Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

a szelelést. Ahol sűrűbben sorakoztak a házak, onnan vitték ki a Nagykapuhoz a szelelni valót. Akik partos helytől messze laktak, azok a kocsiról szeleltek. A Nagykapuhoz kivitt búzát előbb egy ponyvára leöntötték, mellé áll falapáttal egy szóró, merített belőle egy lapáttal és a széllel szemben feldobta a levegőbe. A különböző súlyú részek aztán a szél ereje, meg a tehetetlenségi erőnél fogva különválasztódtak és más más helyre estek le. Először leesett a nehezebb búza, az első osztály. Odébb vitte a szél a másod osztályt. Ez már tulajdonképpen oesú volt. Ennek a határára fát tettek. Azután hullott le a pelyva meg a szemei. Ha több volt a búza, két szóró is volt. Két lapáttal hányták a magasba a tisztítandó búzát. Mikor megtörtént a szórás, akkor lapáttal összetolták az első osztályú búzát, aztán szakajtóba szedték és azzal föl is mérték. Az ocsút, a másod osztályt leginkább asszonyok tolták össze és szedték fel. A pelyvát, szemetet kisfogú gereblyével összegereblyézték, vagy a fokával összetolták, aztán baturuhába kötötték és úgy vitték haza a helyére, rendszerint fel a padlásra. Ezt már tovább nem tisztították. Ha volt is benne pár szem, azt mondták: nem baj, majd a ló megeszi. A pelyvát összegyűjtő és takarító ember volt a tőrekés. Fejére nagyszélű szalmakalapot tett, hogy védje a szúrós pelyva ellen. Később, mikor már megjelent a kézi rosta, az első és másodosztályt a szórás után még azzal is átrostálták, s úgy szedték fel szakajtóval. Amíg sarlóval arattak, kézi cséppel csépeltek. Ekkor volt inkább szükség a szórásra. A kaszás aratás hozta a nyomtatást, mert már több búzát termeltek. Aki magának csinálta a szórást vagy szelelést, az a maga családja segítségével csinálta. Ha szükség volt rá, akkor kértek kölcsönbe segítséget. Uradalomban a cséplők és nyomtatók csinálták a szórást. Mielőtt megkezdték, kipróbálták, merről fúj a szél. Feldobtak egy marék pelyvás gabonát a garmadából, megfigyelték, merre viszi a szél, és a szerint helyezkedtek el a szóráshoz. A szórás vagy szelelés eszközei tehát: két ponyva, szórólapát, seprő. Ez már nem volt lapos, mint a fölöző seprő, hanem gömbölyű alakú. Mikor elvégeztek, ezzel seperték fel a helyet. Továbbá keményfa, amivel elválasztották a másodosztályt a pelyvától. Kisfogú gereblye. Baturuha, amiben a töreket vitték. Fatál vagy szakajtó, amibe felszedték a szemet. Véka, amivel mérték, s ebből aztán töltötték a zsákba. 1880 körül jelent meg Sályban először a szelelő rosta. Egy Mazur nevű ember hozta be először a faluba. A 80-as években csak ez az egy volt belőle. Majdnem verekedtek miatta, hogy kihez menjen rostálni. Aztán a sályi asztalosok nekifogtak, maguk is csináltak és rövidesen gombamódra elterjedt. Itt olyan típusút használtak, melynek vízszintes volt a tengelye. Szállítása úgy történt, hogy csináltak neki kerekes aljat, melyet rostaaljnak neveztek. Gömbölyű fából lefűrészeltek négy kereket, középen kifúrták. Készitettek fából aljat. Erre két fatengelyt erősítettek. Rátették a négy kereket. A tengely végét kifúrták, faszöget tettek bele, hogy a kerék ki ne essen. Ezen a rostaaljon tolták, húzatták a szélrostát, ahová kellett. Egy ember töltötte a garadba a tisztítandó búzát, egy hajtotta a szélrostát, egy gyerek kaparta a rosta elé terített ponyváról a megtisztított búzát, egy meg vékába felszedte, azután zsákba töltötte. De ha több búza volt, kettő kellett a szedéshez: egyik szedte a vékába, és töltötte a zsákba, a másik meg fogta a zsákot. A szemet falapáttal szedték fel és rakták a vékába. Kosárral töltötték a garadra. Szénvonó-szerű kaparóv&l kaparták el a rosta alól a kihullott tiszta búzát. Egy nyélre 30-40 cm-es deszkalap volt erősítve, s ezzel történt a kaparás. A pelyvát először csak favillával odébb igazították, s amikor elvitték a rostát, akkor vitték fel baturuhában a padlásra. A baturuhára is favillával tették. Tehát: a kaparóval elkapart tiszta szemet falapáttal a vékába merték és azzal töltötték a zsákba. A garad mellé felnőtt kellett, aki tudta, hogyan öntse rá a búzát. Ha tisztább volt, vastagabban, ha szemetesebb, akkor vékonyabban kellett ereszteni. Ez volt az eresztő. 125