Bodgál Ferenc szerk.: Borsod megye népi hagyományai: néprajzi gyűjtők és szakkörök válogatott anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 4. Miskolc, 1965)
Állattartás – Pásztorkodás - Szabó Sára: Szarvasmarha tenyésztés egy bodrogközi faluban
- 104 A tehén betegségei, azok népi orvoslása . Leggyakoribb tehénbetegség a tüdőgümökor volt. Bár nem olyan nagy mértékben, mint napjainkban, mert a magyar marha ezzel a betegséggel szemben sokkal ellenállóbb volt, mint a mai korcs, vagy magyar tarka. Ezzel az állatbetegséggel szemben az állattartó tehetetlen volt. Gyakori állatbetegség volt még a vérhas, a fuvódás és ritkábban a száj- és körömfájás . A vérhas, ellen me gszáia> tott lórengöt korpába adták a marhának. Fuvődáskor egy gömbölyű fát tettek, vagy port hánytak a szájába és a kúthoz állitva vizzel locsolták, a hátát dörzsölték. Száj- és körömfájáskor porrátört tejfeles rézgáliccal kenték be a tehén szájának belsejét. Olyan is volt, hogy a tehén nem tudott kérődzni. Ekkor élő békát vizben öntötték a tehén száján keresztül a gyomrába azzal a céllal, hogy a béka mozogni fog a tehén gyomrában és igy megjön a kérője . A tehénnel kapcsolatos vásáros szokások . Községünkből régen Csapra /Csop, Szovjetunió/ Királyhelmecre /Csehszlovákia/, Baktára /Szabolcs-megye^ később Ricsére, de legtöbbször Kisvárdára jártak állatvásárokra. Az utóbbi helyet a Tiszán keresztül kellett megközeliteni. Télen a Tisza jegén, más időszakban kompon keltek át a folyón. Természetesén nem minden szarvasmarha volt ép és egészséges, mivel a hibás állatokat is el kellett adni, ilyet is elhajtottak a vásárba. Tudták a módját, hogyan segitsenek a bajokon! Például: Ha a tehénnek egyik lába fájt: egy jó bottal a másikat is elverték, hogy ne tudjon semelyikre sem sántítani. Ha a félszemére vak volt: alku közben az eladó mindig a tehén vak szemére állt háttal, hogy a vevő ne vegye észre .
