A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIDA Gabriella: A gönci fazekasság

28. kép. „Csupros" Takács József a gönci vásárban rakták fel az árut, majd erősen lekötözték. Ha hosszú útjuk volt, gyékényernyőt, fonott kast borítottak föléje. Mire a vásár megkezdődött, ki is pakoltak. Több napra nagyon ritkán mentek, még aznap este visszaindultak. Ha nem adták el az edényeket, akkor a helyi boltos olcsóbban általában megvette. Vásárra Encsre, Tokajba, Tárcáira, Szerencsre, Abaújszántóra, Pálházára, Rakacára, Szepsibe, Nagyidára, Tállyára, Szikszóra, Bodrogkeresztúrra, Sárospatakra, Lantra, Rakamazra, Szinára és Sátoraljaújhelyre jártak. Ezek szerint a Hegyköz, Hegyalja, Harangodvidék, Hernád-völgy és a Cserehát községeiben egészen Görömbölyig elterjedt a gönci edény használata (27. kép). Az 1930-as évektől nem nagyon jártak piacra, mert kevesebb mester lévén, mindet elvitték a háztól (28. kép). Házalni nagyon ritkán jártak, megalázónak érezték, valamint bizonytalan kimenetelű vállalkozás volt. Véleményük szerint a jó mester el tudta adni az edényeit házalás nélkül is. Góncruszkai cigányok jártak át, akik megvették az edényeket és háton, ponyvából faluztak. Abaújban, a Hernád-völgyben Miskolcig a „Május" feliratú tejescsuprot, más edényből pedig a mázasakat vették szívesen. Az 1930-as években Abaújszántó és Encs környékén majdhogynem divat volt gönci sötétbarna-fekete alapszínű edényt venni. Szerencs felé, a Hegyalján fajtában és díszítésben is a változatosabbat keresték, szívesebben vásárolták a világosabb színűeket, a spongyázottakat. A főleg szarvasmarhát tenyésztő vidékeken nagyobb űrtartalmú, fennálló edények kellettek, mint pl. Abaúj falvaiban, ahol szívesebben neveltek kecskét. . 457