Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Bodnár Mónika: Adatok a miskolci németek történetéhez és kultúrájához, különös tekintettel a 18. századi evangélikus németekre
Adatok a miskolci németek történetéhez és kidtúrájához... 333 A későbbiekben, is sok lehetett a német ajkú suszter, mert 1812-ben - amikor a céh egyik elöljárója Kunger János volt — azzal a kéréssel fordultak a városi tanácshoz, hogy a céh mellé a város egy németül jól beszélő céhbiztost rendeljen ki. A városi tanács méltányolta a kérést, s a posztra Zatrogh Dániel szenátort jelölte (SPÓNER 2011,23, 100). A kovácsok között is számos német mester volt. 1763- ban György Pál nevű német kovácsot (a tanúvallomásban is előforduló jelző nyilvánvalóan a mester etnikumára utal) említik, akinek műhelyében a legény hozzá nem értése végett az egyik patkolásra odavitt ló elpusztult (BODGÁL 1963b, 110). Elképzelhető, hogy ez a György Pál megegyezik azzal a György kováccsal, aki 1739-ben Miskolc város részéről felmerülő kovácsmunkákat végezte (BODGÁL 1963a, 107). A gyakorlat szerint ezeket a munkákat általában a céhmester volt jogosult megkapni (SPÓNER 2011, 52). 1770-ben Gaisfer Vencel.\ 1811-ben Pach János kovácsok kaptak városi megbízásokat (BODGÁL 1963a, 107). 1787-ben Hanf Mátyás és Premmel Vencel9 kovácsmesterek nehezményezték, hogy a városi munkákat hosszú éveken keresztül egy mester kapja, s ezért azzal a kéréssel fordultak a városhoz, hogy az esztendőnkénti váltásban sorra dolgoztasson az itt lakó mesteremberekkel. A beadvány kapcsán a város megtárgyalta a kérdést, de mivel a főcéhmester munkája ellen semmi panasz nem volt, a megbízatások többségét továbbra is neki ítélték, igaz, egy kisebb részét az adott esztendőre Hanf Mátyásra bízták (SPÓNER 2011,133). Ekkor Pochmaister János kovácsmester volt a kovácscéh főcéhmestere, s mint ilyen, számos kiváltsága mellett őt illették a városi megrendelések, aminek bevétele hosszú távú és biztos jövedelmet jelentett számára (SPÓNER 2011, 52, 133). A mester 1795-ben évi 4 forint lefizetése ellenében megváltotta magát a kaszálási, szénagyűjtési és csomózási, valamint a levélhordási munkálatok alól.20 Talán nem tévedünk, amikor azt feltételezzük, hogy a harminc esztendővel korábban feljegyzett Bochmeister János kőműves leszármazottjáról lehet szó, s ebben az esetben is névalakváltozatokkal van dolgunk, s egyúttal az egymást követő generációk miskolci megmaradásáról is beszélhetünk. A fémműveseknél maradva említést érdemel a lakatosok megnevezése. Mint Spóner Péter írja, Miskolcon egyetlen lakatos céh működött, mégis a városi jegyzőkönyvekben gyakran jelzős szóösszetételben, 19 Tremmel kovácsmester egyébként nem német, hanem zsidó származású volt (RÉMIÁS 2004, 141-142). 20 HÓM HTD 74.423.27. német lakatos céhként tesznek róla említést, ami meglátása szerint arra utal, hogy a tagság többsége német ajkú lehetett (SPÓNER 2011,102). A kerékgyártók 1799-ben alapítottak — ekkor még a kovácsokkal közös — céhet, a lőcseiek (Levoca, Szlovákia) szabályzatát átvéve. A miskolciak képviseletében Frim Adám és Tinschmidt János folyamodtak a felföldi város mestereihez. Frim Adámról a források elárulják, hogy eredeti neve Frimschmidt volt, 1741-ben született és 1772-ben költözött Miskolcra, ahol jelentős vagyonra tett szert, háza, földje és szoléi is voltak, s ez utóbbinak terméséből, a borból is szép jövedelme származott (GULYA 2006c, 62). Joannes Tienschmid rhedarius nevét 1790-ben egy másik forrás is említi, özvegyemberként házasságot kötött Susanna Nits özvegyasszonnyal.21 Az időközben megalakult önálló miskolci kerékgyártó céh mesterei között 1828-ban is találkozunk német hangzású nevekkel, ilyenek Kimer Pál és a fentebb már említett Kraus^Dániel (GULYA 2006c, 62). Kimer Pál rokonságban állhatott, talán fia lehetett a Szepes megyei Gerlachfalváról (Gerlsdorf, Gerlachov, Szlovákia) ideszármazott Joannes Kimer kerékgyártónak, aki Georgius Thomasy özvegyét, Anna Máriát vette feleségül.22 Ackerman János céhen kívüli esztergályost 1812-ben a város eltiltotta mestersége gyakorlásától, mivel több rendbeli figyelmeztetés ellenére sem készítette el mesterremekét és kérte a céhbe való felvételét (SPÓNER 2011, 104). A miskolci szíjgyártók többsége is idegenből érkezett a városba. 1770-ben hat mestert és nyolc segédet írtak össze, a mesterek a kassai (Kosice, Szlovákia) céh landmajszterei (külső tagjai) voltak. Veres László szerint a hat mester közül ketten Magdeburgból, ketten Kassáról, egy-egy pedig Stószról illetve Selmecről települt be Miskolcra (VERES 2006,129). Saját céhüket 1792-ben alapították meg. Az 1800-tól (magyar nyelven) vezetett protokollumukból kiderül, hogy Fiartman Friderik, a jelzett időben első céhmester, a magyar népmesékből is ismert Burkusorsgágbsm (így!), hivatalos nevén Porosz- országban, Magdeburg városában (ma Németország) született. Baumert Gottfried Selmecről (Banská Stiavnica, Szlovákia) származott Miskolcra, ahol a céh megalapítását követően a második céhmesteri címet viselte egészen 1799. június 14-én bekövetkezett haláláig. BorthlMihály a Kassa szomszédságában fekvő, ma már Kassa részeként számon tartott (Nagy)Pólyi (ma Kosice-Pol’ov, Szlovákia) településről származott ide. Ifjabb Fiartman Friderik, az első céhmester fia volt a miskolci céhalapítás első 21 Ev. ház-i ak, 1790. jan. 4. 22 Ev. ház-i ak, 1790. okt. 4.
