A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 39. (2000)

SZILÁGYI Miklós: Hagyomány és újítás a népi gazdálkodásban

2. A talaj- vagy éghajlati adottságok, társadalmi-gazdasági krízisek és speciális élethelyzetek egyes személyeket, olykor nagyobb csoportokat időlegesen visszakényszeríthettek a régiesebb eszközhöz-munkaeljáráshoz.

35 Mindaddig lehetséges a visszakényszerítés, amíg legalább látens tudásként jelen van az adott közösségben az amúgy már meghaladottnak, korszerűtlennek ítélt valamikori munkatapasztalat. íme a példák: - Bár általános volt a vetőgép használata, ha azonban mélyen felázott a talaj, nem lehetett rámenni, feleleveníthetőnek, tehát felelevenítendőnek tekintették a kézzel vetést. Ezért van, hogy Alföld-szerte a mai 60-80 évesek, noha fiatal korukban, amikor a vetést tanulták, a vetőgépeknek legalább már a második-harmadik „generációja" szolgált a gazdaságukban, kiválóan tudják ismertetni a néprajzi gyűjtővel a kézzel vetés „titkait".

36 - Azok, akik a faluközösség kollektív emlékezete szerint utolsóként sarlóval arattak, gyakran magányos (özvegy) asszonyok vagy a háború idején magukra maradottak voltak, és inkább vállalták a régies, de „női munka" aratási módot, mint a „férfimunka" kaszás aratást.

37 - A nyomtatással végzett szemnyerést

38 - gyűjtéseim szerint Kisújszálláson, de Alföld-szerte másutt is

39 - a következő okok tartották meg alkalmi gyakorlatban az eszközváltás után még 60-80 esztendőn át: a) a túl messze lévő földeken megtermett gabonát (különösen az árpát) nem volt érdemes a cséplés helyére behordani (illetve a cséplőgépet kivontatni), az itteni termést tehát elnyomtatták, a másutt termettet pedig cséplőgéppel csépelték; b) egyes növényeket (pl. a kölest vagy a borsót) azért nyomtattak, mert ezek cséplésekor kiegészítő alkatrész lett volna szükséges a cséplőgépnél, amivel éppen nem rendelkezett a gépész, vagy a kis mennyiség miatt nem vállalta az átállítást; c) az állami beszolgáltatási kötelezettséget kijátszandó: a hatóság emberei elől rejtőzködve folyamodtak - legutoljára az 1950-es évek elején - a nyomtatáshoz; d) személyesmentális oka is lehetett, ha egy-egy gazda évtizedekig ragaszkodott a régies, de olcsó és nem tűzveszélyes szemnyerési módhoz - és ezek a „visszafelé igazodó" különcök a közösségi megítélés szerint nem voltak szánnivaló bolondok!

40 3. A munkaeljárások, a haszonvételek a rendszer értelmében összefüggenek egymással: egyetlen eszköz megváltoztatása sok egyéb módosítást is ki szokott kényszeríteni.

41 Vagy éppen emiatt nem vállalták a parasztok, hogy a kényszernek engedelmeskedve 35 Gyakran az éppen adott éghajlat és talaj alapján döntötték el, hogy a „régies" vagy az „új" munkaeljárást célszerű-e alkalmazni. Bellon T, (1973: 140) karcagi, feles földön gazdálkodó adatközlője pl. a gazdával folytatott vitáit idézte fel annak szemléltetésére, hogy ő maga egyik évben a friss szántásba pergette, máskor géppel vetette a kukoricát. 36 A gépi vetést kiegészítő kézzel vetésről 1. pl.: Nagy Gy., 1963: 21-26. (Orosháza - Vásárhelyipuszta); Nagy Gy, 1973: 450-455. (Vésztő); É Kiss S., 1995: 31-34. (Hajdúhadház); Bellon T, 1993: 222. (Békéscsaba). - Legfrissebb gyűjtői tapasztalatom: Szilágyi M, 1998: 340-341. 37 L. erről Takács L., (1976: 120-121) példásan elemzett várongi (Tolna m.) adatait. 38 A nyomtatásról összefoglalóan: Hoffmann T, 1963. 39 Vö. Szilágyi M, 1993: 415-421. - Az is felbukkan az irodalomban, hogy a cséphadaróval való cséplést szintén alkalmazták helyenként a beszolgáltatások korszakában „fekete munkára" (Vajkai A., 1964: 90. Balatonmellék). 40 Tálasi /., (1977: 210-211) más okkal magyarázta a Kiskunságban a 20. század közepén is előforduló nyomtatást: „A második világháború idején üzemanyaghiány miatt esetenként nyomtattak a tanyákon, aztán legutóbb már csak a később beérő tarlókölesné\ alkalmazták ezt a munkamódot". 41 Abban az értelemben is „rendszert" alkottak, és valamilyen „újítás" esetén további változásokat is lehetővé tevőek (máskor kikényszerítőek) voltak a paraszti eszközök és munkaeljárások, amint azt Fél Edit és Hofer Tamás (1997: 150,153-154) Átányban megfigyelte: a szántás a századfordulóig „három emberes" munka volt, s azért válhatott „egy emberessé", mert a tüköracél kormánylemezt nem kellett tisztítani, aki pedig az ekét tartotta, mivel nem kellett nyomnia, hajtani is tudta a lovakat. Ezzel egyidejűleg a vonóerőt is csökkenteni lehetett, ami - statisztikailag - abban fejeződik ki, hogy 1895-ben a fogatok 47,1%-a négyes, illetve hármas 469