A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

RINGER Árpád: Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepe a magyarországi régibb kőkor kutatásban

Szeleta-kultúrához tartozik. Az ősemberek az Avason kitermelt kova-nyersanyagot dolgozták itt föl, elsősorban további megmunkálásra alkalmas kőpengékké. A volt Molotov utcai leletekkel egy sor eddig megoldatlan problémára találunk választ. Hosszú ideje már ugyanis úgy tartja a kutatás, hogy a híres Szeleta-barlang voltaképpen inkább alkalmi vadásztanya volt, semmint valódi lakóbarlang. Különösen feltűnő, hogy a Szeletában alig került elő az eszközkészítés gyártási hulladéka. A Szeleta-kultúra népe eszerint bizonyosan a barlangon kívüli műhelyekben készítette el a kőeszközeit. Egészen szembetűnő, hogy az avasi hidro- és limnokvarcitból készült hosszú pengéket nem a barlangban állították elő, hiszen a hozzájuk kapcsolódó nagy magköveket nem sikerült megtalálni. Kézenfekvő feltételezni, e műhelyek a nyersanyag-előfordulások közvetlen közelében, Miskolc szívében voltak. S talán itt, a város belterületén lehetett a Szeleta-kultúra igazi településközpontja, amelyhez a híres Bársony-házi és Petőfi utcai leletek is tartoznának. A Fejlett-Szeletaihoz hasonló leletegyüttes a morvaországi aurignaco - gravetti pfedmosti lelőhelyéről, illetve a szlovákiai Trenéienské - Bohuslavicén került elő... A Szeleta-barlang és a róla elnevezett paleolit kultúra a legelsőként vált ismertté őskőkorkutatásunk számára. Értelmezése és jelentőségének megfelelő feldolgozása azonban csak egy szélesebb nemzetközi kutatás keretében oldható meg. Vértes László kevéssel halála előtt egy ilyen program megszervezéséhez hívta össze azt a Szeletaértekezletet, amelynek célkitűzését a magyar őstörténetkutatás miskolci születése 100. évfordulójára rendezett konferencia 1995-ben Franciaországban megjelent kötetében fogalmaztuk újjá.

12 BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE RÉGIBB KŐKOR KUTATÁSÁNAK LEGFONTOSABB EREDMÉNYEI A megye öskömyezeti viszonyai és természeti erőforrásai a régibb kőkorban Az ország e régiójának régibb kőkor kutatásában egészen az 1950-60-as évekig az 1906-ban megkezdődött bükki barlangfeltárások játszottak vezető szerepet. Az eltelt évtizedekben a hegységben felásatott karsztos üregek száma elérte a harmincat. A szabad ég alatti lelőhelyek vizsgálatában bekövetkezett elmaradást az elmúlt 20-30 évben sikerült pótolni. A nagy számú újabban feltérképezett őskőkori nyíltszíni lelőhely legfontosabb tanulsága az, hogy régészeti anyaguk - ritka kivétellel - különbözik a barlangiakétól és nem kevésszer idősebb is azokénál. Leleteik lényegesen gazdagítják az Északkelet-Magyarország régibb kőkoráról eddig kialakított képünket. Különösen megszaporodtak őstörténeti ismereteink a Miskolci-kapuban és annak tágabb környezetében, a Keleti-Bükk hegylábfelszínén, a Sajó, a Bódva és a Hernád völgyében, illetve a Bodrogkeresztúri-félmedencében talált paleolit települések nyomán. A megye természeti adottságai rendkívül kedvező lehetőségeket nyújtottak a régibb kőkor vadász-gyűjtögető őstársadalmai számára. A régióban egészen különböző domborzat- és tájtípusok találkoznak szerencsésen: karsztos és vulkáni középhegységek (Bükk, Észak-Borsodi Karszt; Tokaj-Eperjesi-hegység), hegylábi és medence dombságok (Alacsony-Bükk, Hegyalja; Cserehát), árkos völgyek és völgymedencék (Hernád-, Sajóés Szinva-völgy.) Ezek kis távolságon belül is eltérő és egymást gazdagító öskömyezeti 12 Ringer, 1995.27-30. 20