Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Kriston Vizi József: A fiatalság életmódja és társas élete

oda egy-egy nagy gazdánál. A 15-16 éves lány mint félkezes dolgozott a férfi oldalán a hetedik vagy a nyolcadik keresztért. A két világháború között gyakori volt, hogy a répáshutai lányok közül többen is szolgálóként keresték meg a pénzt. Ennek egy hányadát hazaküldték, míg a fennmaradó rész a stafírungra. gyűlt. A lányok által folytatott tevékenységek közül talán ezt nevezhetjük a legönállóbb és leggazdaságosabb formának a családi munkaszervezeten belül. A Bükkszentkeresztre, Diósgyőrbe és Miskolcra került 13-18 éves lányokat általában egy már régtől ott szolgáló falubelijük ajánlotta be egy-egy családhoz, de gyakorta maguk a munkaadók jöttek el szolgálót nézni vasárnap délutánonként. A lány bére attól függött, hogy az őt felfogadó családnál — jártassága és tapasztalata, valamint szükség szerint — milyen munkára fogták. Volt, aki csak a gyermekekért járt az iskolába, majd délutánonként vigyázott és felügyelt rájuk, s este-reggel is ő volt velük. Másokat a háztartásban való kisegítő tevékenységre vettek fel, míg megint másokra már az önálló házvezetést bízták. A szegődés legalább egy esztendőre szólt, de voltak olyan répáshutai lányok is, akik (egy vagy több családnál) 3—4 év alatt a fenti munkák mindegyikét végezték. A szolgálólányok ezalatt csak a nagyobb ünnepekre (karácsony, újév, húsvét, búcsúnap) jöttek haza. Szolgálatuk helyén hetente egy napot (főként a vasárnapot) kaptak kimenőül, amikor más ismerős lányokkal moziba mehettek. A 17—19 évesek nagy része viszont — lévén legtöbbjük házasság előtt álló — visszatért a családi munkaszervezet szorosabb kötelékébe. Végül adatközlőink véleménye alapján azt is megállapíthattuk, hogy a munkák körét már önállóan végző lányt családja egyre inkább megbecsülte. Az ilyet gyakran már jó előre figyelgette egy-egy idősebb fiú anyja. Megtörtént, hogy egy asszony minden héten eljárt a szülőkhöz, hogy „adják hozzájuk a lányukat. A szorgalmas lány felért egy jó fuvaros legénnyel."

14 A fentiekből kitűnhetett, hogy miként a fiúk (legények) esetében, úgy az egymástól térben és időben eltérő tevékenységek a lányoknál is más és más lehetőségeket nyújtottak a fennmaradó szabadidő együttes eltöltésére, ők szintén két nagyobb korcsoportra oszlottak, de egy szűkebb réteg elkülönülése itt is megfigyelhető. A 12—16 és a 16—19 évesek alkottak egy-egy nagyobb lánybandát, azonban az utóbbiak házasság előtt álló, jegyes tagjai tőlük nemegyszer gyakorlatilag is eltérő csoportéletet éltek. A kisebb lányok hétköznapok estéin - jó időben - egy-egy ház előtt jöttek össze és beszélgettek, de nyolc óra tájban otthon kellett lenniük. Tovább csak akkor maradhattak, ha anyjukat.kísérték el valamelyik szomszédhoz vagy rokonhoz. „Amíg látták a saját orrukat", a nagylányok is együtt voltak egy-egy ház előtt, majd vacsora után még összegyűltek egyikük udvarán vagy a lakásban. Ráérő őszi vagy tél eleji időben, amikor még nem volt fonnivaló, a barátnők közül négyen-öten egymásnál felváltva jöttek össze varrni. 2. A társas érintkezés alkalmai A mindkét nembeli fiatalság közös együttlétére Répáshután is kialakultak azok a formák és közösségi „intézmények", amelyek keretén belül - vagy a nyilvánosság előtt, vagy annak kizárásával — alkalom nyílott arra, hogy a megfelelő korcsoportok tagjai elsajátíthassák a társasélet rendjét. Ennek természetes célja az, hogy a munkavégzéssel párhuzamosan így is minél zökkenőmentesebben integrálódjon a fiatal a számára hosszabb 14. Sipula Sándorné Lőcsei Anna, 80 éves adatközlő. 391