A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Szörényi Gábor András: A csorbakői vár története 1648-ig

is gyártották itt, azokat ugyanis szívesen elfogadta a nép, mivel megőrizték régi értéküket. Emellett János király nevére vertek ki dénárokat, ami azért is érdekes, mert Hain Gáspár Lőcsei krónikájából ismerjük, hogy: „Ez idő tájt [1532. év körül] mind a két Bebek, ti. Imre és Ferenc, János királyhoz pártolt át."

1 3 A Szapolyihoz átállt Bebek fivérek tehát egyből, de már lehet, hogy korábban is, elkezdték verni uruk pénzeinek hamisítványát. A nagy mennyiségű hamis verethez természetesen jelentékeny nyersanyagra volt szükség. Mivel a hamisítványok rézből, illetve bronzból készültek és csak a felületüket ezüstözték, ezért rengeteg anyagra volt szükség. Spervogel Konrád Eperjesi számadáskönyvében írja, hogy száznál is több templom harangját olvasztották be, köztük a hatalmas csetneki harangot is. Ezekből 1-2 latos pénzeket vertek ki, a törvényes 8 lat ezüsttartalom helyett, így a pénznek mindössze negyednyi, sőt nyolcadnyi nemesfémaránya volt. Ezek alapján egy rövid átlagszámítást végezve, az 1-2 latos pénzeket 1,5 latosnak vehetjük, ami a 15 latos színezüstnek a tizede. Kahler Frigyes számításai alapján egy harang átlagsúlya 1504 kg. Ha 100 darabot veszünk a beolvasztott harangokból, az 150 400 kg bronz. Kahler szerint ennek a 93,75%-a használható fel ötvözésre, ami 141 000 kg bronzot jelent. Ha ennyi bronzból 1,5 lat finomságú, azaz tizednyi ezüsttartalmú pénzt vertek ki, akkor 14 100 kg színezüstre volt szüksége Bebek Ferenc krasznahorkai műhelyének.

124 (Véleményem szerint ez túl nagy átlagsúly egy harangnak, ennek maximum a harmada lehetne megfelelő, mivel általában falvak harangjait rabolták el. Ha így számítjuk, akkor kb. 4700 kg színezüstre volt szükség, amit természetesen nem egyszerre halmoztak fel, hanem a műhely működése során gyűjtöttek össze, s megjegyzendő, hogy használhattak bányászott ezüstércet is, amiből könnyebb volt jelentékeny súlyú nyersanyagot elraktározni.) Ez persze csak egy durva átlagszámítás, de talán így is bizonyíthatja, hogy milyen hatalmas mennyiségű nemesfémet kellett tezaurálnia egy-egy hamisító várúrnak. A silány minőségű pénzeket persze nehezen fogadták el az emberek, erről tanúskodik Hain Gáspár is, hiszen mint írja: „Ugyanez évben [1530] István király napján (aug. 20.), Bebek Ferenc a lőcseieknek írott levelében azzal fenyegette meg őket, hogyha el nem fogadják az ő pénzdarabjait, melyeket igen silány voltuknál fogva mindenütt visszautasítottak, akkor ő majd 5000 törökkel jön a Szepességre, és elsőben is elpusztítja a városnak minden birtokát. Erről a pénznemről pedig azt mondták, hogy egy márkájában alig van 3 lat ezüst, holott 8 latnyit kellett volna tartalmaznia."

125 Még ugyanez év augusztus 31-én küldött üzenetet Tornára Bebek Ferenc, hogy az ottani vásáron büntetés terhe mellett kötelesek elfogadni mindenféle pénzt.

1 A Bebekek és más hamisító főurak által szétterített hamis Szapolyai dénárok anynyira megrendítette a nép bizalmát János király igazi pénzeiben is, hogy már: „Ugyanebben az évben [1531] Szapolyai János legtöbb híve nem akarta elfogadni az ő, farkassal jelzett pénzét [János érméi közepén a Szapolyaiak címerállata, a farkas látható], mely különben jó volt és 8 latot tartalmazott; inkább akarták a Ferdinánd pénzét, miért is szükségesnek mutatkozott 100 Szapolyai-féle dénárhoz 14 dénárt hozzátenni."

127 Érdemes megemlíteni, hogy egy-egy főúr hamisítása nem elszigetelten folyt, hanem egymás közt jó kapcsolatokat ápoltak. Ezen kiváló viszonyukra utal Miklós ötvös m

HainG., 1988.52. 124 Kahler F., é. n. 220-221. 253. lábjegyzete. 125 Hain G., 1988.47. 126 Huszár L., 1969a. 83. 127 Hain G., 1988.50. 202