A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

SÜMEGI György: A képíró, Simonyi Antal

szól. Helyesen állapítja meg, „a metszészet az a művészetnek, mi tudománynak a sajtó" (S. A. kiemelése), azaz a sokszorosítás eszköze. Az utolsó előtti fejezet „Jóslat, hogy a fény- és színmetszészet egyesülni fogn-ik, s az egyesülésből színfénymetszészet leend, mely a metszészet, s a tudományok terén roppant fordulatot és eredményt idézend elő". Az utolsó levélben (XIII.) a világtárlatokból levonható tanulságot summázza: „Összhang, rend, nyugaiom, erény, egészség, élet, boldogság (a mily szempontból a tökélyt keresed) mindenesetre csak ott, s annyiban lehet, a hol s amennyiben nem csupán az elhatározással bíró lények akarata de egyszersmind a sors, az isten tervei teljesülnek; azt tudom". A Tanulmányokból nyitott szellemű, állandóan kutató, kereső, mindig fejlődni képes művész-gondolkodó arcképe bontakozik elénk. Mészáros Lázár ugyancsak utópista szocialista elvrendszere, Fourier tanainak az ismerete, az iparfejlődés iránti érdeklődése - intenzíven levelez erről Itáliából az 1830-as évek végén Széchenyi Istvánnal - alapján állítható, hogy Simonyi szellemi alkata - nagy vonásaiban hasonlítható Mészároséhoz"

13 és nyilván több kortársához is. Simonyi olyan alkotó, aki a fejlődést, a polgárosulást, a technikai és tudományos haladást tartja az élet előrevivő és legfontosabb tényezőinek. Aki fölismerte ezek művészetre gyakorolt roppant hatását, s saját feladatát és irányultságát is mindezek együttes hatására volt képes megváltoztatni. A biedermeier festő, a kismester ízlésvilágából is ki tudott emelkedni. A pályakezdő Munkácsy Mihály segítése ugyanúgy jelzi ezt, mint a saját festői alkotómunkásságát messze felülmúló, korszaknyitó Madarász Viktor-kép, a Hunyadi László siratása melletti határozott kiállása. E műben ugyanis a romantika szelleme telítődik nemzeti tartalommal s válik a mű a magyar történeti festészet egyik alapművévé. A magyar reformkorban fölnövő, szellemi horizontját Európában megrajzoló, ott tanuló és tájékozódó Simonyi gondolkodói és művészeti vezéreszméi a korszak nagyjaiéval azonosak: a haza és haladás szolgálata. DER MALER ANTAL SIMONYI (Auszug) Antal Simonyi (1821-1892) ist hauptsÄchlich als Fotograf bekannt, da er ab 1856 ein Fotoatelier unterhielt. Weniger bekannt ist, daß er als Maler begann, daß er sich zu Beginn zum Kunstmaler bildete, wie viele seiner Zeitgenossen auch. Nach den in seiner Geburtsstadt Kecskemét verbrachten Schuljahren besuchte er die IngenieurfakultÄt der pester Universität, lernte deutsch, italienisch und französisch neben der Aneignung von Kenntnissen über die Malerei. Seine Studien als Maler setzte er in Wien (1842). Venedig, Florenz, Rom (1843-45) und Paris (1846-47) fort. Der große Teil seiner Zeichnungen und Bilder (etwa 130 Werke, davon 100 kopierte Zeichnungen, welche auch Mór Jókai studierte) ist verschwunden oder verbirgt sich an einem unbekannten Ort, sowohl hier, als auch im Ausland. Einige, sich an die Malerei des Reformzeitalters, an den Stil der kleinen Meister des Biedermeiers anlehnende Porträts sind erhalten geblieben (Frauenporträt, 1845, 53. Ács Tibor: Széchenyi István és Mészáros Lázár. Kortárs, 1988/11. 91-98. - Itt köszönöm meg a kutatásaimhoz nyújtott segítségét Kishonty Zsolt művészettörténésznek és dr. Beké László művészettörténésznek, aki fölhívta a figyelmemet Simonyi: Tanulmányok 1855. c. könyvére s annak másolati példányát is volt szíves kölcsönadni részemre. 59