A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

BORSOS Balázs: Az Akasztó homoktól a Zsaró érig (A Bodrogköz természeti környezete a folyószabályozások idején (1840-1910)

tó- és löszöshomok-dombokat és halomvidékeket, valamint a 105 m-nél alacsonyabb síkságokat, amelyek azonban a déli és középső részen a 100 m-t sem haladják meg. A legnagyobb kiterjedésű dombos rész a Helmeci-dombság. Legmagasabb pontja a Nagy-hegy 264 [261] m,

24 mellette a Kis-hegy csak 222 [226] m. A dombság nyugati felén két kisebb hegy emelkedik, a Lingó [Kopaszhegy] 160 [163], és a Pilis 159 [154] m. Észak felé található a 159 m magas Fekete-hegy, amelet Erős erdőnek is neveznek [160 m]. A Bodrogtól nem messze magasodik a Bodrogköz legkiemelkedőbb pontja, a 277 [276] m-es Tarbucka. E hegycsoport több tagból áll, a központi csúcstól É-ra van a Szentiván (273 [277] m), majd egy mélyebb árok után ÉK-re a Csipkés [Nyerges] (210 [209] m). Közvetlenül Nagykő vesd fölött emelkedik a Gólya-hegy [Mulató] (179 [180] m). A legkisebb vulkanikus hegy a Bodrogközben a Tarbuckától ÉK-re levő Szomotori-domb (151 [152] m). A dombsági részeken a relatív relief meghaladja az 50 m/km

2-t. A nagyobb homokterületek közül az első kevésbé összefüggő apróbb-nagyobb homokdombok sora, mely a Tice mentén húzódik nyugat felé Battyántól szinte a Bodrogig. Ez választja el egymástól a Latorca és a Karcsa síkságát.

25 Noha kisebb és nem olyan összefüggő, mint a nyírségi homokvidék,

26 mégis emlékeztet rá, így Bácska környékét Nyírségnek is szokták nevezni (Nyírbacska).

27 Homok a vulkáni kúpok oldalán, nyergében is megtelepül, néha homokos kaviccsal együtt. A Tice melletti elszórt halmok iránya legtöbbször É-D-i, azaz a legmunkaképesebb szél irányához igazodik. Gyakran parabolabucka

28 formát mutatnak, vagyis a Ny-i és K-i oldal megbontott anyagát a szél két karszerű nyúlvány alakjában teregette el. A halmok laposan elnyúltak, 800-1500 m hosszúak, 100-200 m szélesek és a 8-10 m magasságot ritkán haladják meg, azaz e vidéken a relatív relief 10-25 m/km

2

, de gyakran a 10-et sem éri el, s a buckák közti síkságokon 2-5 között marad. A legváltozatosabb és a legnagyobb futóhomok térszínt Agárd és Rozvágy térségében találjuk. Itt a felszín egyharmada a lápból és a folyami hordalékból kiemelkedő homoksziget. Jellemzője, hogy a buckák, a köztük levő szélbarázdák, árkos kifúvások és az ezek végén fölépült garmadák alakja, mérete még a legutóbbi időkben is változott a talajvízszint ingadozása és az áradások miatt. A szárazabb időszakban a növényzet nem volt képes megkötni a homokot s azt a szél tovább szállíthatta, míg nedvesebb időben a láp, a víz és a növényzet meggátolta a kifúvast. A legmagasabb képződmények a 15-20 m-t is elérő parabolabuckák. Ezek gyakran asszimetrikusak; K-i száruk általában hosszabb, a Ny-i satnyább. A garmadák és maradékgerincek valamivel alacsonyabbak (10-15 m).

29 A homokképződmények iránya itt is az É-i szélhez igazodik. A relatív relief 10-25, Agárd környékén pedig ennél is nagyobb, 25-50 m/km

2

.

30 24 Bogoly J., 1984. 10. Magassági adatai és gyakran a nevek sem egyeznek meg a III. katonai felmérés térképén szereplőkkel. Ezért a katonai felmérés adatait mindenhol feltüntettem szögletes zárójelben, ugyanígy az eltérő neveket is. A Szentiván és a Szomotori-domb neve a térképen nem szerepel. 25 Trenkó Gy., 1909. 297. 26 Valter

I., 1974.3. 27 Kántor M, 1933. 162. 28 Trenkó Gy., 1909. 297. Trenkó eredetileg nem parabolabuckát, hanem barkánt írt. A mai földrajz azonban barkánnak az ellenkező irányba álló karéjú homokformát nevezi. 29 Trenkó Gy., 1909. 298.; Borsy Z, 1953. 415-416.; Marosi S.SzilárdJ., 1969. 35. 30 Magyarország Nemzeti Atlasza 1989. 32. 288