A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 45. (2006)

Borsodi Madárka című tanácskozás előadásai - Milan Chlebana: Népi táplálkozás Trencsén környékén (Szlovákból fordította: Kocsa Zoltán Istvánné)

mázó gabonafélék Összetételének bizonylatai. Ez a község Horné Srnie, a Fehér Kárpátok előhegységében fekszik, a Vlár-szoros déli részénél. Tudomásunkra jutott, hogy a község határában (a tengerszint feletti magasság 250 m-től 700 m-ig terjed) nagyon kevés olyan földterület található, ahol megterem a búza, rozs és asurzica, ami nem más, mint a rozs és a búza keveréke (a magyar gabonaipar ezt triticale - ejtsd: tritikále, a búza és a rozs előnyös tulajdonságait egyesítő, keresztezés útján létrehozott gabonaféle, a latin triticum = búza és secale = rozs szavak összevonásából keletkezett - néven ismeri). Termeszthetőbb gabonafélék az árpa és a zab, vagyis a kevésbé igényes takarmánynövények. A parlagon hagyott földeken hüvelyes takarmánynövényeket termeltek: több mint valószínű, ez a bükköny lehetett. A hüvelyesek után búzát, rozst és surzicát (triticalet) vetettek, a tapasztalatok szerint ez a vetésforgó volt nyilvánvalóan a legmegfelelőbb. A völgyben fekvő földterületeken még a káposzta, sárgarépa, zeller, petrezselyem, hagyma, fokhagyma, mák termesztése voltjellemző. A hüvelyesek közül ismert volt a bab, borsó és a lencse, az ipari hasznosítású termékek közül pedig a ruházati termékek gyártásához szükséges nyersanyag, a kender. A kendermagból olajat sajtoltak, amit a népi étkezés és konyha hasznosított. A 20. század elejétől cukorrépát termesztettek, ami a Trencsén Teplá-i cukorgyár fennállásával függ össze. Egyes helyeken a jobb minőségű földek a zelnice, azaz zsíros, gazdag, dús zöldellők elnevezést kapták. A fent említett hegységekben a mezőgazdasági termelés szoros összefüggésben állt az olyan gazdasági állatok tenyésztésével, amelyek legalább fél éven át füves területeken legeltek. A háziállatok tenyésztése a gazdasági udvarok, majorok, birtokok és természetesen a völgyben lévő települések része volt. A szarvasmarha-, birka-, juh- és kecsketenyésztés határozta meg a népi táplálkozás összetevőit ezekben a régiókban. Ez befolyásolta a húsos táplálék összetételét, de főleg a mindennapi tejtermékek előállítását. A különféle háziállatok fajtabeli tartásáról ismét történelmi források - az úrbéri jegyzékek - szolgáltatnak adatokat. Az állatállomány fajok szerinti feltérképezése, leltára folyamatosan történt, és egészen a 20. század feléig ez a folytonosság meg is maradt. Ekkor fejeződött be az egyéni, magán mezőgazdasági termelés és kezdődött el az erőszakos kollektivizálás, a szövetkezetesítés az Egyesült Földműves Szövetkezetek és Állami Gazdaságok formájában. A Trencsén környéki táplálkozással, étkezéssel főleg Jozef Cudovít Holuby - eredeti foglalkozása evangélikus lelkész, az etnográfusok közül pedig Drahomíra Stránská, Mária Usaková, Milán Chlebana foglalkozott. Ezt a tematikát rendszeresen kutatta és a legjobb eredményeket Viera Abelová érte el, aki hosszú évek óta a Trencséni Múzeum etnográfusa. Számos lényegre törő tanulmányt és cikket írt, amelyben nagy hangsúlyt fektetett és behatóan foglalkozott a nyersanyagokkal, az alapanyagokkal, a népi ételekkel, tüzetesen dolgozta fel magát az evést, a szokásbeli megnyilvánulásokat Trencsén környékéről. A népi ételek elkészítésének leírásánál már az elején szólni kell néhány szót az előkészítési technológiákról. Ezek főleg a főzés és a sütés formái. A 19-20. század fordulóján megjelenik a pörkölés és a párolás, ez leginkább a városi polgári és nemesi konyhákra jellemző. A Strázovské vrchy, azaz Orhegységben található Ciömany helység néprajzában megőrizték a forró köveken történő ősrégi főzésmód emlékeit. A főzés alkalmazkodott a kifejlesztett tüz- és főzőhelyekhez. A 19. század második felében általában agyagedényekben, nyitott tűzön, nyílt lángon főztek. A tűz a pitvarban a kemence szájánál égett, maga a kifutott kemence a szobában volt. Még a 20. században is voltak Cicmanyban 650