A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - HAZAG Ádám: Kékfestő műhelyek Északkelet-Magyarországon

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve L (2011), 355-339. KÉKFESTŐ MŰHELYEK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON Hazag Ádám* 'Herman Ottó Múzeum, Miskolc Absztrakt: A Herman Ottó Múzeum Gyűjteményben 144 darab kékfestő-nyomódúc található (HOM TGy, 53.613.1-144.) K. J. mesterjellel, feltehetően egykori miskolci mester hagyatékából. Eszakkeletmagyarországon a 18. században jelennek meg a festők, az egyik legkorábbi festő áriimitációt Abaúj vármegye rendelte el (Kassa, 1744). A miskolci kelmefestők 1822-ig az eperjesi festőcéhhez tartoztak, ekkor kérik saját társulat felállítását. Borsod és Gömör vármegyék régiójában Miskolcon kívül Putnokon, Szendrőn és Mezőkövesden működtek jelentős festőműhelyek, a mezőkövesdi Fürst-cég a két világháború között is jelentős mennyiségű árut gyártott. Kulcsszavak: kékfestő minta, festőcéh A kelmefestés története a 12-13. századig nyúlik vissza Magyarországon. Első képviselőik valószínűleg bajor, szász és flamand kézművesek, valamint szerzetesek lehettek. A kelmefestés ekkoriban jellemzően a városokban, valamint kolostorokban működött, első okleveles említésük a 15. században történik, ekkor már több műhellyel és mesterrel is találkozhatunk. A festékek közül az indigót említik, melynek kiterjedt használatát Olaszországgal hozzák kapcsolatba. Az indigó maga Indiából származik, ahol használata sokkal régebbi korokra vezethető vissza, valószínűleg mind az eredeti technika, mind a felhasznált anyagok innen származnak. A másik szintén kékfestésre használt alapanyag a festőberzseny (börzsöny), illetve a csiilleng volt, mely utóbbinak legnagyobb termőte-rületei Franciaországban illetve Thüringiában voltak. A 17. századtól a kiterjedt konti-nentális kereskedelem fellendülésével, a hol-land keletindiai indigószállítmányok romlás-ba döntötték az addig jó bevételi forrásnak számító csüllengtermelést, így ettől az időszaktól az indigó vált az elsődleges alapanyaggá. A 16-17. században a török elől menekülő lakosság igényeit kiszolgálva Lőcse, Eperjes, Késmárk, Igló és Kisszeben városaiban már több mesterember végezte a vásznak, illetve fonalak festését. Ezek a városok 1608-ban közös festőcéhet alkottak, bár szabályzatuk nem maradt fent. 1678-ban kezdett céhkönyvüket az alapítók nevének felsorolásával kezdik. Az alapítás és az első feljegyzés között eltelt 70 évben tizenkilenc helységből majd 70 mestert jegyeztek be. A fenti négy alapító város mellett a felsorolásban megtalálhatóak Szepesváralja, Szepesszombat, Káposztafalva, Korompa, Kassa, Besztercebánya, Szepesbéla, Rozsnyó, Leibitz, Breznóbánya, Poprád, Lubló, Gölnic és Szepesolaszi helységek mestereinek nevei is. Kassa és Rozsnyó