A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor
Számos községben azért volt szükség a hat ökör tartására, mert kettővel szinte folyton robotolniuk kellett. Négy pedig maguknak volt szükséges, különösen akkor, ha egész telket usuált egy-egy jobbágygazda. Az igás barmokhoz társultak a fejős- és meddő tehenek, a tinó-binók, üszők, növendék marhák, borjak, mert időnként pótolni kellett a kiöregedett jármos barmokat is. Ezért hát szükség volt jó és sok szénát termő rétekre, bőséges legelőkre. Míg a szántóföld szűkösségére - a curiális falvakat kivéve - alig-alig panaszkodtak, legfeljebb az árvizek vagy belvizek okozta károkat emlegették fájdalmasan, addig a rétek szűkös voltára, a legelő kevésségére gyakran terelődött a szó az úrbérrendezés során is. Legelőt, rétet olykor pénzéit, vagy munkáért kellett bérelniük. A rét és legelő szűkössége dominánsan meghatározta az állattartást is. Lévén az úrbéresek jobbágyok, az igaerő utánpótlásáról mindenképpen gondoskodniuk kellett, ami korlátolt állattartás esetén az eladható jószágok számát csökkentette. A viszonylag nagyszámú jószág tartásával függött össze, hogy rétjeiket - ahol erre mód volt - többnyire kétszer kaszálták. Ha ezt nem cselekedték, annak vagy az árvíz kései elvonulása, vagy az aratás előtti legelő szűkössége volt az oka. Kora tavasszal megjáratták a marhákkal a réteket, s csak a tarló-szabadulás előtt „fogták tilalom alá". Máshol éppen fordítva, az első szénakaszálás és „feltakarás után" hajtották a rétre a lábas jószágokat, részben trágyázás okán is. Ilyenkor a következő év tavaszán selymesebb, jobb, marha hizlalására alkalmasabb szénát kaszálhattak. A szántóföldek, mint a rétek is, a legtöbb helyen apró darabokban, szerte a határban szétszórva voltak, s mint már említettük, ennek ellenére, a legtöbb faluban „állandóra bírták" a jobbágygazdák is. Ez azonban nem jelentette a határok regulációjának megtörténtét. A regulázatlan, rendezetlen határ velejárója volt, hogy a szántással és szénanyeréssel nem hasznosított gazos, műveletlen területeket szabadon élhették a jobbágy- és zsellérrendű, sőt egyéb, adó alá nem vetett népelemek is. 21 A fentebb közölt 1. és 2. számú táblázatunk falusoros bontásban részletezi a földművelés és az állattartás feltételrendszerét és módozatait. Ehhez az adatsorhoz kapcsolódik az erdőhasználat. Azt már ugyanis Mária Terézia és királyi tanácsa is tudták, hogy a falusi lakosok „energia- és eszközszükséglete" legalább annyira fontos tényezője megélhetésüknek, mint a földművelés és az állattartás. Ezért minden esetben rákérdeztek a tűzi- és épületfa-szerzés lehetőségére, esetleg ennek pótlási módozataira. 22 Ung megyében, így a Nagykaposi járásban sem volt hiány fából, de az erdők nem egyenlően oszlottak meg a települések között. Egyben az úrbérrendezés során a központi hatalom szerette volna megvédeni az erdőket. 23 Ennek pedig oka az volt, hogy a 18. század viszonylag békés évtizedei nagyarányú beköltözést és belső migrációt eredményeztek. A tudatos és spontán telepítés, a jobbágy- és nemesi vándorlás, a belső migráció lakosokkal telítette a fátlan Alföldet. Meggyorsult az ország „újjáépítése". 24 A megszaporodott 21 Wellmann Imre: A magyar mezőgazdaság a XVIII. században. Bp. 1979. 67-127. (A továbbiakban: Wellmann, 1979.); Takács Péter: Az úrbéresek vallomása Szabolcsban 1772. Bp. 1991. (A továbbiakban: Takács, 1991.) 31-57.; Varga János, 1967.; Varga János, 1969. 22 Wellmann Imre: A parasztság sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásainak tükrében. Bp. 1967.; Takács, 1991.; Takács Péter-Udvari István: A Zemplén megyei parasztok vallomása a Mária Terézia-féle úrbérrendezéskor. Periférián Könyvek 1-2., Nyíregyháza, 1995-1996.; Takács Péter: A dadái járás parasztjainak vallomása 1772., Nyíregyháza. 1987.; Takács Péter: A kisvárdai járás parasztjainak vallomásai 1772-ből. Kisvárda, 1988.; Uő. A Dél-Nyírség és a Hortobágy-melléke parasztjainak vallomása 1772-ből. Nyíregyháza, 1988. 23 Tagányi Károly (szerk.): Magyar Erdészeti Oklevéltár, I—III. Bp. 1896.; Kolossváry Szabolcsné:A magyar erdőgazdaság történelmi fejlődése. In: Az erdőgazdálkodás története Magyarországon. Bp. 1975. 24 Pápai Béla: Magyarország népe a feudalizmus megerősödése és bomlása idején (1711-1867). In: Magyarország történeti demográfiája, (szerk.): Kovacsics József^. 1963. 73
