A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

enged következtetni az is, hogy itt, a síkságba hajló hegy lábánál, a Nagykaposi járásban az 1770-es évekig sehol nem kezdődött el a határreguláció, a birtokrendezés, de feltűnően sok helyen van állandó használatú földje a jobbágyoknak, apró tagokban, darabokban elszórva, ugyanakkor egész-, ritkább esetben félteleknyi nagyságban. Szántóikhoz - a curiális falvakat kivéve - állandóan használt rét tartozik, s viszonylag bőséges, a földesurakkal közös legelő. Ez az archaizmus azonban a jobbágynépesség család-szerkezetére is kihathatott. Jelenleg még feltáratlanok e térségből mind a népesség-összeírások, mind az első népszámlálás adatai, de a robotoltatási szokásokból ítélve, nagycsaládi - három generációs együttélés - szerkezetben élhettek a lakosok, vagy a jobbágyoknak is szegődtetniük kellett „cselédeket", akik mind a jobbágygazdaságban, mind a földesúri robotban szorgoskodtak. Avagy a „cimboraságnak", a legalább két jobbágycsalád szoros együttműködésének kellett oly mértékűnek lenni, ami feloldotta az egész telek igényelte igaerő és munka, valamint a heti 2-3 napos, két jármolható barommal végzett robot-igény konfliktusát. Másik természetföldrajzi jellemzője a tájnak, a kertekkel „dúsított" határok. A zöldséges-, káposztás- és gyümölcsöskertek mellett minden falu határában megtalálhatók a kenderföldek, s itt-ott már az úrbérrendezés előtt a kukoricáskertek.

8 Roppantul sok munka, folytonos szorgoskodás, ugyanakkor paraszti jómód is jellemezte a Nagykaposi járás úrbéreseinek életét, hétköznapjait. Ahol sertésről ejtenek szót, 10-20-30 darabjával emlegetik, s bizonyára nem dicsekvésből. Szarvasmarha is 6-8-10 kellett legyen egy-egy gazdának. Kívánván a szántás legalább 4 ökröt, a robot hetenként 2-3 nap kettőt, egy-egy egésztelkes gazdának 4-6 ökre kellett legyen, s hozzá fejőstehén, a szaporulat biztosítására, tinó-binó, növendék marha, borjú, üsző... Szóval fukarul élve a „dicsérettel", a Nagykaposi járás jobbágy-gazdáit nem minősíthetjük szegénynek. Nagy belső telkeiken bizonyára hemzsegett az aprójószág: csirke, tyúk, kakas, kappan, liba, kacsa. A határban a szántók és rétek körül gazos, bokros területek, erdős ligetek díszelegtek, kedvezvén a méhészeknek, komlót gyűjtőknek, a vad gyümölcsöt szedőknek, ecetet készítőknek. Természetesen a határnak ezen használaton kívüli részeit ekkor még szabadon usuálták az emberek. Gyűjtöttek itt mogyorót, málnát, szedret, gombát, gyógynövényeket, egyebet, ami felhasználható volt a háztartásban, kelendő volt a piacon, vagy el lehetett adni a Hegyalján a szőlőtermelő gazdáknak. Ilyen helyeken vághattak szabadon vesszőt a lakosok, vagy gyékényt, amikből kosarat, kasokat, szakajtókat fontak, lábtörlőket, tojástartókat és egyebeket. Ha gazdaggá nem is tette a járás egyetlen családját sem a gyűjtögetésnek, háziiparnak a Nagykaposi járásban elérhető haszna, jól kiegészítette az egyéb munkával megszerezhető javakat, s megfelelő szorgalom mellett lehetővé tette a szűkös megélhetést. A háziipari tevékenység szinte mindenki által gyakorolt formája volt a kenderfeldolgozás, ami a tavaszi vetéstől a vászon megszövéséig, szinte egész évre munkát adott, főleg az asszonyoknak, korban férjhezmenésre „érő" lányoknak. Kenderből természetesen kötelet is vertek, ezt már inkább erre specializálódott férfiak, semmint asszonyok, lányok. A férfiak dolga volt a fa faragása is. A Nagykaposi járás települései közül ugyan mindössze kettőben említik, hogy „famívekkel" saját használatukra és piacozasi célból foglalatoskodnak, de alighanem a valóságot hozzuk képzelet-közeibe, ha feltételezzük, hogy szekérrudat, vendégoldalt, szekéralkatrészeket, szánt, tézslát, lócát, padot, asztalt, dikókat, egyéb használati eszkö8 Két falu lakóinak kukoricatermésükből is kilencedet kellett adniuk. Azt pedig több helyen is vallják, hogy Ungvár határában kukorica alá történő szántással és kukoricakapálással kereshetnek pénzt. 62