A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

BORSOS Balázs: Az Akasztó homoktól a Zsaró érig (A Bodrogköz természeti környezete a folyószabályozások idején (1840-1910)

(Nagyrozvágy), Dobrusnya erdő (Karád, Karcsa). Erdőt jelent a Sűrű (Dobra, Királyhelmec) és a domborzati elemeknél már említett korong is. A helynevekben jellemzik az erdő állapotát is, amelyek a névadáskori helyzetre vonatkoznak, de aztán rajta maradtak a területen. A sarjerdő neve Fiatalos (Kisfalud), illetve Eresztvény (Karos, Pacin), vagy Ereszvény (Luka, Őrös, Vajdácska, Cséke). Fiatal erdőre vonatkozhat a Suhatag (suharc, husáng)

138 (Semjén), Suhatag láp (Láca) név is. Az erdőkben a tengerszint feletti magasságnak megfelelően más-más növénytársulások találhatók.

139 A vulkanikus dombok lejtőit melegkedvelő tölgyesek borították. Az alacsonyabb, de még száraz térszínen, a kötött homokhátakon gyertyános-tölgyesek nőttek, közéjük ritkaságképpen (Sárospatak környékén, a folyó mentén) bükk is elegyedett. A keményfaerdőknek nagy gazdasági értékük volt, a Rétközben például csak azt a fás növénytársulást nevezték erdőnek, amelyben a tölgy uralkodott.

140 Az erdők fontossága fejeződött ki abban is, hogy a helynevekben gyakran hozzájuk viszonyították a dűlőket: Erdő alja (Bácska), Erdő széli (Karád), Erdőre járó (Lelesz-Polyán), Erdő sor (Őrös). Sokszor a fa maga is tájolási pont volt: Hat fa homoka (Kiscigánd), Száraz fák közt (Ricse), Egynehány fa alja (Szerdahely), Ritka fa közt (Szomotor), Egynehány fa gorca (Nagygéres). A gyertyános tölgyesek cserjeszintje szegényes, gyepszintje gazdagabb, bükksás, hegyi sás és szagos müge a jellemző. A buckákon nyír, kőris, gyertyán, szárazabb, nyíltabb pusztai tölgyes, magasabb talajvízszintnél zártabb, gazdagabb aljnövényzetű gyöngyvirágos tölgyes, a löszös platókon a tatárjuharos tölgyes a jellemző. Az erdőkben képviselt fafajok igen gyakran megjelennek a helynevekben: ez is bizonyítja, hogy az ember megtelepedésekor, de még később is a terület legnagyobb részét erdők borították. A melegkedvelő tölgyesek gyakori faja a csertölgy: Csér erdő (Kisgéres, Királyhelmec), Cser szakadék (Királyhelmec), Cser alja (Királyhelmec, Petrahó, Balsa), Cser kő (Olaszi). Az erdő használatát is jelzi a Felső Makkos, Alsó Makkos (Lelesz-Polyán) és a Kis Csonkás tölgyes, Nagy Csonkás tölgyes (Luka), Kis Csonka tölgyes (Karád) név. A tölgy megkülönböztetett szerepére és változatos környezeti elterjedtségére utal a számtalan ilyen helynév: Tőgyes (Láca), Tölgyes (Olaszliszka), Tölgyfás homok (Cigánd), Tölgyes homok (Karos, Nagytárkány, Sárospatak), Tölgyfás gerind (Karád), Tölgyes tó (Karos), Dió ér tölgyes (Zalkod). Az egyéb fanemzetségeket jelzi a Gyertyános homok (Karád), Gyertyános (Kisfalud), Nagy Gyertyános tó (Leányvár), Nyírjes (Karád), Nyír eleje és Nyír fark (Karcsa), Nyírfás láp (Láca), Juharos (Semjén). A több szintben is előforduló kőrissel szintén gyakran találkozunk: Kőris mocsár (Lelesz), Körös mocsár (Nagygéres), Körös homok, Körös tó (Zétény), Kőrös hegy (Királyhelmec). A folyók árterét ligeterdők kísérték, méghozzá oly sűrűségben, hogy az agárdiak szerint Cigándtól el lehetett úgy jutni Oroszországba, hogy az ember fejét nem sütötte meg a nap.

141 A liget szó is többfelé fennmaradt a helynevekben: Liget (Agárd, Kiscigánd, Rad), Szöllő liget (Nagytárkány), Róka liget, Nagy liget (Agárd). Radon a fák sűrűsége alapján megkülönböztettek Sűrű ligetet és Puszta ligetet. A ligetek közt tisztásokat találunk: Bármos tisztája (Luka). A magas ártérben kőris-szil ligetek húzódtak. Ennek uralkodó faja a kocsányos tölgy, kísérői és típusjelzői a kislevelő hárs, a vénic szil és a magyar kőris. A helyne138 TESz III. 613. 139 A növényzettel és állatvilággal foglalkozó fejezetek elsősorban Soó R. 1964., Bulla B. 1964. és Bogoly J. 1984. alapján készült, ezekre a művekre a jegyzetekben utalok. 140 Réfi Oszkó M., 1987. 30. 141 Farkas M., 1971.60. 304