A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. (2007)

Hársvölgyi Virág: A tokaji Béres Béla-gyüjtemény Galaktotrophousa ikonja és köre • Adalékok a Szoptató Istenszülő ikonográfiájához

amelyekben vélhetőleg anyatejet tartottak. Ha egy nőnek volt odahaza ilyen női alakot formázó edénye, akkor nyugodtan ajánlhatta magát mágikus oltalmába. A tej, mint az isteni ígéret metaforája a korai, Nagy Konstantin előtti kereszténységben hatást gyakorolt a szertartások kialakulására. Hippolyt von Rom (f235) egyházi rendelete az őskeresztény úrvacsora-liturgia számára a következő szertartást írta elő: a békecsók után a püspöknek hálát kellett adnia a kenyér és borral teli kehely fölött, ami Krisztus testét és vérét jelképezi, mely mindenkiért hullott, ki hitt benne; a mézzel kevert tej fölött is, az apáinknak tett ígéret teljesüléséért, mely a tejjel-mézzel folyó földről szólt, melyet Krisztus, mint saját testét adta, mellyel a hívők, mint gyermekek tápláltatnak. Szimbolikus értelemben az anyaszentegyház az, melynek öléből születtünk, és melynek tejéből táplálkozunk. Az egyház „keblei" (ubera ecclesiae) az 0- és Újszövetség, melyekből az igehirdetők a „misztikus megismerés tejét" (lac mysticae intellientiae) szívják magukba. A tej értelmezése viszont nemcsak allegorikus értelemben bukkan fel a szövegekben, hanem Mária csodatévő tejeként is. Boto (1105 k.-l 170 k.), az egykor Regensburg mellett állott bencés apátság, Prüfening szerzetese egy rendtársáról számol be, aki elhatározta, hogy Máriát, akár egy hü fiúgyermek, mindig szolgálni fogja. Mikor súlyos betegen feküdt, torka kívül-belül megdagadt,

23 láz is gyötörte, testvérei - mivel arra számítottak, hogy meghal - elkezdték a halotti liturgiát, a könyörgést Máriához, és ennek hatására Mária tevőleges segítségre szánta el magát. Megjelent, mint fehér ruhás nő, leült ágyára és ekképpen vélekedett: méltánytalan ily' iszonyúan szenvedni hagyni azt, aki őt és fiát mindig odaadóan szolgálta. így Mária segített, és a beteg sebeire a legszentebb tejet csepegtette kebleiből. A haldokló meggyógyult. Ilyen jelenetet ábrázol egy 14. századi zsoltároskönyv miniatúrája. Kebleiben mutatkozott meg Mária anyai odaadása, életet adó és mentő ereje. Ebben a legendában gyökerezhet a Szoptató Mária pestistől védő szerepe. A középkorban nem egyszerűen társították a test fogalmát a női nemmel. A női testet életet adó ételként is jellemezték, hiszen az anyatej az ember első tápláléka, ami elengedhetetlen a túléléshez, főleg egy olyan korban, mikor a gyermekhalandóság magas volt. A középkori művészek szívesen ábrázolt jelenete, mikor egy nő szoptat egy érett férfit, csupán gyermeki jámborságból.

24 De erényeket is ábrázoltak így és meglepő módon a gonosz nők testét is ételként írták le, mely értelmezés szerint a boszorkányoknak több mellük is volt, ahonnan a sátán faj zatokat táplálták. Péter Brown, amerikai ókortörténész, „Die Bedeutung der Jungfráulichkeit in der frühen Kirche"

25 címmel megjelent tanulmányában a következőre hívja fel a figyelmet: Isten úgy határozott, hogy az emberi fajjal szembeni szolidaritását a lehető legbensőségesebb módon Krisztusban fejezi, aki Mária méhében ölt testet, és aki e testet keblén táplálja. Mária teste, mely Krisztust méhébe és keblére fogadta, összekötötte Istent az 23 A bőrduzzanatot a pestis fontos előjelének tekintették, ahogyan arról Weber János, az eperjesi patikárius is beszámol az Amuletum, az-az: Rövides szükséges oktatás a Döghalálról c. 1645-ös könyvében: „Ha mirégy vagyon hóna alatt, füle megett, az ölében vagy más helyen". Idézi: Dr. Szilárdfy Zoltán: „Kegyképtípusok a pestisjárványok történetében" c. tanulmányában. Ikonográfia, kultusztörténct. Képes tanulmányok. Balassi Kiadó. Budapest, 2003. 184. 24 Caritas Romána névvel jelölik azt a képtípust, amelyen Pero, a fiatal római nő szoptatja börtönbe vetett idős apját, hogy megmentse az éhhaláltól. 25 Idézi Schreiner, Klaus: „Deine Brüste sind süGer als Wein". Ikonographie, religiöse Bedeutung und soziale Funktion eines Mariensymbols. In: Pictura quasi fictura. Die Rolle des Bildes in der Erforschung von Alltag und Sachkultur des Mittelalters und der frühen Neuzeit. Wien, 1996. 89. 424