A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

KRUPA András: Egy bükkszentkereszti szlovák asszony vallomása a Csehszlovákiába történt áttelepüléséről és visszatéréséről

Ő maga is mondta, hogy így kiszidták őtet, akik (kimentek). Hát én mán szégyellnék visszamenni! Vót benne honvágy, neki is vót. Ő mán utána ráállt, de mán beteg vót. No akkor ott laktunk ugye, ebbe a Nakolicébe. Aztán onnan is járkáltunk juhokat legeltetni. Úgyhogy én is legeltettem. Ha akkor jutott vóna eszembe! Hiszen én is dolgoztam, mint ő. És munkakönyv se vót, semmi nem vót. Most sincs nyugdíjam, csak ötezer, férjem után kapok. Ez is Szlovákiából jön nekem. Én dollárba kapom a valutát, és így átváltanak a pénzintézeti központba, és így kapom meg a férjem után özvegységi nyugdíjat. Dollárba. írtak nekem egyszer, hogy ha akarom, dehát én dollárba nem vehetem át, mit fogok én dollárt! Fogok menni még váltani, nekem élni kell! No és akkor ott vótunk Nakolicébe. Ott mán jött a húgom is látogatóba. Hát ő látta, hogy nem álltunk rosszul, mer akkor is vót nekünk vagy huszonöt-harminc libánk is, no, tarthattunk, ugye szabad vót nekünk a juhok mellett megtartani a magunk részére. Akár disznót is tarthattunk, akár aprójószágot. A juhok státni majetok to bolo (állami gazdaságé voltak). Meg is mondták nekünk, hogy amellett tarthatunk magunknak, csak eladni nem szabad. Isten őrizzen, ugye! Hát nem is vót ott kinek eladni. Édesapám is vót, talán édesanyám is vót. No én meg akkor ... mán pláne belém jött a nyavalya, mikor jöttek - a honvágy! Hát én mondtam: - Én itt nem leszek neked! Vótunk pedig öt évig ott. Veveribe is legeltettünk, Visnén is legeltettünk. Juhokkal kellett kimenni ugye, kint háltak. Kivitték egy olyan, hogy kivisznek egy olyan ágyat maguknak tetővel együtt, és ott aludtak éjszakánként, mer kellett a fődeket ott trágyázni. Ugye és másképpen nem tudták, csak juhokat legeltettek ezen a részen. Nohát én is legeltettem egy falkát. Aztán ha vót idő, hol gyerekeket befogtunk. Négy gyerek vót. A negyedik jött mán még Brezóba, mikor a férjem katona vót, utána. Akkor született, ötvenegybe. No és utána mink még hányszor mentünk! Nem lett volna nekem öt fiam, ha lett vóna egy kislányom. De annyira vágytam kislány után. Én ugye ott vótam idegenbe, hogy én annyira szeretném a szüleimhez menni. Én nem gondoltam arra, hogy én valamikor visszamegyek ugye, hogy sikerül nekem! Én nagyon vágytam édesanyám után, mondom csak jó vóna! És annyira szidtak engemet: - Hó, páni Telekesová, no, uvid'ít'e, ako bud'et'e mat' na dluhé casi, est'e bud'et'e mat' d'ioucicku! (- Hó, Telekesné, meglátja, hogy hosszú időre még lesz kislánya!) Drazóba született Antal. O otthon született, ott se vót se szülésznő. Telefonáltunk bizon Becóba! András meg született Bélába, ahol vót ez a kis gyümölcs. O ott született, ott nem vót szülésznő se. Egy régi kis babácska vót, valami román, nyolcvan-kilencven éves asszonyka. 0 jött hozzám, mikor szültem. Ez román vót. Vótak ott települtek Románból. Romániai szlovák, ilyen áttelepültek vótak ezek is. De hogy ez érti. Valamikor hogy bábaasszony vót. Hát ugye ezt ajánlották. Hát jött. Hát mint egy öregasszony ... nem tudott segíteni. Ott maj meghaltam. Se orvos, se semmi az egy világon. Hát csak annyit, hogy megmaradtam. így megszültem a gyereket neki, a ruhába, kötőbe. Ülve, bizony ülve! Nagyon, nagyon nehezen volt meg nekem. Azér, mer azt mondják, hogy nagy fájdalmam vót. A víz előtte két-három nappal elment ... Hát orvos nem vót, nem vót kihez menni, nem tudtunk sehová se érdeklődni, se semmit egy világon. No oszt ugye szárazon szültem. Nagy fájdalmam vót, én azt hittem, hogy mán meghalok, én mán nem gondoltam, hogy maradok élve, így ahogy ültem, férjemnek az ölibe ültem, és a bábaasszony itt vót előttem, ez az öregasszony. Én nem törődtem, hogy hogy itt van előttem, hát így megszültem a ruhába a gyereket. Mikor szültem, hát ő megfogta, mer szülésznő vót, csak öreg. Ez-ez olyan, nem is tudom, hogy min megy keresztül az ember! Hát ez nem lehet! Hát szegény (férjem), hát mit is mondott vóna? Nem mondott semmit, csak ő is reszketett. Mán én nem gondoltam, hogy megmaradok élve. A többit: hát Janit elég nehezen szültem, fekve. Janit nehezen szültem, Bélát könnyen szültem, Andrást nehezen szültem, aztán meg Tónit - jött egy szülésznő korházbul, és adott egy inekciót, és pillanat alatt ott vót. Az ötödik gyerek meg így jött, hogyha lesz kislány, és ha besikerül kislány nekünk, ezt mondtam ugye, hogy ott vótunk Nakolicén, hogy legeltettünk juhokat. Node én ott megint szintén nem akartam maradni. No, mondom, most megyünk mi végleg. Már többször nem fogunk hurcolkodni, megyünk vissza Nálepkovóra. Utoljára Szlovákia (Nálepkovo) Visszajöttünk oda, Iglóra. És akkor téeszbe mentek dolgozni. Mán mezőgazdaság vót, akkor mán jobban ment akkoriba. És akkor meg etettünk ilyen növendékmarhákat, ígyhogy 72 darab vót. Egy istállót adtak nekünk. Az egyik ódaion ő etetett, a férjem, a gyerekek besegítettek. Gyerekek, ezek az apró gyerekecskék is jöttek. Négy órakor felkeltek éjfél után, és jöttek segíteni, trágyázni nekünk. Ezek a gyerekek. Aztán kiviradott reggel, megetettünk, megitattunk, hazamentek iskolába öltözködni. Ott jártak iskolába. És így dolgoztunk, egy évig így dolgoztunk. De csak azért dolgoztam ott is, hogy vót ez a kis szülési. Akkoriba nem vót még gyes meg ilyesmi, csak szülési két-három hónapig vagy hogy vót. Azér muszáj vótam, hát mán nyolc hónapos terhes, csak egy hónapot adtak terhesség előtt. Nyolc hónapos terhes vótam, és még etettem harminchat darab jószágot egyik ódaion. Harminchat kosarat ki kellett vinni, szecskát, harminchat! Mer egyszer etettünk 491