A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 42. (2003)

Siska József: ALTA NON ALTE (A ‘Sennyey család históriája)

Az erdő és révbéli jövedelmekkel egyaránt osztozzanak, erdőbíró penig 'Sennyey István úr lészen. Őkelme halála után mindig a legöregebb atyafi. Az erdőbíró akaratja nélkül senki ne foghasson avast és arra se maga sem idegen sertéseit ne bocsáthassa egyik atyafi sem. Másoknak épületre való fát adni sem ajándékon, sem pénzen nem szabad, csak maguk szükségére korlát nélkül. A kastélybéli kapu, híd, drabantház, kút, külső és belső udvarok köze közönséges ususra maradnak. A másik consensusa nélkül nem szabad senkinek semmit oda építeni. A közös usust együtt conserválják és építik. A porkolábot együtt fizetik. Drabantot ki mennyit akar, a maga fizetésin tarthat. Ha penig a leányág asszony anyánk eő Nagysága pénze után, ezen most felosztott atyai jószágból részt estendálna, valósággal néhai Anyánk pénze után lehetne, mivel ezen jószág leányt nem illet, a jószágnak birodalmába a leány ágat be nem eresszük. Pénzzel tartoznak kifizetni, mit valamelyik atyafi el nem követne, azt a másik atyafi respectálhatja. Könnyen pénzzé tehető jószágát eladva az reája eső részt summájában fizesse ki. Korcsmát penig szabad lészen áruitatni bármelyik atyafinak, valamikor s valahol akarja. A bíróság viselése a felosztott falukban a jobbágyok közt a házak egyikérül másikára fog menni, esztendőkint. Kerülőt az egyik esztendőben az egyik, másik esztendőben a másik fog adni. Ahol penig a falunak is kell, rendeljen minden esztendőben..."

10 1759-ből származik az az okmánycsomag, amely megőrizte 'Sennyey Imre pácini udvarbírájának, Bessenyey Andrásnak éves számadását. Az anyag nagyon terjedelmes, ezért csak tartalmát lehet röviden ismertetni. A számadás tükre a korabeli életvitelnek, gazdasági kapcsolatrendszernek. 'Sennyey István unokája, Imre ebben az időben már Mária Terézia lovasfőhadnagya. Fia Ujhelyben lakik, odajár iskolába. A pácini kastélyban két leánya és felesége tartózkodik az év nagy részében. A család gazdasági érdekeltségei a következő bodrogközi helységekhez köthetők az uradalomközponton kívül: Dámóc, Dobra, Karcsa, Karos, Láca, Leányvár, Nagytárkány, Perbenyik, Szentes. Szerepel még a számadásban a zempléni Bari és Alsóosva, a Hegyaljáról Tállya és Tolcsva, Ung megyéből Szerednye, Sárosból Finta, Szabolcsból Ófehértó. 1759-ban búzából 534 kereszt 12 kéve termést takarítanak be, amelyből 330 kereszt a pácini allodiális földekről származik. Ez biztosítja az uradalom kenyérellátását. A csűrökben tárolt kalászost főleg a nyári munkák után csépelik ki lassú ütemben. A kinyert szem harmadát az udvar szükségére, 12 százalékát a tisztségviselők, 21 százalékát a cselédség természetbeni járandóságára, 3 százalékát az aprójószágok etetésére, 18 százalékát vetőmagra használják. A maradék 16 százalék a tartalék, ha esetleg a következő esztendő ínséges lenne. A dombos területeken elvetett rozsból 605 kereszt és 14 kéve terem, amelyből 329 keresztet ad a majorsági birtok. A felhasználási arányai a búzához hasonlóak. A takarmánynövénynek számító árpából 9, zabból 73 keresztet aratnak, amelyet a sertésekkel és lovakkal etetnek meg. Az újdonságnak számító kukoricából 12 köböl terem, amelyet a disznóknak adnak a téli hizlaláskor. Nincs feltüntetve, honnan hozzák a konyhára a felhasznált 3 köböl köleskását. A 18. században még közkedvelt ételnek számító tatárkát Ófehértóról és Alsóolsváról szállítják Pácinba, amelyből a helyi konyhán kívül az úrfi újhelyi szakácsának juttatnak, sőt a ruszin idénymunkásokat aratáskor, fűkaszáláskor és szüretkor többek között ezzel táplálják. A pácini és szentesi szilvások 5 köböl gyümölcsöt adnak, amelyet megaszalva házi szükségletre, a hegyaljai szőlőmunkások és a cselédség között osztanak szét. A 15 köböl diónak egy része alsóolsvai. Kilencven százalékát eladják, a többit az uraság konyháján fogyasztják el. A 16 hordó káposztából jut a ruszin szüretelöknek, akik előszeretettel keresik meg családjuk számára az egész éves kenyérnekvalót a Bodrogközben. Zempléni Levéltár (ZL.) 1008/d. Loc. 45. no: 160. 294