A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)
SZABADFALVI JÓZSEF EMLÉKÜLÉS - Kinda István: Az eltűnt erdélyi szász kultúra nyomában
AZ ELTŰNT ERDÉLYI SZÁSZ KULTÚRA NYOMÁBAN KINDA ISTVÁN A 12. században Erdélybe telepített szász lakosság 850 éven keresztül a többetnikumú - magyar, szász, román, örmény, zsidó, cigány - erdélyi társadalom szerves csoportját alkotta. 1 Ezalatt a városi és a falusi, rendkívüli organizáltságukról híres szász közösségek folyamatosan gyarapodhattak, jelentős szerepük volt Erdély etnikai, gazdasági, művelődési és társadalmi életében. A multietnikus társadalomszerkezet egyensúlyi helyzete 1945-1990 között - elsősorban politikai események hatására-visszaállíthatatlanul megbillent, ami azzal járt, hogy Erdély etnikai struktúrájából lényegében eltűntek a szász közösségek, amelyek kiemelkedő kulturális örökséget teremtettek és hagytak ránk. Az itt megtekinthető - az Eltűnt erdélyi szász kultúra nyomában című - kiállítás ebből a kulturális értékből nyújt pótolhatatlan és megismételhetetlen ízelítőt. Az 1970-es évek végétől az 1990-es évek közepéig zajló, nagyjából egyszemélyes kutatás fotódokumentációjából jött létre, annak a kitartó társadalomnéprajzi vizsgálódásnak és muzeológiai érdeklődésnek eredményeként, amely során Pozsony Ferenc professzor végigjárta és még működésében dokumentálta az erdélyi szász falvak közösségeinek mindennapi és ünnepi életét, szokásait, társadalmi kapcsolatait, építészetét és tárgyi kultúráját. Ez az összeállítás ma már az egymás mellett élő erdélyi nemzetiségek kultúrájának gyűjtését és múzeumi reprezentálását végző, Pozsony Ferenc által alapított Csángó Néprajzi Múzeum (a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egysége) gyűjteményének része. A kiállítás értékét csak emeli, ha elmondjuk, hogy az előző évek során Zabola, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Budapest múzeumbaráti társasága csodálhatta meg. Magyar királyaink a szászok behívásakor azt tartották szem előtt, hogy jó mesterségbeli tudással rendelkező, sok mindenhez - így az ország védelme szempontjából kiemelten fontos várépítéshez is értő - nyugati telepeseket invitáljanak be az országba. Az első pannók a jelentősebb szász erődítményekkel rendelkező települések térképeit teszik közszemlére, illetve a rendkívül jól megépített szász városokat, falvakat mutatják be, felhívva a figyelmet az organikus településszerkezetekre, az egyedülálló épített örökségre. Az erdélyi szászok templomaikat az oszmán-török veszély miatt a 15-17. században erődítményekké alakították át. Érdemes megemlíteni, hogy egy-egy ilyen bástyákkal erődített, több méter magas fallal, azon lőrésekkel és szuroköntő nyílásokkal, belső folyosókkal kiképzett templomvár szükség esetén nemcsak a falu lakosságának nyújtott menedéket, de békeidőben is biztonságosan tárolhatták itt az élelmiszertartalékot. Szász hatásra jó néhány székely faluban is hasonlóan erősítették meg templomaikat, s egy-két székely településen még ma, a 21. század elején is a bástyák méteres falai közt tartalékolják és tartósítják a gabonát, a szalonnát. Jellegzetes építészetük tehát nemcsak a szász városokon - hogy csak a jelentősebbeket említsem: Brassó, Nagyszeben, Segesvár, Medgyes, Szászsebes, Beszterce, Feketehalom -, hanem faluhelyen is megfigyelhető. Zárt, lineáris utcaszerkezet jellemzi ezeket a településeket, amelyeken úgynevezett frank típusú házakat építettek, az utca 1 Megnyitó beszéd Mezőkövesden a Matyó Múzeumban rendezett kiállításon (2008. október 28.)
