legprimitívebb forma a gabonának sulyokkal való kicséplése. Nagyobb gabonamennyiség esetében nem alkalmazták. Elsősorban a szegényebb asszonyok csépelték el ily módon a tarlón összegyűjtött, s a napon kiszárított kalászokat, s így nyertek magot a baromfiaknak. Ez az eljárás csak a nyomtatás és az egyéb cséplőeljárások kiegészítésére szolgált. A zsúpnak, zsú/nak való gabonát, rozsot, rozsbúzát mindig csépelték. Ezt a munkát elsősorban nők és gyerekek végezték. A szérűn nagy ponyvát terítettek le, s 2—3 nagy mosószéket állítottak rá. A mosószék 1—1,5 méter hosszú, 0,4—0,6 méter széles, 0.6—0,8 méter magas, erős, négylábú faalkotmány, amelyen egyébként a ruhát sulykolták. Erre esetenként rákötötték a tarlógereblyét, amit bőgőnek, nagybőgőnek is neveztek. Volt aki drugályt (karókból készült, korlátszerű faalkotmányt) készített erre a célra. A kévéket kioldották, mindenki fogott belőle egy marékra valót, s a kalászokat addig verte a padhoz, amíg a szemek kiperegtek (7. kép). Ha a gereblye is a padon volt, akkor kifésülték a kézben maradt zsú/ot. Ezt azután újra kévékbe kötötték (gyakran két helyen is átkötve), s száraz helyen tárolták, amíg nem volt rá szükség.

16 Hasonló módon készítették el a kötélnek való szalmát is a kazal lekötéséhez, valamint az árpakéve bekötéséhez, mivel azt a rövid és törékeny szára miatt kötésre nem lehetett felhasz-