A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)
TAKÁCS Péter–UDVARI István: Adalékok a Szepes megyei vásárok és a vásározó Szepes megyeiek 18. század végi történetéhez
melyeknek lakói azt mondták a kérdező biztosoknak, hogy közelben-távolban sincs alkalmas piacozó helyük. Máshol megválaszolatlanul hagyták a kérdést, vagy elintézték azzal, hogy nincs eladni való fölöslegük, avagy az utak járhatatlanságára hivatkoztak. Nedec lakói - káraikról szólva - mondották: „Nincs olyan város, ahol gyalog vagy fogattal pénzt kereshetünk", s ahol adni-venni lehetne. Nagy- és Kisfrankova lakói együtt vallották, hogy a „közelben város nincs". Lesznic úrbéresei is vigasztalhatatlanok voltak, mert - amint mondották - „Nincs város közel, amely hasznukra lenne" Kolacskó lakói pedig némán hallgattak, mikor vásározási szokásaikról kérdezték őket. Ezt tették Krempak-Pilhov és Paris-Hnilcsik lakói is. Viszonylag szűkszavúak voltak a vásártartó helyek lakói is, amikor piacozási lehetőségeikről faggatták őket. Szepesremete úrbéresei csak annyit mondtak: „Termékeiket helyben is eladhatják." ó falu lakói alig-alig mondottak többet: „Évente négy vásár van a faluban privilégium szerint - mondották - Szűz Mária napján van egy ötödik vásár is. E vásárok alatt sört, pálinkát mérhetnek 3 nap szabadon". Krompách lakói annyit árultak el, hogy „minden hét szombatján hetivásárok tartatnak helyben, ahol mindent eladhatnak és megvehetnek. Nagy vásár pedig évente kétszer van itt helyben". Annak ellenére, hogy Szepes megye településeinek lakói bőven válogathattak a piacozó, vásározó helyekben; s annak ellenére, hogy megélhetésük okán is rákényszerültek a kereskedelemre, s Lengyelországtól Kecskemétig és Debrecenig „bejárták" a vásározó, piacozó helyeket, viszonylag szűkszavúan vallottak csak ilyen jellegű haszonvételeikről. Sokkal részletesebben beszéltek bányászati és háziipari tevékenységükről, erdőlési szokásaikról. 14 BEITRÄGE ZUR GESCHICHTE DER MÄRKTE SOWIE DER MARKTTREIBENDEN ZINSLEUTE IM KOMITAT SZEPES GEGEN ENDE DES 18. JAHRHUNDERTS Seine Blütezeit durfte das Komitat Szepes während des Mittelalters erleben. Später kam es dann durch die Teilung Polens und die damit einherghende Verarmung des polnischen Adels zu einem Verfall, denn nunmehr waren die Produkte aus dem Ungarland, wie Buntmetalle, Wein, Weizen usw. nicht mehr gefragt. Zu der Zeit, als dieser Verfall seinen Anfang nahm, löste Maria Theresia die im 15. Jahrhundert verpfändeten 13 Szepeser Städte von Polen wieder ein (1772). Die Einwohner des Komitats Szepes, die bisher einen regen Handel zwischen den beiden Ländern betrieben hatten, sahen sich nunher in ihr eigenes Komitat bzw. zwischen die benachbarten Komitate „eingeklemmt". Die landschaftsgeographischen sowie die Strassenverhältnisse erlaubten es nicht, dass im gesamten Komitat ein einziges Marktzentrum in bestimmender Weise den Handelsablauf beherrscht hätte. Aus diesem Grunde suchten die Zinsleute von Szepes - ihren eigenen Aussagen zufolge - in mehr oder weniger regelmässigen Abständen an die 28 Märkte auf. Davon befanden sich 17 im Komitat Szepes: Késmárk, Szepesv áralja, Igló, Lőcse, Szepesszombat, Podolin, Lubló, Szepesolaszi, Szepesbéla, Krompách, Őfalu, Gölnic, Szepesszentgyörgy, Gnézda, Poprád, Hunsdorf und Szepesremete. 14. Takács Péter-Udvari István: Adalékok a Szepes megyei manufaktúrák és az úrbéres szolgálónépek viszonyához a 18. század utolsó harmadában (kézirat). 179
