A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

KÖZLEMÉNYEK - Marozsán Zsolt: A mézeskalácsos-ipar Magyarországon, különös tekintettel Északkelet-Magyarország céheire

díjakat, negyedmestert válaszottak stb.

21 A vidékiek között az említettek mellett soproni, kőszegi, rohonci, kismartoni és nezsideri mestereket is találunk. A hatáskör kiterjesztését az 1661-ben I. Lipót által kiadott privilégium is biztosította a bécsi főcéh számára, ugyanis azt az Enns folyó alatti és fölötti Osztrák Birodalom, valamint a királyi Magyarország és a Morva őrgrófság területére szóló érvénnyel fogalmazták meg. A főcéhbe belépni nem volt kötelező, ezért a céhen kívül működő műhelyek zavarták a privilegizált mesterek érdekeit. így került sor 1681-ben az önálló magyar mézeskalácsoscéh megalakítására, Pozsonyban. A bécsi főcéhhez Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Modor, Győr mesterei nyújtottak be kérelmet, több más mestertárs nevében is, hogy egy önálló magyar főcéhet alakíthassanak, elválhassanak a bécsiektől.

22 A kérést indokolta a távolabbi műhelyek ellenőrzésének a nehézsége is. A kapott privilégium hatásköre kiterjedt az említett királyi városokon kívül a bányavárosokra, Alsó- és Felső-Magyarországra. De tekintettel arra, hogy a bányavárosok igen távol estek a céh székhelyétől, Pozsonytól, engedélyezték nekik negyed-láda (Virtl-Lade) működését, azzal, hogy évente egyszer két mestert kötelesek voltak a céhgyűlésre küldeni.

23 1726-ban azután ezek a városok Besztercebányán önálló szabályzatokat is szereztek. 1719-ben Buda és Pest mesterei nyertek kiváltságokat a város tanácsától, amelyet 1726-ban megerősített III. Károly, és kezdték meg működésüket, mint főcéh. Hatáskörük hamarosan kiterjedt a Székesfehérvár (1719), Eszék (1722), Kanizsa (1728), Szeged (1722), Temesvár (1728), Arad (1733), Eger (1723), Esztergom (1727), Érsekújvár (1745), Győr (1722) városok által körülvett területekre is.

24 A közbülső városok, mezővárosok, falvak beszervezése folyamatosan történt. Az új műhelyek építéséért különdíjat kellett fizetniük a vidéki mestereknek. A 18. században 46 helységből 136, a 19. században további 141, összesen 324 mestert vettek fel a főcéh soraiba. A 19. században még 21 helységgel bővült a céh hatásköre.

25 A körzeten belül önállósította még magát Újvidék 1822-ben, Pécs 1823-ban, Székesfehérvár 1859-ben. A Dunántúl nyugati felére pedig a pozsonyi főcéh terjesztette ki hatalmát, amelyből a soproniak 1818-ban váltak ki. Felső-Magyarországon a mézeskalácsos-ipar már a 17. században jelentős szerepet játszott. A lőcsei mézesbábosok élénk kereskedelmet folytattak Lengyelország felé, Kassa, Eperjes, Rozsnyó és Rimaszombat pedig a hazai piacokon versenyeztek egymással. Az 1690-es években a rimaszombati landmajszter mézeskalácsosokat a kassai, eperjesi, besztercebányai és rozsnyói céhes mesterek, privilégiumaikra hivatkozva, a vásáron való árulástól el akarták tiltani. Gyertyát Kassán korábban a mészárosok céhe is készíthetett és árulhatott,

26 mivel az önálló viaszosipar szintén a 17. században alakult ki. Az első ismert adat 1658-ból származik a kassai mézeskalácsoscéhhel kapcsolatban: kilenc kassai céh a város falainak védelmére alakított szervezetet. Ennek artikulusaiban megtalálható a mézeskalácsos céh is.

27 21 Domonkos O., 1991.52. 22 Domonkos O., 1991.52. 23 Szabadfalvi J., 1957.77. 24 Domonkos O., 1991.52. 25 Domonkos O., 1991.52. 26 Nemeskürthyová L., 1986. 202. 27 Ostrolucká, M, 1984. 271. 533