A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

KÖZLEMÉNYEK - Csíki Tamás: Egy parasztgazdaság piaci kapcsolatai a 19. század második felében. Kertész István naplója alapján

vetkező évben (Brün Mór fiának ad el decemberben 5 q búzát 24 korona 40 filléres áron), majd a nagyobb mennyiségű gabona tárolására alkalmas hombárt vesz Vadas Józseftől. A naplóíró a Martonyiban és a vásárokon bonyolított tranzakciók számos résztvevőjét megnevezi, akik közül néhányat már megismertünk. A továbbiakban - újabb adásvételek említésével - az ennek révén formálódó kapcsolatait vesszük szemügyre. „ 1896. február 29. Ma eladtam 6 véka gabonát Nagy István komának. 7 forint és 50 krajcárt fizetett érte, 5 forintjával számítva köblit. " „ 1897. december 12. Ma reggel vettem egy véka kukoricát Ferenc öcsémtől. Fizettem érte 1 forint és 25 krajcárt. " Az első években, miként láttuk, az állatok és a termelt takarmány feleslege biztosította az árualapokat. 1876-ban Bányász Istvánnak ad el egy borjút, akinél gyakran vállal napszámosmunkákat (kerítésnek való oszlopfát farag, szekérszínt készít), 1880 márciusában Dobronoki Lászlótól vesz egy „hároméves előhasú svejcer tinót" (55 forintért). Dobronokival ugyancsak többszálú, generációról generációra öröklődő gazdasági kapcsolatot feltételezünk: Kertész apja tőle kap harmados kukoricaföldet, és az ő szekerén visz zabot 1879 júliusában Meczenzéfre, az említett tranzakció napjaiban pedig a naplóíró dolgozik a nagygazdának („édesapám adott 1 köböl gabonát, amiért helyette szolgáltam Dobronoki úrnál 5 hétig"), akinek később bérfúvart vállal vagy a kocsisát helyettesíti. Vagy a szendrői vásárban Gyarmathi Ferenc komájától vesz ugyancsak egy hároméves előhasú tinót (1884 márciusában, az ár ezúttal is 55 forint), 1886-ban pedig az öccsének ad el egy 9 hónapos borjút (10 forintért). Hasonló sajátosságokat tapasztalunk a takarmány adásvételét vizsgálva. Kertész 1882 márciusában ad el özv. Nyárádi Istvánnénak 2 véka zabot (2 forintért - ez megegyezik a „piaci" árral), aki számára különféle javítómunkákat végez, kendert és fát szállít, ugyanakkor több ízben pénzt kér tőle kölcsön (1886-ban pl. 8 forintot). Az apósának ugyancsak ad el zabot, miként Vadas Józsefnek is, akivel a leginkább rendszeres és a legsokoldalúbb együttműködést alakította ki. Miként említettük, több évtizeden keresztül használja kenderföldjét, sarjút ad el neki (máskor a szalmáért cserébe trágyát kap), a '90-es évektől viszont a növekvő takarmányszükséglete egy részét tőle szerzi be (Kertész természetesen megkülönbözteti az „ajándékba" és a „dologba" kapott, valamint a pénzért vett sarjút). Ezek a tranzakciók egészen pontosan nyilvántartott bér- és kölcsönmunkák, az anyagi javak cseréjének sorozatába illeszkednek. A naplóíró Vadas rétjét és gabonáját kaszálja, a szőlőjében dolgozik (ezekben a munkákban később a fia is részt vesz), disznóöléskor segít, a nagygazda pedig gabonát és fát szállít (ez utóbbit „nem fizetségért, hanem barátságért"), a konkolyozóját adja kölcsön, vagy Kertész lucernáját gépeli. S láttuk, gyakran együtt mennek a vásárba, s adják el közösen búzájukat, ami a naplóíró számára tapasztalatszerzést jelentett, s a személyes/bizalmi kapcsolatukat is erősítette. A kenyérgabonát Kertész a vásárokban, illetve - ahogy az árualap növekszik - kereskedőknél értékesíti. (A rossz termésű 1896-os évben komájának ad el 6 véka rozsot 7 és fél forintért, 1897-ben pedig Ferenc öccsének 2 vékát 2 forint 90 krajcárért.) A vevők nevét sok esetben nem rögzíti - bizonyos tendenciára mégis következtethetünk. A századfordulót követően több ízben Szendrőn, Brün Mórnak (vagy Brün fiának) adja el a búzá555