A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

KRUPA András: Egy bükkszentkereszti szlovák asszony vallomása a Csehszlovákiába történt áttelepüléséről és visszatéréséről

Újra Csehország: ezúttal a legnyugatibb részébe Hát visszamentünk. Megint mentek keresni egy helyet: Mentünk Teplickába Karlovy Vary mellett. Bizony, ott keresztül ment a vonat. 0, istenem. Nohát ott mentek az emberek dolgozni porcelángyárba. Brezova vagy hogy is, Karlovy Vary mellett van ez. Ott porcelángyárba mentek dolgozni. De az én öregem, ő ilyen gyomorfekélyes vót, ő beteges vót, fájt a gyomra sokszor, ha nehezet dolgozott, hát ő dolgozott egy évig ottan. Ő meg vett aztán egy lovat, hogy 6 fog könnyebben dolgozni. Ő ment erdőbe dolgozni megint. Hogy szeretett erdőbe ezelőtt is dolgozni, vett lovat, így ment erdőbe dolgozni. Jött egy másik bükkszenti, valahonnan került oda egy bükkszenti cimborája neki, összefogtak a lovakat, és akkor hogy együtt fognak dolgozni, húzgálni a fát. Mert ott is voltak ilyen helyek, ahol lehetett erdőbe dolgozni. Hát dolgoztak is ők. Első nap, ahogy befogták a lovakat, állomásra hordták a fát. Állomáson pont vótak, az első szekéren, ahogy vittek, a lovak megijedtek, ahogy fütyült a vonat, a kocsival együtt elszaladtak. Világgá szaladtak az úton, ígyhogy összetörtek a lovak. Az egyik mind a négy lábát összetörte, a másiknak meg a fejét. így meggyógyította az orvos, járt gyógyítani, mer olyan szép fiatal lovak, ez a vasderes vót, nagyon szép lovak. Drágák is vótak. Nohát ugye megint csak háton jártak, megint csak közelíteni jártak így, gyalog. Kigyógyultak a lovak. No és utána összefogtak megint, mentek a lovakkal, hogy mennek mán közelíteni, mán ki vótak gyógyulva. Ez a másik, ez Faragó Laci bácsi vót, valahogy, én nem tudom, az én férjem meg hogy lent vót az úton valahol, nem tudom, így le vót hajolva, a másik meg fentről valahogy dobott egy fát pont a kézire néki, eltört a keze! Pont, ahogy elmentek itten. Csak jöttek értem, hogy keresztülment a falun a vonat, még áll a mentő ott, hogy tessék jönni, szlovákul mondták: Tessék jönni Lujza néni, mer Béla bácsi ott van a mentőbe. - No, páni Telekesova podt'e, bo pan TelekeS sa nemoc, sa v sanitke. (No, Telekérné, jöjjön, mert Telekes úr beteg, a mentőben van.) - Ta co sa mu stalo? Vsak teras sol z domu! (Mi történt, hiszen most ment el hazulról!) A hlad'ím nanho a tak mu visela ruka, obdiva kost'í mai zlomené. Co tak mu visela, len na tej köze sa mu trimela. (Nézem őt, úgy lógott a keze, mind két csontja el volt törve. Ahogy ott lógott neki, csak a bőr tartotta.) Akkor meg ment korházba, harminchét napig ott feküdött a korházba. Egy fillért se kaptunk, mer ugye porcelángyárat otthagyott, ahol biztosítva vót, mikor lovakkal dolgozott, ott se vót biztosítás, nem kapott egy fillért se, semilyen pénzt, és vót három gyerek! Vót András, meg Jani meg Béla. Hát így mit csináltunk? Vót ott egy lerombolt gyár, csak téglák álltak ott, kaptunk rendelést, hogy lehet pucolni ezeket a téglákat. Egy vagonnal négyezer koronát fizettek. Hat jöttek nekünk segíteni, ott is lakott vagy négy-öt család, ott is laktak Bükkszentiből is, segítettek nekünk, ugye hogy hát élni kell valamiből. Élni valamböl csak kell. Segítettek. Aztán ő hazajött. Harminchét napig ott vót, de hat hónapig nem vót szabad dógozni nékije egyáltalán evvel a kézzel. Hát ugye nem lehetünk így, semmi nélkül, sehonnan pénz, se semmi! Ott egy hegy választott el minket, ott voltak megint Répáshutáról. Ott vót vagy tizenöt-húsz család belőlük. Ment az öregem oda megnézni. Hát hogy megy, ajánlották is neki, hogy nem kell dolgozni, segítenek a gyerekek is, vótak ott bárányok. Ezt legeltetni kellett. Gyerekek segítettek, ha etetni kellett. Akkor én is segítettem. Hát vótak ott, legeltettek ezeket a juhokat. Ez egész nyáron vót. Ott mán vettünk, talán adtak is nekünk, ha jól tudom, egy tehenet is. Adtak házat is, ahol laktunk is. No és odament aztán a férjem. Onnan még katonának is ment, katona is vót. Ilyen új kiképzésre kellett menni, mer akkor a háború után kiképzés vót. Ez lehetett vagy ötvenbe, és akkor ő harminc év körüli. Hát mer húszba született, 47-be kimentünk, és ez húzódott vagy három évig, míg jártunk. Ott letelepedtünk, vót néki lova, vettünk, vót egy tehenünk is mán, felneveltünk bornyúbol tehenet is, vót mán disznónk is, vót mán aprólék is. Ezek a répásiak, egyik család kiment Szlovákiába, és evvel az egy családos házba, aki átment, odahurcolkodtunk át. No ott mán belenyugodtunk vóna, de ott mán megint jött nekünk egy levél, hogy amit itthon hagytunk, a fődet, hogy lehet, kapunk érte, lehet cserélni, hogy kapunk érte mást, igen, hogy ha kiválasztunk magunknak. Ismét Kelet-Szlovákia (Igló mellett. Stósz) Adtak nekünk két címet is talán Rimaszombatba, két lakás címét adták nekünk: Rimavská Sobota, Vel'komocká ulica, císlo 6. No ezt a házat nohát ott vannak Balogon, Rimaszombat mellett, anyósomék, hát csak közelebbre. Én húzódtam mindég haza. Magyarhoz. Hogy közelebb legyünk. Hát megyünk oda. Jó. Hát elmegyünk. Nem tudjunk örülni semminek, mer határ mellett mindig laktunk. Hát megyünk oda közelebb, legalább népek közt, ott leszünk. No de ment egyszer a férjem megnézni ott ezt a lakást. És ott valamikor két bácsi lakott, akié vót ez a ház. Csak ez a két ember családostul együtt ott laktak. A gyerekek ilyen nagyok vótak, és azt mondták, - mikor Jani vót a férjemmel -, hogy: - Azt szeretnénk mink látni, hogy idejön valaki lakni, de agyon fogunk ütni! No jó van, ő meg magyarázott ezt nekem. 489