A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: Adalékok Gömör megye lakóinak vásározási szokásaihoz és a gömöri vásárok 18. század végi történetéhez

mészeti körülmények, szekerezési, áruszállítási lehetőségek, az útviszonyok és a mezővárosok megközelíthetősége. Csak ezzel magyarázható, hogy e vármegyében három majdnem egyenrangú vásározó hely rajzolódik ki az úrbéresek vallomásából: Rozsnyó, Jolsva és Rimaszombat. Mindhárom mezőváros irányába 100-nál több településről irányítják az eladni való terheket cipelő szekerek rúdját az úrbéresek. Az egyenlők között is az első azonban Rozsnyó. Rozsnyó a Sajó felső folyásánál fekszik, „gyönyörű, hegyektől övezett" völgyben északról ezer méter fölé ugró hegyek védik a hideg, dermesztő szelektől, s keresztül „siklik rajta" a Drázus patak, s a város „belterületi részén húzódó bástyaszerű terasz alatt" pedig a Sajó kanyarog. Érczúzó malmokat éppúgy hajthatott a patak é's a folyó, mint kallókat, gabonát őrlő szerkezeteket s egyéb célú vízikerekeket. Rozsnyó maga is bányász és ércfeldolgozó mezőváros volt, majd 1776-ban püspöki városi rangra emelkedett. Körbe rajta azonban az ércbányász falvak sokasága, a vasolvasztók, huták, „tót kemencék" rengetege ontotta a vasat, rezet, hogy ezek egy részét a rozsnyói mesterek dolgozzák fel használati eszközzé. Mecenzéfen át jó út vezetett Rozsnyóról Kassára is. Átmenő forgalma sem volt lebecsülhető, de maga a város is gabonabehozatalra szorult, méginkább a fölötte elhelyezkedő falvak, melyeknek lakói leghamarabb - ha nem is a legolcsóbban - éppen a rozsnyói vásárokon juthattak élelemhez. Fontos vásározó helyekről is eljártak a rozsnyói sokadalmakba az emberek. Fényes Elek az 1850-es években így jellemezte a város gazdasági életét: „Szántóföldje, rétje a városnak kevés; a hegyek aljait gyönyörű veteményes és gyümölcsös kertek lepik el; a hegyekben pedig gazdag piskolcz-bányák léteznek; ugyanitt czinóber, kéneső, réz, barnakő is ásatik; sőt hajdan nevezetes arany-ezüst bányákkal dicsekedhetett. - Ezekből láthatni, hogy a lakosok nagyobb része kézművességből, s kereskedésből táplálkozik, s ezek szépen is virágoznak. A 6 százat felülhaladó kézművesek közt a tímárok, vászonfehérítők és festők leginkább figyelmet érdemelnek, valamint a kő-edénygyár is becses és kapós iparczikkeket készít. Egész hazánkban egy város sem gyűjt annyi mézet, mint Rosnyó; bejárván ezért nagyobb részét országunknak; s innen a mézzel, viasszal, viaszgyertyával, méhserrel való kereskedés valóban fontos. Ezen kívül kereskednek vassal, piskolczczal, borral, szalonnával, vászonnal és gyümölcscsel. Szombaton tartani szokott heti-vásárai nagyok, s gabonára és sertésre nézve felette nevezetesek."

6 Ne csodálkozzunk hát, ha Rozsnyót csak Gömör megyéből 138 település lakói keresték fel rendszeresen áruikkal és vásárlási szándékaikkal. A 138 település lakói közül azonban mindössze 5 község úrbéresei vallják egyetlen vásározó helyüknek Rozsnyót. Ezek a következők: Betlér, Déter, Jólész, Szentkirály és Pacsa. Valamennyien fél-, egy-, legfeljebb két óra járásra érik a „várost", „ahol minden szombaton vásár van", s „itt mindenüket jól eladhatják folyó áron hasznosan", de apacsaiak leginkább fát, mert gróf Andrássy István megengedte a jobbágyoknak, hogy „dőlt fából, s a nem tiltott erdőből a gazdák hetente kétszer" vihetnek fát eladni Rozsnyóra, de a „házas zsellérek havonta egyszer" csak. Mind a jobbágyok, mind a zsellérek egy-egy szekér fa fejében 2 garast fizetnek a földesúr emberének. Legtöbben olyan falvakból látogatják a rozsnyói sokadalmakat, ahonnan két-három vásárba is rendszeresen járnak, de első helyen említik Rozsnyót. Ezek a következők: Abafalva, Agtelek, Bar'aca, Bánrévi, Berzetke, Csetnek, Csoltó, Alsófalu, Füge, Geczel, Gencs, Gergelyfalva, Gócs, Gömörpanyit, Hamva, Harkács, Harmac, Alsóhangony, Felsőhangony, Henckó, Horka, Hosszúszó, Jené, Jolsva, Imola, Alsókalósa, Felsőkalósa, Kecső, Kelemér, Keszi, Királyi, Körös, Krasznahorka-Hosszúrét, Krasznahorka-Váralja, Kuntaplóca, Lekenye, Lénártfalva, Maléj, Mellété, Méhi, Naprágy, 6. Dr. Borovszky S., é. n. 121-129.; Bácskai V.-Nagy L., 1984. 141., 166., 239., 271.; Fényes E., 1851. 213