A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - BORSOS Balázs: A bodrogközi települések földrajzi és területhasznosítási típusai a XIX. század közepén

puszta területét apró tavak, erek és a kicsit is kiemelkedő területeken szabálytalan alakú, de legtöbbször itt is É-D-i irányban megnyúlt szántófoltok tarkítják. Nagygéres faluja nem a Karcsa partján, hanem a szántósáv peremén épült. Itt a folyó és a település között is vannak rétek. A süllyedek peremén a magassági viszonyoknak megfelelően a rétek szabálytalan alakúak. Ezeket a még lejjebb fekvő legelő veszi körül. A kissé kiemelkedő részeket még a süllyedőkben is szántóként művelik, így az erdő kivételével minden művelési ág egyformán megtalálható: „... határja barom tartására alkalmatos, mindent megterem, szénája elég gyíkinnye, nádgya tsíkászó tava is vagyon, erdeje tsekély."

28 A Kisgéreshez tartozó Keresztúr a süllyedek mélyebb részén található, melynek ábrázolásában a kataszteri összesítés és az 1866-ban hitelesített tagosítási térkép között még nincs nagy különbség. A tavak, erek és vizenyős rétek világából csak néhány magasabb, szántóként használt (legtöbbször itt is É-D-i irányú) homokdomb emelkedik ki, főleg a határ nyugati és keleti felén, míg északon a szántófoltok mellett egy nagyobb erdő található. A Szentes felől jövő, és a kövesdi hegy alatt a Karcsa felé tartó, csapadékot, vadvizeket gyűjtő erek mentén a középső és déli részen csak vizes réteket találunk. 8. csoport. A számítógép három helységet nem sorolt egyik korábbi csoporthoz sem. Ezek közül egyedül Battyán az, amelynek határa hasonlít más helységekre is. Ez a falu tipikus Tice menti település, noha a folyóból csak értöredékek kanyarognak határában. Az erek közt levő falut körbeveszik a szántók, amelyek közé csak a helység északi sarkán ékelődik egy legelő. A Latorca felé eső határrészben előbb a rétek, legelők sávja, majd a folyó partján az erdő következik. Királyhelmec határa egészen sajátságos, hegylábi és Tice menti jellemzőket egyaránt mutat. A helységtől nyugatra emelkedik a Nagyhegy, amelyen szőlőt termesztenek. A helységtől keletre azonban nem félkörben rendeződnek magasság szerint a művelt területek, ahogy más hegylábi községeknél, hanem északon, a Tice mentén vannak a szántóföldek, középütt és délen, a folyótól távolabbra a rétek, és a déli sarokban a Karcsa mentén a még megmaradt erdők. Mindenütt számos tó színesíti a képet. Az általános elrendeződés csak néhány helyen módosul: a szántóövben vannak az egyes tavak körül (pl. Döbönyös) rétfoltok, illetve a rétek közti kissé kiemelkedő hátakon (Rozsos-hegy, Beregközi-hegy) szántók. Szántók vannak a Karcsa mentén a helységtől délre, az erdő előtt is. Szerdahely kissé emlékeztet a helmeci határra, de itt a művelési övek magassági eloszlása még sajátságosabb. A kövesdi hegy (Tarbucka) a határ keleti oldalán emelkedik, s előnyúl ványai (Kenyereshomok, Akasztóhomok, Kis és Nagy Bakhegy, Bálvány-hegy) csaknem a Bodrogig érnek. A Tarbucka egy részét szőlőként, a hozzá tartozó Nyergest és a fenti dombocskákat „hegyi" vagy inkább homokdombi legelőként hasznosítják. Az alacsonyabb dombok (Szélfútta homokok, Zompod) már a szántóföldi művelés részei. A Bodrog magasabb partja az északi határtól a helységig, majd azon túl is a többi Bodrog-parti településhez hasonlóan szántó, amelyet csak a domború partokon vált fel keskeny sávban a rét, illetve a legelő. A határ déli része különös képet mutat. Mivel a Bodrog Szög felé szinte Ny-ENy-i irányba folyik tovább, a határ DNy-i része már a folyótól távolabbi, alacsonyabb rétövezetbe tartozik. A tavakkal, erekkel szabdalt rétek közti keskeny É-D-i homokhátakon itt is szántókat találunk. A déli határt képező Karcsa mente is legelő vagy rét. Ami miatt a szerdahelyi határ eltér az összes többi településtől, az egy, a Tarbucka nyu28 Vályi A., 1799. II. 29. 324