A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

Kamody Miklós: II. Rákóczi Ferenc postaszervezete

60 pénzt fizettek „discretio" (beíratási díj) címen, s aztán minden személytől minden ló után egy-egy postára 90—90 dinárnyi rendes taxát, ezen felül 30 dénárnyi „korbáts pénzt" is kellett fizetniök. A lovakkal csak rendes ügetéssel volt szabad menni, nyargalni nem volt szabad. Ha a rendetlen, meg nem engedett hajtás miatt a lóban kár esett, a futárt a postamester tartozott feljelenteni, különben a lóban esett kára nem térült meg. Málhát 50 fontig vihetett az utas, akik nagyobb súllyal terhelték a postát és amiatt a lóban kár esett, a ló árát az utassal megfizettették. Rákóczi postarendeletének 9. pontja szigorúan figyelmezteti a postamestereket arra, hogy az ordonária, vagy stafetális levelek el ne vesszenek, ne késsenek és fel ne bontassanak. A postamester a címzettek és feladók nevét, a levelek érkezésének napját és óráját, curérok érkezését, menését feljegyezze és a maga diáriumába (naplójába) tegye be. „Aki ez esetben vét (úgymond) nemcsak tisztit elveszti, hanem élete vész el érette." Rákóczi postájának négy fővonala volt: az északi, a középső, a déli és az erdélyi fővonal. Az egyes fővonalakból mellékvonalak ágaztak el. Az északi fővonal: Besztercebánya—Rózsahegy (spm = segédpostamester működött)—Lucsivna (spm)—Lőcse—Korotnok (spm)—Bertót (spm)—Eperjes — Kassa, majd innen Vilmányon át Szikszón csatlakozott egyrészt kelet felé Megyaszó—Szerencs—Tállya—Tokajig, másrészt nyugat felé Edelény (spm)— Sajókazán át Putnok—Rimaszombat—Losoncnak—Zólyomon át Besztercebányával. A fővonal egyik középpontja Tokaj volt, mint váras hely, fontos tiszai átkelőhely, Rákóczi-birtok, melyet két fővonal is érintett. A középső fővonal: Nagyszombattól az erdélyi fővonalig terjedt. Főbb állomásai Nagyszombat—Szered—Mocsonok (spm)—Nagykér (spm)—Verebély (spm)—Léva-—Ipolyság—Vadkert (spm)—Acsa—Hatvan—Gyöngyös—Verpelét— Eger—Apátfalva (spm)—Daróc—Önöd—Szerencs—Tokaj—voltak, később 1706ban e vonalat Egerből Mezőkövesd—Ernőd—Ónod—Tiszalúc—Hajdúnánás— Nyírbátor (spm)—Nagykároly (spm)—Szatmár (spm) irányába csatlakoztatta az erdélyi fővonalhoz. A középső fővonalnak egy fő áqa és négy mellékága volt. A főág: Vadkert—Losonc—Rimaszombat (spm)—Putnok—Sajókaza (spm)— Edelény (spm)—Szikszó—Megyaszó—Szerencs—Tállya—Tokaj—Nyíregyháza (spm) Nagykállónál csatlakozott a fővonalhoz. Az 1. sz. mellékág: Mocsonoktól (spm) Érsekújváron át Bátorkesziig, a 2. sz. mellékág: Nagykér—Selmecz—Zólyom (spm) át Besztercebánya, a 3. sz. mellékág : Léva—Kis- és Nagytapolcsány (spm)—Nyitra—Zsambokrét (spm) Bajmócz, Tótpróna—Nolcsova (spm) Rózsahegyig, a 4. sz. mellékág : Nyírbátor—Mátészalka (spm)—Vásárosnamény (spm)— Tarpa (spm)—Fancsika—Beregszászon (spm) át Munkácsig (spm), illetve Szerényen (spm) át Ungvárig húzódott. 1706-ban új mellékvonalként létesítették a Léva—Beszterce—Losonc vonalat. A déli fővonal: az ország nyugati határától a Duna déli vonalán Magyaróvártól—Győr—Komárom érintésével haladt Buda felé és innen — Hatvannál érintve a középső vonalat — egyenesen a Tiszának tartott, s Ároktőn túl a csegei réven átkelve a Hortobágyon keresztül Debrecennek, innen egyrészt Nagy-Váradnak, másrészt Margitán át Szilágysomlyón Erdélybe vezetett Zilah, Magyar Zsombor felé Kolozsvárig. A negyedik fővonal Erdély felé vezetett, ennek állomásait azonban nem ismerjük, mert katonák tartották fenn.