A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

KOÓS Judit: Újabb adatok a kora bornzkori Makó-kultúra elterjedéséhez és időrendjéhez Északkelet-Magyarországon

A hamvasztásos rítus általánosan elterjedt a Makó-kultúra egész területén.

21 Ezzel kapcsolatban meg kell említeni egy különbséget, nevezetesen, hogy a kultúra keleti részein az urnás temetkezés szokása a kizárólagos, míg a nyugati területeken ezzel szemben szinte kivétel nélkül a szórthamvas temetkezés az általános.

22 Egyelőre nem találunk magyarázatot arra, hogy miféle szabályok érvényesülése tükröződik e kettősségben? Az Oszláron feltárt sírok szegényesek. A nagy, hasas amforákon és a fazék alakú urnákon kívül csak egy kis korsó és egy eddig még restaurálatlan edény került elő belőlük (3. kép. 1-4). A második ásatási szezonban, 1997-ben volt alkalmunk kiásni a vízbe nyúló földnyelven lévő település legutolsó részét, ahol a fent említett 20 objektumra bukkantunk. Ez a települési részlet kb. 250 m távolságra feküdt a sírcsoporttól (2. kép). A napvilágra került objektumok a következő sajátos vonásokkal rendelkeztek: egy viszonylag szűk részen, sürün egymás mellett helyezkedtek el. Körvonalaikat rendkívül nehéz volt felismerni, miután a gödrök betöltésének felső része színben alig vált el a környező altalaj színétől. Szinte csaknem kivétel nélkül kerek, vagy enyhén ovális alakúak voltak, csekély keresztmetszettel. A gödrök fala cilindrikus vagy méhkas alakú, aljuk lapos. Az objektumok betöltése a mélyebb részeken világosbarna vagy barnásszürke, és elsősorban a felső részeiken pedig erősen kompakt. A legtöbb gödörben erőteljes szervesanyag-betöltést hamu, faszén - figyelhettünk meg. Több esetben feltűnt, hogy a felső, a steril altalajtól számított kb. 20-30 cm vastag rétegek csaknem teljes mértékben leletanyag nélküliek, míg az alattuk lévők rendkívül gazdagok kerámiában és állatcsontban. Az állatcsontanyag egy részén égetés nyomaira figyeltünk fel, más részük pedig már kalcinált volt, és nem egyszer feldarabolt. Ezek általános jelenségként értékelhetőek minden egyes, valamiféle leletet tartalmazó gödörnél. Mindössze egyetlen esetben tártunk fel vastag, összefüggő paticsréteget az egyik gödörben. Ez már csak azért is meglepő, mert a Makó-kultúra népessége - jelenlegi ismereteink szerint - nagyállattartó életmódjának megfelelően a „könnyűszerkezetes" építési módot követte.

23 Ezeknek a tapasztásdaraboknak a felszínre kerülése indokolja közvetetten azt a feltevést, amely szerint a Makó-kultúra népessége a kedvező természetföldrajzi viszonyoknak köszönhetően esetlegesen hosszabb itt-tartózkodásra rendezkedhetett be a lelőhelyen. Ez az építmény, vagy építmények (amelyek nyomait sajnos nem találtuk) valószínűleg a feltárási területen kívülre estek, vagy az egymás mellett sűrűn elhelyezkedő gödörcsoport közelében állhattak, azon a részen, ahol egy nagyobb, leletmentes övezet helyezkedett el. A felszínre került leletanyag a Makó-kultúra fazekasságának jellegzetes vonásait hordozza. Az edénykészítéshez használt agyag soványítására - főleg a durva kerámia esetében - apró homokkőszemcséket használtak. A finomkerámiánál ugyancsak, de az edény felületét szépen elsimították. A fazekastechnikára mindkét esetben a redukciós égetés a jellemző. A finomkerámia meghatározó típusa a belső díszes, talpas tál (5. kép). Az alacsony talp általában cilindrikus, négyszögletes, vagy kereszt (5. kép 8-9; 16. kép 7), míg a belső, bekarcolt díszítés csillag alakú. Oszláron kivétel nélkül mindegyik gödör tartalmazott egy vagy több ilyen töredéket, melyek a Makó-kultúra sajátos edénytípusának részei. A kultúra egész elterjedési területén megtalálható ez a táltípus ugyanabban a méretben és 21 Kalicz N., 1984a, 95.; Román P.-Németi /., 1989, 245.; Kalicz-Schreiber 1994, 40.; Németi /.Román P., 1995, 25. 22 Kalicz N., 1984a, 95. 23 Csányi M., 1996,45. 106