A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

PALÁDI-KOVÁCS Attila: Két felföldi szekértípus (Láncos lajtorja és nyári szekér)

széna" tűzkárt vallott be.

31 Gergelyfalván és Gácslehotán 1722-ben, Gácsfalván 1740ben említenek „nyári szekérre való létrák"-at, illetve 12 nyári szekér megégett szénát. (Utóbbi három falu Gács környékén, Losonctól északra fekszik, lakosságuk zömmel szlovák anyanyelvű.)

32 19. századi kárbecslésekben szintén előfordul a jármű neve. (Ipoly-)Tarnócon 1830-ban Hegedűs Antal jobbágynak négy szekere veszett oda: ökrös nyári szekér 10 Ft, Lovas nyári Kotsi két oldala 2 Ft, 2 Nyári Szekér fakó kerekekkel 20 Ft.

33 (Rárós-)Mulyadon 1854-ben Patai Mihálynak szintén négy járműve hamvadt el a tűzvészben: egy rövid utazó szekér 10 Ft, 2 nyári hurtzolkodó szekerek 10 Ft, 1 vasas Kotsi utazó 8,40 Ft.

34 Itt jegyzem meg, hogy Rárósmulyadon (Mul'a) 1972-ben még magam is fényképeztem ún. nyári szekeret?

5 Ez a jármű az utóbbi száz-százötven év folyamán nem sokat változott. Régebben főként a losonci, rimaszombati, rimaszécsi vásárokon lehetett beszerezni. Észak-nógrádi, észak-gömöri kerékgyártók és szlovák paraszti háziiparosok szállították eladásra. Szeder Fábián azt írja a palócokról, hogy „többnyire mindnyájan mesterséges faragók is. Amellett, hogy házaikat maguk építik, a szekereket, jármokat, hordókat, kádakat, konyha(i) faedényeket is megkészítik."

36 Az I. világháború után a Palócföld falusi kerékgyártói maguk is készítettek nyári szekeret. A 18-19. századból fennmaradt nógrádi és gömöri adatok azt igazolják, hogy a Felföldnek egy széles sávjában a nyelvhatár két oldalán élő magyar és szlovák parasztságnak külön szekere volt a széna és a kévés gabona szállítására, amit a magyarok többnyire nyári szekérnek neveztek. Ez szélesebb és hosszabb volt, mint a köznapi fuvaros vagy utazószekér. Oldala is magasabb annál, s végig létrához hasonló szerkezetű. Voltaképp ez tekinthető az egész Felföld domináns és csaknem mindenütt elterjedt szénahordó szekerének. Ezt váltották fel a Magas-Felföld kisebb-nagyobb térségeiben (bányavidékek) s itt-ott szigetszerűen a „lyukas oldalas", „láncos lajtorjás" szekértípussal. Az észak-borsodi, gallyasági, tornai magyar parasztok megkülönböztették a rövid „magyar szekeret" a hosszú „hegyi szekértől", az ún. „tót szekértől". Előbbihez rendesen 2,5 m hosszú derék tartozott, amit hosszú nyújtó és hosszú derék beiktatásával alakították át hosszú szekérré. Kisebb gazdáknak a 20. század első felében már csak magyar szekerük volt, de a tehetősebbek 2-3 szekeret is tartottak. Ók nem bajlódtak a szekér átalakításával, mert gazdaságukban állandóan kéznél volt egy hosszú lajtorjás hegyi szekér?

1 Hasonló szekérválasztékot és elnevezéseket talál a néprajzi kutatás a Cserehát, a Hernád-völgy és a Zempléni-hegység térségében is. Az abaúji Hegyközben az ún. tót szekér szénahordásra szolgált. Ott a szekéroldalt rakoncák, illetve azokba csapolt merev lőcsök támasztották ki. A hossszú szekéroldalak nem sokban különböztek az előbb említett tájakéitól. A szénahordó szekérhez a Hegyközben 4 m hosszú, létrához hasonló szerkezetű lajtorják tartoztak. Mint Balassa Iván rámutatott, ez a szekérfajta már nevé31 Zólyomi J., 1975. 170-171. 32 NML IV. 22. Kárösszeírások. Gácsfalván a károsult Lakatos Márton jobbágy családneve magyar nemzetiségre utal. 33 NML IV. 22. Kárösszeírások. 34 NML Füleki Járás Szolgabírói Iratok. A 32-34. jegyzet adatai Zólyomi J. kijegyzései. Átengedésüket a Szerző ismételten megköszöni. 35 Lásd Paládi-Kovács A., 1979. 352. 102. kép. 36 Szeder R, 1819. In: Paládi-Kovács A., szerk. 1985. 137. 37 Paládi-Kovács A., 1979. 353. 951