A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)
Gyulai Éva: Árpád-házi Szent Erzsébet és Sziléziai Szent Hedvig kultusza a késő középkori Szepességben
körül arany sugárkoszorúval áll Erzsébet. A csoda egyébként az oltárkép feltételezett helyére, a Szent Erzsébet leprakórházra is utalhat. Szent Erzsébet az oltárképen aranybrokát ruhában és drága, súlyos posztóból készült köpenyben, divatos fejdísszel kezében gyümölcsöstálat tart (szőlő és alma?), akárcsak az arnótfalvi templomban, de a lőcsei ábrázoláson a szegények táplálása már „kézzel fogható", hiszen jobb kezével a lábához térdeplő koldust eteti, szőlőt nyújtva neki. A belső táblákon megjelenő másik jelenet Erzsébetet az ispotályban ábrázolja, amint ételt visz a nyomorultaknak. A koldus, leprás, ispotálybeli szegények többször is megjelennek az oltár ikonográfiájában, mind az oltárképen, mind a szárnyakon, ami ugyancsak arra mutat, hogy egykori donátora ispotályba szánta. Az oltárképen a koldus baljában rózsafüzért tart, ami igencsak „nóvum" a 15. század végén, hiszen a domonkosoktól kiindulva csak 1475-től „kodifikálták" tiszteletét és használatát. Igaz, már a korábbi századokban is része volt a magánáhítatnak, így Szent Hedvignek a zsolozsmáskönyv mellett a rózsafüzér is attribútumai közé tartozik. 90 Hedviget az 1353-ból való Hedwig-kódex (Schlackenwerther Kodex) 91 miniatúráján szokásos attribútumai - könyv, Mária és a kis Jézus apró kegyszobrai - mellett éppen egy rózsafüzérrel ábrázolják, de rózsafüzért tart a bajorországi Passau niederburgi kolostorában (egyébként Boldog Gizella királyné kolostora és nyugvóhelye!) egy 1420 körül készült faszobron is, így a rózsafüzér tiszteletét Tescheni Hedvig talán a sziléziai szent kultuszából ismerhette. Erzsébet jobbján, a „főhelyen", István diakónus, első vértanú áll, hosszú karingben és miseruhában, a kazulába rejtett bal kezével vértanúsága emlékeként köveket, illetve egy pálmaágat tart. A harmadik szent, Flórián, térdig érő (római) tunikában és hosszú prémes köpenyben baljával egy égő házat olt, jobb kezében vörös zászló. Alakja, kultuszán túl, talán valamilyen korabeli tűzvészre utal. Szent Erzsébet, Szent István diakónus és Szent Flórián együttes szerepeltetésével a szemlélő és ájtatosságot végző hívő képzeletbeli zarándokutat járhat be Bajorországtól, Thüringián keresztül Felső-Ausztriáig, s a három szent kegyhelyétől visszatérhet tiszteletük legkeletibb helyszínére, a Szepességbe, ahol ugyancsak a német nyelv és kultúra az uralkodó (13. kép). A művészi program azonban a külső szárnyakon módosul, a belső képek mozgalmassága után 4 statikus, a belsők művészi kvalitásától messze elmaradó tábla következik (14. kép). Az említett külső képek ikonográfiái programja talán közelebb visz a donátornak ha nem is a személyéhez, de legalább a köréhez, a város falain kívül feküdt Szent Erzsébet-egyház patrónusát ugyanis még nem tárta fel az egyháztörténeti, történeti kutatás. A négy szent között ugyanis feltűnik Szent Hedvig alakja, de a többi szent sem a „klasszikus" római ókeresztény mártírológiából való: Szent Ilona, Szent Elek és első helyen: Sienai Szent Bernardin. Hedvig az arnótfalvi oltárral ellentétben Lőcsén nem hercegnőként, hanem szerzetesekhez hasonló (özvegyi vagy vezeklő), viseletben jelenik meg, vörös köpenyben, fején és nyakán fehér vászon fátyollal, így még nehezebb az azonosítása (15. kép). Attribútuma itt is a templomocska. Az ikonográfia nagyon hasonlít az 1504-ben Boroszlóban megjelent német nyelvű Szent Hedvig-legenda címlapjának ábrázolásához (16. kép). 92 Hedvig attribútumai között, mint láttuk, ismeretes a cipő is, s van olyan nézet, hogy a lőcsei szent 90 Kaczmarck 1996. 140. 91 Getty Museum, Cal. MS Ludwig XI. 7. 92 Grosse legenda 1504. Címlap.
