A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

Azt már láttuk, hogy ezen curiális településeken alacsony az úrbéres háztartások száma. Puszta telek természetesen ezekben a falvakban nem volt, mert azokat bármikor használatba vehették a nemesek, mint kizárólagos tulajdonukat. Nem voltak ugyanis kötelezve arra, hogy jobbágyokat, zselléreket telepítsenek telkeikre. Ha tették, önszántukból. Inkább az ingyen munkaerő biztosítása okán, semmint a központi hatalom adóalapot védő kényszerítése folytán. Megtapasztalván végzetes robotterheiket, kendert és „karácsony tyúkja" ajándékaikat, joggal merül föl a kérdés, hogy miért vállalták ezt a keserű „igát" az úrbéres lakosok. A válasz egyik „ága" - kényszerűségből, megszokásból, jobb megélhetés híján természetszerűleg adódik a feudalizmus természetrajzából. A másik ágon azonban mégis kell keresnünk azokat a létfeltételeket, amelyek megőrizték - immár legalább 32 éve ezeket az állapotokat. Erre pedig az úrbéres közösségek haszonvételeiben lelhetjük meg a magyarázatot. A haszonvételek egyik döntő mozzanata, hogy a földek viszonylag jó minőségűek voltak. Kevés trágyázással, itt-ott trágyázás nélkül is megtermettek a tiszta búzát is. Hasonlóan jók a rétek is, többnyire kétszer kaszáihatók, s a rétek füvei marhahizlalásra is alkalmatosak voltak. Többnyire legelőkben sem szűkölködtek, s az osztatlan, regulázatlan határban közösen legeltethették marháikat, kondáikat a falvak nemeseinek jószágaival. Közösen usuálták az erdőket, a szántás-vetéssel, szénakaszálással nem hasznosítható területeket, a bokros, gazos, erdős, ligetes részeket, ahol gyűjtögetésre, vad gyümölcsök, gombák szedésére, méhészkedésre, gyógyfüvek, kötözősás, vessző, nád, sás vágására volt lehetőségük. Mentesültek a kilenced adás kötelezettségétől, s a kérészieken kívül - ahol kereszténypénzt fizettek - a tized adás kötelezettségétől is. Talán mindezeknél fontosabb, hogy cenzust, telekbért sem kellett fizetniük a curiális helységek lakóinak. Még ennél is erősebb lehetett az a megtartó erő, hogy curiális helységekre a legritkábban „telepítettek" katonaságot, s így elkerülhették a katonatartás- és szállítás, a „forspontozás" kényszerét. Valószínű az is, hogy ezekben a helységekben a legritkábban, vagy sohasem jelentek meg a „katona-fogdosók", a toborzók. Fiaik, fiatal férfiaik megmenekülhettek a katonaállítás csábításától és kényszerétől. Fontos ok lehetett az is, hogy e helységekben a zsellérek belső telke 1 pozsonyi mérőnyi nagyságú volt, tehát 600 négyszögölnyi, amelyeken gyümölcsfák voltak, s zöldség, káposzta, egyéb vetemény bőven termett, s ezeket a közeli Hegyalján vagy az Ungvárott tartani szokott heti piacokon és országos vásárokon könnyen pénzzé tehették. Lehetőségük lett volna a királyhelmeci, a hegyaljai és az ungvári szőlőkben pénzkereseti lehetőséget biztosító szőlőmunkákra, az ungvári vagy tarkányi sóházakban sófuvarozásra. Ez utóbbi két pénzszerzési lehetőséggel azonban nem nagyon éltek. Vagy mert a megterhelő robot miatt erre amúgy sem nyílt lehetőségük, vagy mert állattartásból, a kertek hasznából, a szabad halászatból, a közösen usuált határrészek „zsákmányaiból" könnyebb munkával jutottak pénzhez. Csak feltételezzük, mert erről a vallomásokban nem esik szó, hogy a mocsaras részeken jelentősebb sertéstartás divatozott, amire mind a királyhelmeci, mind az ungvári vásárokon nagy kereslet volt. Az említett szempontok részben a vallomásokból hámozhatok ki, részben a táj- és természetföldrajzi adottságok és kényszerek magyarázzák szükségüket, mert másként majdnem elképzelhetetlen, hogy ilyen lappangó haszonvételek nélkül képesek lettek volna életüket tengetni. Kérész különös haszonvétele volt a marhahizlalásra alkalmas széna, a házaknál lévő hasznot hajtó kert, a hajózható folyóvíz, a Tisza és Latorca közelsége, a „csikászó s halászó vizek". 68