A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 43. (2004)

Alabán Péter: Paraszti gazdálkodás és társadalom Domaházán a dualizmus idején és a Horthy-korszakban

ben a földrajzi környezet szerepének hangsúlyozása kapcsán erről már volt szó. A 19. század derekán a község határának kb. kétharmadát borította erdő, így a szántók területe elenyésző volt. Fényes Elek 185l-es Geographiai Szótárában mindezek ellenére szorgalmas földművelőnek nevezi az itt élőket, akik kellő mennyiségben tudnak ezen a vidéken - mintegy 760 holdon - termeszteni búzát, kukoricát, árpát, zabot és burgonyát (a 3183 kat. hold kiterjedésű határban a szántókhoz 1809 hold erdő, 539 hold rét és 75 hold belsőség tartozott).

32 A megoldást az irtásos gazdálkodás jelentette, hiszen gyakorlatilag ez volt az egyetlen módja a szántóterület bővítésének. Paládi-Kovács Attila kimutatásai szerint azonban néhol az 1920-as évekig elhúzódó erdőirtás mégsem a megművelhető földért zajlott elsősorban, sokkal inkább a kivágott fákért, melyek egy részét szekereken Ózdra vagy Ajnácskőre (Szlovákia) szállították, másik részét pedig felvidéki szlovákok faszénnek égették ki és vitték azután a csetneki kohóba és az emődi malomba. A faluban mindenki részt vett a munkában kb. 1 holdnyi területet felvállalva, melyen az erdőt kivágta és a következő évben megművelte. Mindez már egybeesett a palóc nagycsaládok felbomlásának időszakával. Az erdőirtásnak káros hatásai is voltak: a talajt voltaképpen szabadon pusztíthatta az erózió, emellett fokozatosan visszaszorult a vadászat. 2. kép. Krumpliásás vászonzsákokba, Domaháza, 1961. (Paládi-Kovács A. felvétele) Az 1890-es években (és még legalább 60 évig) a domaházi határ művelése háromnyomásos rendszerben történt (őszi gabona - tavaszi gabona és kapás növények - ugar), s a faluközösségi szervezetnek megfelelően a kötött gazdálkodás (nyomáskényszer) volt Fényes E., 1851.273. Paládi-Kovács A., 1960.6. 654