A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

KILIÁN István: Szűcs Sámuelnek, Miskolc helytörténészének élete és naplója

ban a miskolci Regéczi Nagy István hatására érnek meg benne is a reformgondolatok, s hisz abban, hogy jön egy kor, amelyben a kitűzött reformcélok meg is valósulhatnak. (II. 9.) 1840. augusztus 23-án Pesten meglátogatja a Neugebaudet, s a fegyverek láttán elszörnyülközik, nem hiszi, hogy ilyen pusztító fegyverekre a XIX. században még szükség lenne: (II. 35.) „az új épület' Neugebaud udvarát megnéztem, számos ágyúi;' s golyói' látásakor fájdalom lebben keresztül lelkemben, hogy még e' XIX. században, illy öldöklő szerek' tartására szükség van." Felfedezi, hogy a fegyverekre szánt pénzöszszeget nevelésre vagy más hasznos célra kellene fordítani. Kossuth és Széchenyi vitájában az előbbi javára dönt, s döntését naplójába is leírja, s az a különös, hogy a reformkori politikai élet, reformtervek, tisztválasztó közgyűlések politikai pergőtüzében tud józanul látni és dönteni. Elítéli a hízelkedést, amely többnyire gazdag stallumot szül a talpnyalónak. (II. 122.) Tudja, hogy a protekció segít bizonyos személyek magas posztra való kiválogatásában. (III. 49.) Nem fél véleményét szabadon megmondani a miskolci nevelési rendszerről, s bátran megmondja s leírja nézetét egy vitás kérdésben: nem új templomtoronyra, hanem leányneveidére van szüksége Miskolcnak. (IV. 96.) 1850-ben és 1851-ben az évvégi összefoglalóban igen elkeseredetten nyilatkozik. 1860-ban reménykedik, reményei azonban szertefoszlanak. 1870-ben, amikor Batthyány hamvait ünnepélyesen eltemetik, csak ennyit jegyez meg: „bizony, bizony különös érzelmek foghatták el, a' gyilkos Camarilla tagjainak keblét, ha ugyan van bennük az emberiségnek valamelly szikrája. (IX. 86.) 1874. október 6-án pedig az aradi vértanúk napján újból felszínre kerül fájdalma: „Austria sok bűnét jóvá teheti, de dicső és hős férfiaink meggyilkolását soha". (X. 80.) Úgy hisszük, oldalakon keresztül lehetne még sorolni azokat a helyeket, ahol Szűcs Sámuel egyéni véleményének is hangot ad. Bizonyos az, hogy véleménye kialakításában mindig a higgadt megfontoltság, a józan ész vezérelte. Szubjektív megnyilvánulásait csak az egész nemzet motiválta, egyéni fájdalmai nem, vagy alig voltak. Valami bölcs önismeret, józan realitás, a nemzetnek való „önátadás" feltétlen szándéka rejtőzik sorai mögött, s mert egy nemzet, egy megye vagy egy város történetének akart krónikásává, tudós történetírójává válni, ezért írásai inkább az elbeszélő történeti próza száraz, kissé hideg stílusával születtek, mint a szépíró melegségével, irodalmi igényességével. A stílus problémája azonban dolgozatunk egy későbbi fejezete lesz. 1. A napló történeti adatai Szűcs pozitivista történetíró, s ezért naplóját is ez a szemlélet hatja át. Gazdaságés társadalomtörténeti adatot alig találunk a tizenhárom kötetben. Az az érdekes, hogy míg Szűcs a reformkori politikai élet tüzében a Bach-korszak politikai zsákutcájában vagy a dualizmus korának útvesztőjében viszonylagosan biztos szemmel tudja áttekinteni a helyzetet, s történész módjára reálisan tudja megítélni a politikai konstellációt, addig egyszerűen képtelen felfogni, hogy élete utolsó évtizedeiben Miskolc közvetlen tőszomszédságában a magyar vasipar van születőben. A vajúdásnak ugyan tanúja, ismeri a gyár építésével kapcsolatos problémákat, tudja azt, hogy a diósgyőri vasgyár megindulása után azonnal felvetődik országos körökben, a képviselőházban is a kérdés, rentábilis lesz-e a vasgyártás Diósgyőrött.

51 Van-e annak értelme, hogy óriási összegeket invesztáljanak ebbe a hatalmas ipari vállalkozásba? Tanúja a gyár lassú terjeszkedé51. A vasgyár elleni nem megalapozatlan támadásnak egyébként Miskolc képviselője, Mocsáry Lajos volt az oka. Vö. Kiszely: i. m. 44-45. 307