Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

mázsa búzát kapott. Ezenkívül fizettségképpen komenciói is adtak neki. Ez is természetbeni járandóság volt, melyet havonta fizettek. Eleinte hármas, majd négyes volt a komenció. Ez azt jelentette, hogy mindenféle juttatásból hármat vagy négyet adtak. Tehát négyes komenciónál 4 kiló szalonnát, 4 kg lisztet, 4 kg zsírt, 4 kg sót, 4 liter bort, 4 szappant. 1938 felé tértek át a hármasról a négyes komencióra. Sőt-ekkortájt még a kosztot is megjavították. Ngyon sokan emlegetik ezt a változást. Részesarató a neve annak az embernek, aki a termés bizonyos részéért végezte az aratás munkáját. Sályban a termés 11 -ed részéért vállaltak aratást. Régen kosztot is adtak a részesaratóknak, de akkor csak minden 15. kereszt volt az övé. Ezt aztán kevesellték. Aztán jött be, hogy a 11. kereszt az aratóé volt, kisebb embereknél, ahol kevesebbet lehetett keresni, ott meg minden 10. A gazda aztán jószántából adott uzsonnát, de rendszeres kosztot nem. Végzéskor viszont áldomás járta. Az árpát tizedén aratták. De az aratási szerződésbe belevették az időjárás okozta kárt, s ettől függően változott a szerződés. 1897—ben pl. olyan jégeső volt, hogy az egész termést elpusztította a sályi határban. Volt olyan tábla, hogy le sem lehetett aratni. Ha uraságnak arattak hibás termést, az valamiképpen kártalanította az aratókat, hogy ne hiába essék a fáradtságuk. Ilyenkor all. kereszttel nem sokra mentek volna. 1913-ban meg nagyon sok eső esett. Ekkor azzal kártalanítottak, hogy a részt kimérték, persze csak abból a csirás búzából, ami termett. A részelés úgy történt, hogy az aratógazda, vagy az ispán, meg mellette két ember végig ment a keresztek mellett, s minden 11. kereszt mellett kapával megvágták a földet a kereszt két oldalán. Hordáskor erről ismerték meg, hogy az az aratók része. Részesaratónak inkább azok az emberek mentek, akiknek nem volt földjük. Akinek földje volt, annak lova, szekere is volt. Az ilyen ember inkább fuvarba ment el, mert azzal jobban keresett. A két világháború közti időben évente kb 150-200-an vállaltak részesaratást a sályi emberek közül. Az uraság általában más munkánál is alkalmazta a részesaratókat. Pl. Sályban a szőlőmunkára is ezeket fogadta meg. Ezt is búzában fizették. A húszas években ez aztán majdnem tönkretette az egyik uradalmat, mert sok szőlő volt, holdanként 5 mázsa búzáért dolgozták meg, búza akkor nem termett, a bort pedig nem vették meg, mert gazdasági válság volt. Az uraság kukoricaföldet is juttatott a részesaratóknak. Ezért 4 napot kellett dolgozni. Tavasszal a gazda előleget is adott a részesaratóknak. Ezt az aratógazda felelősségére adták ki, méréskor pedig lefogták. Olyan is volt, aki az előleget ledolgozta a szőlőben. A részesarató a gazdánál pünkösdkor állapodott meg, az uraságnál január-februárban. Akkor készítették a szerződést. Ilyenkor volt ivászat. Az intéző kiment az uraság pincéjéhez, és itathatta azokat, akik részesaratónak elszerződtek. Részesaratókat a nagyobb gazdák is szerződtettek, pl. Bihari Sándor, Máthé György, Farkas Károly, Ködmön Albert, Kovács Dániel, Kovács János. Volt közöttük, aki csak egy aratót fogadott, aztán együtt aratott vele. Sokféleképpen volt. Napszámosarató is volt Sályban. Ennek bére egy napra egy véka búza volt, az első világháború előtt meg egy korona. Ez roppant nagy pénz volt akkor. De legszívesebben véka búzáért arattak napszámba. Leginkább özvegyasszonyok fogadtak napszámos aratót, vagy aki maga aratott és kisegítőre volt szüksége. Ha az idő úgy hozta, hogy hírtelen kellett aratni, mert pergett a szem, akkor is napszámosaratót fogadtak. A részt járandóságot a gazda tartozott hazavinni. Hogy mennyi volt általában az aratók napi teljesítménye, az elsősorban a búzától, terménytől függött. Hajó volt, többet, ha rossz, akkor kevesebbet vágtak le egy nap alatt. Pl. Horváth János egyszer Katona Károllyal kaszált, egy marokszedőjük volt. Az első nap 45 keresztet csináltak. A többi napon azonban már nem tudtak ennyit. 107