A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
Boros László: A csökkenő népességű Bodrogköz
A CSÖKKENŐ NÉPESSÉGŰ BODROGKÖZ BOROS LÁSZLÓ A Bodrogközt - a Kárpát-medence északkeleti felén fekvő kies mikrotáját - három folyó, a Tisza, a Bodrog és a Latorca határolja. Csupán északkeleten, a Csapi-kapuban kapcsolódik keskeny sávban a Beregi- (Kárpátaljai-) síksághoz, ott nem határolja vízfolyás. A Latorca Csapnál két kilométerre közelíti meg a Tiszát, de nem ömlik ott belé. Révy G. V. 1885-ben így jellemezte a mikrotáját: „... a Tisza és a Bodrog (egyaránt) számot tartott rá. Hol az egyik öntötte el, hol a másik, olykor pedig egyszerre mindkét folyó hullámai csaptak össze felette, ahogy a véletlen hozta magával. Voltak itt...vízfolyásoknak számos erei, visszamaradó vizekből, nagy kiterjedésű tavak, melyekben különféle fű- és nádfajtákból képződött lápok, mint mozgó szigetek szél irányában úszkáltak ide-oda ... Szántásra és vetésre csak egyes magaslatok voltak alkalmasak, melyek a hullámok felett, mint kis csúcsok emelkedtek ki." Ezeket az emberi megtelepedésre, lakóhelyül (ősi települési szintek) és intenzív földmüvelésre alkalmas, árvízmentes térszíneket a Bodrogköz északi részében a vulkanikus eredetű Tarbucka, a helmeci Kis- és Nagy Királyhegy, a Középső- és Alsó (déli) Bodrogközben a folyók oldalazó eróziójával a pleisztocén hordalékkúpból kialakított homokszigetek (pl. Viss-Zalkod-Kenézlő közötti háromszögben, Semjén, Kisgéres, Dámóc, Zemplénagárd környékén), továbbá a Tiszát és a Bodrogot kísérő homokhátak képviselik. A tiszai mappáció szerint a történelmi Zemplén megyében a legszélső árhatáron belül 137 település (köztük a bodrogköziek) helyezkedett el, mindig víz alatt volt 28 ezer hektár földterület, míg árvízkor 107 ezer hektár került elöntés alá. Többek között ezért is nem alakultak itt ki nagy lélekszámú települések. A Bodrogközt földrajzi fekvése, politikai hovatartozása és részben természetföldrajzi adottságai alapján két részre osztjuk: Felső- és Alsó-Bodrogközre. A trianoni békediktátum a megalakult Csehszlovákiához csatolta a magyar lakosságú Észak-Bodrogközt, e területet, azaz a kanyargós Karcsa vonalától északra, a ma Szlovákiához tartozó részt nevezzük Felső-Bodrogköznek. Az eltérő statisztikai felmérések, adatbázisok is indokolttá teszik az amúgy meglehetősen egységes táj külön elemzését. A mikrotáj halmozottan hátrányos helyzetű terület. Az országhatár kettévágja. Évtizedeken át nem volt számottevő kapcsolat a határ két oldala között. Átjárni csak Sátoraljaújhelynél lehetett. Azóta nyílt egy határátlépő Pácinnál is, de még így is a határ több hátrányt jelent, mint előnyt. Megközelítése, közlekedése rossz. Az Alsó-Bodrogköz vasúthiányos. A Sárospatak-Zemplénagárd, illetve a Sárospatak-Kenéz lő közötti keskenynyomtávú vasutat az 1970-es évek végén indokolatlanul megszüntették. A FelsőBodrogközben egy villamosított vasútvonal halad keresztül. A zártság, az országutak állapota, a városoktól való nagy távolság, a hiányos kereskedelmi ellátás, mind akadálya a fejlődésnek. A Bodrogköz népességmegtartó képessége szerény. Ezzel is magyarázható, hogy városhiányos terület. Királyhelmec és Sárospatak egy városrészét (Kispatak) leszámítva nincs központi funkciót (funkciókat) ellátó települése. Apró-, kis és közepes falvak a jellemzőek. 391
