A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Hajdú Ildikó: Szokás - jog - hagyomány Hegyalján. Formális és informális korlátok a hegyaljai borászatban

ra épülő szabályok már a 17. századra rögzültek a hegytörvényekben, a hegyközségek autonóm intézményeinek megszilárdulásával egyetemben. Égető Melinda szerint „a legkorábbi sokpontos, önálló szőlőhegyi statútumot a hegyaljai mezővárosok hozták létre 1641-ben

31 „vincelérek csalárdsága, kapásoknak túlkapása, „napi számosoknak hamis munkája" s több efféle csalafintaság ellen tanácskozni határozni és rendtartást alkotni gyűltek össze Mád városában... ".

32 Hegyalja tehát csak a 17. században erősödött meg annyira, hogy szükségét érezték a szokások minél szélesebb területen való írásbeli rögzítésére és mind több termelőre való kiterjesztésére. Mi sem mutatja ezt jobban, mint épp ezen 164 l-es hegytörvény, amely elsődlegesen megerősíti az 1613-ban elfogadott 5 pontból álló végzéseket és rendeleteket, amelyek kiegészítik a körülbelül 80 évvel korábban, 1561-ben megalkotott „Culturae Vinearum Regulamentum" 48 pontját. Ez a közös szabályzat az első megnyilvánulása az összefogás által elérhető érdekképviselet pozitív eredményeinek, amelyet még a 18. században is alapvető fontosságúnak tekintettek és 1719-ben, a közös Hegyaljai statútumban is továbbfejlesztettek, „egységesítve az addig meghonosodott szokásjogokat."

33 A hegytörvényből elsődlegesen Tokaj-Hegyalja 17. századi területi lehatárolása állapítható meg. Bár a korábbi rendeletek helységneveit nem őrizte meg az 164l-es hegytörvény, ezen utóbbit azonban tizenhárom, Abaúj-Torna és Zemplén vármegyei hegyaljai település - Tokaj, Tarcal, Mád, Tállya, Szántó, Zombor, Szerencs, Ond, Rátka, Bénye, Tolcsva, Liszka és Keresztúr képviselője - írt alá és öt felső-magyarországi királyi város - „Tokaj-Hegy alj a szőlőhegyein birtokos „pentapolis", t.i. Bártfa, Eperjes, Lőcse, Kassa és Kisszeben sz. kir. városoknak"^ - kiküldöttje törvényesített. A településeket két társadalmi réteg, a polgárok és nemesek képviselték. A lehatárolás mellett azonban már a szőlőművelés és borkészítés terén hozott egységes szabályok is olvashatók. A „Regulamentum" (Rendtartás) 48 pontja a szőlőmüvelésre vonatkozik, annak szabályozását tartalmazza, mintegy ugyanolyan kötelezettségeket fogalmazva meg minden településen. A rendtartásban foglaltak főként a szőlőtermesztés mezőgazdasági munkafolyamatainak helyes végzését és azok megszegésének szankcióit tartalmazzák. Az 1613-ra visszautaló végzések és rendelések legfőbb tételei a szőlőkben dolgozó munkások díjazását, valamint az extraneus birtokosok vincelléreinek büntetési tételeit tartalmazzák, akik „az Szeoleo munkások(na)k szokot bérit Annauatim fellyebh fellyebb verik es Ebregbitik... ",

35 A rendtartás tehát kimondja, hogy ugyanolyan szabályok érvényesek a vincellérekre és rajtuk keresztül az extraneus birtokosokra, mint a helybeliekre. Amennyiben pedig ezt megszegik, érdekes kitétele a büntetésüknek, hogy a bírság felét az Ónod végvárbeli katonáknak, a másik felét pedig „az meg mondót varosokban es falukban leveo Templomoknak epitesere oszak. "

36 A törvényalkotásban részt vevő és azt aláíró települések neve mellett érdekesebb témánk szempontjából az a mondat, amely a fentebb említett „Eleink 1613. Esztendőbeli" végzésére és az „az eleott 80 esztendeovel való szép rend tartás "-ra hivatkozik. Itt, a visszautalással ragadható meg első ízben a szokásból a törvényi szintre emelkedésnek, 31 £getó'M, 2001.26 32 Égető M., 2002.23. 33 Takács P, 2007. 34 Égető M.. 2002. 23. 35 Égető M., 2002.24. 36 Égető M, 2002. 25.