A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - HANKÓCZI Gyula: Aerofon népi hangszerek Borsod megyében

hosszúságú héj oldalára azonban lyukat is vághattak, s ily módon megszületett egy egyszerű, a héj elszáradásával elpusztuló furulyaféle. Borsod megye vidékein mind az oldalfúvós furulya, mind a közönséges furulya egyaránt használatban volt.

52 A végénfúvós furulyák ismert borsodi változatainak hoszsza 37 cm és 58,4 cm között változik.

53 A miskolci Herman Ottó Múzeum szentistváni furulyája például 37 cm hosszú, hatlyukú, keményfából készített hangszer, esztergált. Sípja törött, így hangsora megszólaltathatatlan. A sárospataki Rákóczi Múzeum - valószínűleg Zemplénből való - egyik furulyája 47,8 cm, a másik 58,4 cm. Mindkettő hatlyukú, szépen díszített hangszer. A kisebbik hangsora részben hamis, részben megszólaltathatatlan, a nagyobbik egyáltalán nem szól (12. kép). A furulyát többnyire pásztorok használták és készítették, egyszerűbb változatait azonban a gyerekek is. A furulyának egy sályi pásztor kezében való használatáról Barsi Ernő ezt írja: „Tarjáni András hatlyukú pásztorfurulyán játszik. Felesége szerint ő maga is tudott furulyát faragni, ő azonban azt mondja, hogy mással csináltatta hangszerét. C alapú furulyáján csak a c d e f g a hexakord hangsort vagy a mollos d e f g a pentakord hangsort használja. Néha a c" hangot is megszólaltatja, de az átfújást nem ismeri. Minden dallamot ezekbe a töredék hangsorokba szorít bele, még akkor is, ha azok nagyobb hangterjedelműek. Ilyenkor természetesen elváltozik a dallam. Csak a ritmus meg a fordulatok hasonlósága emlékeztet a tulajdonképpeni dallamra. Inkább moll jellegű dallamokat próbál furulyán játszani. Érdekes sajátosság, hogy ezeket nem a Iá alaphangon fejezi be, hanem annak kisteréén, a dó-n (f), előtte az e'-t, a kisszekundos váltóhangot és érintve. . . . Hangszerjátékában gazdagabb melizmatikát használ, mint az éneklésben."

54 A furulya, e legáltalánosabb neve mellett, olykor még tilinkó néven is ismert. Neveinek és táji típusainak elosztásáról azonban az adatok és az ismert példányok szűkössége miatt nem szólhatunk. Összegzésül ismételten csak azt állapíthatjuk meg, hogy a népi hangszerek kérdésében mind az eddigi feldolgozások, mind a múzeumok gyűjteményei meglehetősen szűkszavúak és szegényesek. Ugyanez vonatkozik a helyszíni gyűjtések anyagára is. Különösen hiányzanak a történeti adatok és a hangszerek zenei információi, hangsorok, a játékosok zenei tudása stb. A tanulmányunkban bemutatott hangszerekből azonban többé-kevésbé elősejlik a terület hagyományának egykori gazdagsága. Ennek részletesebb feltárása azonban későbbi kutasokat igényel. 52. Barsi E., 1984. \\\.;HankócziGy., 1980. 119. 53. A miskolci Herman Ottó Múzeum 53. 1526. 1. (elveszett) és 53. 1529. 1. lelt. számú, valamint a sárospataki Rákóczi Múzeum 67. 5. 15. és 67. 5. 16. lelt. sz. furulyái. 54. Barsi E., 1984. 111-112. 710