Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Nagy Géza: Társasmunkák a Bodrogközben
hogy fizetség nélkül is segítettek egymáson az emberek. Ha volt olyan család, ahol megbetegedett vagy meghalt a családfő, egyszóval nem volt férfiember a családban, akkor ott a rokonság vasárnap reggel elment a rászoruló család földjén elvégezni az aratást. Korán reggel kezdték a munkát, délre azt a darab kalászost le is aratták, amelybe beleálltak. Ezért köszöneten és esetleg egy pohár pálinkán kívül nem vártak mást. A felszabadulás után is megmaradt a segítségnek ez a formája annyi módosítással, hogy az ifjúsági szervezetek vállalták magukra. Nem vártak hívásra, hanem felmérték, hogy kik rászorultak a segítségre és ezeknél vasárnap délelőttönként elvégezték az aratást. 3. A hordás: Talán a legáltalánosabb volt a társasmunkák között, bár ezt nem nagycsoportban és nem is idegenek végezték, hanem a szűkebb rokonság köréből kerültek össze az alkalmi csoportok. Amikor az aratás befejeződött, 1-2 hétig még a termény kint maradt a tarlón. Ezalatt a gazdák előkészítették hordáshoz a szekeret, elkészítették az asztag helyét. Általában 4-5 gazda állt össze. A hordást 4-5 fogat végezte. Minden fogattal 2 ember ment ki a határba rakodni. Az egyik adogatta a kévéket, a másik rakta a szekeret. így három-négy nap alatt befejezhették a hordást egy-egy gazdánál. Ezután következett a másik gazda. Hordáskor is az a gazda adta a kosztot akinél hordtak, ő gondoskodott az igásállatok takarmányáról is. Mi volt ennek a haszna? Főleg a gyorsaság, a nagyobb biztonság. Az időt nem lehetett előre látni. Ha csak egymaga hordott volna a gazda, eső esetén a megkezdett asztag fenékig ázhatott volna, mert hordás idején rendszerint csak a gazdasszony és az apróbb gyermekek maradtak otthon. Ezenkívül mikor már magasabbra kellett adogatni a kévéket, többen könnyebben végezték a munkát. Nyugodtabban várhatta a gazda a cséplést, mikor már az udvarában volt az élet. 4. A cséplés: A Bodrogközben a községek nagyrészében a cséplés közös munkának számított. Akkor is közösen végezték, amikor még cséphadaróval csépelték a termést, közösen végezték a nyomtatást is, közös munka volt akkor is, amikor járgányos géppel csépeltek, de különösen akkor vált segítséggel végzett munkává, amikor a cséplőgép elterjedt. A Bodrogköz egyes községeiben (Cigánd, Tiszakarád) főleg az „emberes géppel" (a cséplőgéphez cséplőmunkások is tartoztak) csépeltek, mivel itt voltak olyan nagybirtokosok (5060 holdasok), akik nem számíthattak a kisebb gazdáktól csépléskor segítségre. A többi, illetve a községek nagyobb részében a cséplést segítséggel végezték. A cséplést bizonyos előkészület előzte meg. Előtte kitakarították a kamrát, elkészítették szalmának, töreknek a helyét, a gazdaasszony elkészítette a zsákokat. Amikor a hordás befejeződött, a gazda szólt a cséplőgép tulajdonosának. A cséplőgép tulajdonosa vagy vezetője megmondta a cséplés időpontját, azt az időszakot, amikor a gép az asztag mellé áll. Ez fontos volt, mert a csépléshez 54
