A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

jobbágyi robot révén, másrészt egyre többen kísérelték meg az erdők ebbéli haszonvételének a jogát bérelni. Mindezekért a jobbágyok, éppen akkor, amikor a megélhetés kényszere, avagy az életminőség javítása okán nagyobb szorgalomra hajlottak volna, a fakereskedés pénzszerzési lehetősége egyre inkább „elvonatott tőlük". Az általunk vizsgált időben mindezek ellenére még foglalkoztak tutajozással, „szálak", „szályak", tutajok folyón való leengedésével. Bereg megyében Adony, Vámosatya, Csaroda, Gelénes, Gulács, Hete, Kerecsen, Tiszaszalka, Ugornya, Vid, Bátyú, Kisdobrony, Nagylónya, Kislónya, Mátyus, Köves, Dercén, Medvedóc, Kendereske, Bene, Csorna, Halábor, Váralja és Vári lakói. Ugocsában Hetény, Királyháza, Kökényesd, Veléte, Egres, Fancsika, Feketepatak és Salánk lakói vallották, hogy a folyókon „szályakat" eregetnek alá, avagy fát szállítanak eladásra. Ung megyében - az 55 „megvallatott" településen - csak Nagygejőc, Csicser, Iske, Kiskapos, Nagykapos, Kelcsény, Palágykomoróc, Mokcsa, Pruksa és Sislóc lakói kereskedtek fával. Fakereskedés alatt természetesen a patakokon, folyókon leúsztatott haszonfa szállítását vagy értékesítését értették a vallomástevők. Nem sorolták ide a famívekkel való kereskedést, amit nemcsak folyók mentén, főleg nem is folyók mentén végeztek. Ezért erről a későbbiekben esik szó. Makkoltatás A korabeli lakosság egyik legfontosabb haszonvétele - a tűzi- és épületfa gondtalan biztosítása mellett - az erdőből a makkoltatás volt. Mindhárom megye jelentős sertéstartó térség. Még a legészakibb térségek fenyvesei közé is felhúzódott a bükk, s a tölgy a folyók szolgáltatta bőséges vízkészlet és a talajszerkezet miatt a legdélibb térségekben is tenyészett. Százados tölgyek „ontották" a makktermést. Bővelkedtek a makkban a bükkösök is. Kedveztek a sertéstenyésztésnek a mocsaras, gyökérrel, gumókkal, vízi állatokkal, csigákkal teli térségek is. Ha nem is a legfontosabb, de az egyik legfontosabb haszonállata volt mindhárom megyének a sertés, amiből - különösen tél kezdetén - jócskán lehetett „pénzelni". A gyökereken, gumókon nyáron is „jó erőben lévő" sertések ősszel, a makkhullás idején viszonylag gyorsan zsírosodtak, híztak. Karácsony és újév előtt, a téli „disznótorozáshoz" jó árualapot képeztek. A térség mezővárosaiban tartani szokott országos állat- és kirakodóvásárokon kondaszámra cseréltek gazdát. Gyakran a Nyírségbe és Tokaj-Hegyalj ára is „lehajtották" lábon a megzsendült, makkon hizlalt állatokat. Nemcsak a jobbágyok, még inkább és még hamarabb éltek a pénzszerzésnek ezzel a lehetőségével a földesurak. Az erdők használatának pénzhez kötése, a fahordás „földesúri engedelemmel történő" meghonosítása még csak éppen elkezdődött az általunk vizsgált időben, de a makkoltatás engedélyezése, sertéstizedhez, avagy a makkoló sertések darabjaiért szedett makkváltság viszont már általánosnak mondható. Egyre gyérül azon települések száma, amelyeknek lakói szabadon makkoltathatnak. Mind több községben köti engedelemhez, avagy sertés- vagy pénzszolgáltatáshoz a makkoltatást a földesúr. Ung megye pásztázható falvaiban viszonylag még szabad a makkoltatás. Panasz alig fakad fel a jobbágyok ajkán, s a makkváltságról vagy sertéstizedről sem ejtenek sok szót. Andrasóc lakói sem földesurukra panaszkodnak, hanem szomszédaikra, akik „magok határához hatalmasan elfoglalták" a makktermő erdőt, s őket kiszorították a makkoltatási haszonvételből. Kis- és Nagykapos lakói azonban már „fizetség ellenében" makkoltathattak csak. „Makk-béli haszonvételekről" vallottak Turjabisztra, Csertész, 222