A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - GUNDA Béla: Kulturális ökológiai megfigyelések a növénytermesztés kezdeteiről

szenvednek hűlésben, csúzos, köszvényes bajokban. A román asszonyok igyekeznek a betegen segíteni. A maszlagos nadragulyát a kertekben, mint a veteményt termesztik. A levét kifacsarják, üvegbe szűrik. Az egész éven át tartogatott ilyen gyógyszert a beteggel megitatják, amelytől elbódul, sőt, meg is hal. Mindezt annyira titokban tartják, hogy még nem sikerült a kuruzslók közül senkit a törvény kezére adni (Kolumbán, 1903.107.). Tanulságosak azok a megfigyelések is, amelyeket Kakas Zoltán közöl Háromszékből, ő is írja, hogy a nadragulya (Atropa belladonna) a-bükkös erdők, erdei vágások mérgező növénye. A felsőháromszéki nép natyfű, nagyerejűfű, tudósfű, szerencsefűnéven ismeri. Ha netalán ráépítettek egy épületet, a küszöbön belül - napfény, eső hiányában is - több mint két évig élt. „Azonban egyes adatközlők szerint a szó tulajdonképpeni értelmében is elmehetett a nagyfű, ha gyökerét kiásták és őrizetlenül hagyták." Aztán elmondja Kakas Z., hogy a „nagyfüvet a felsőháromszéki nép rendszerint a sárfalvi vagy nagypataki tudós asszonyoktól szerezte be, de egyesek szerint a piacokon is árulják, s Brassóban is volt. Haralyi adatközlőnk szerint a csíksomlyói templom körül lehetett kapni, honnan a gyökerét hozták haza, ültették el a kiskertbe, a disznópajta oldalához, a lakással szemben." Különböző történetek fűződnek a növényhez. A felsőcsernátoniak szerint kora reggel háromszor meg kellett kerülni, simogatni, s akkor - akár a mezőre, akár a vásárra mentek - szerencse érte őket. A kertbe ültetett nagy fűnek így köszöntek: Isten áldjon meg natyfű, füvek királynéja! Jó reggelt nagyasszony! - Az udvaron növő nadragulyára nem lehet épületet (pl. pajtát) emelni, mert különféle szerencsétlenség éri a házat. Más hiedelem szerint (Imecsfalva) kézzel tilos megérinteni, megtépni, mert az illetőt szerencsétlenség éri (Kakas, 1973. 91-97). Kalotaszegen és Máramarosban a magyarok és románok gyökerestől ássák ki a földből a növényt, s védett helyre, kiskertbe elültetik. Máramarosban a kiásott növény helyére pénzt helyeznek el. Ha a növénnyel gyógyítani akarnak, azt kívánják tőle, hogy szerencsét hozzon, akkor kedvesek hozzá, rontásnál veszekedő szavakat mondanak neki. Vigyáznak rá, nehogy a kutya levizelje, mert akkor elszárad. Kóczián Géza egyik magyarvalkói adatközlője a következőket mondta a növény begyűjtéséről: „Matraguna, ahol vót, meglesték. Román házaknál mindig vót. Szent György éjjelén, s elmentek a lányok, loptak csórin (meztelenül), hogy ne lássa senki, s akkor azt mondta, hogy úgy vigyenek táncba, mint ahogy némán én viszem el. Megyek, hogy táncolok . . . Szerencsevirág a háznál." (Kóczián, 1979.157.) Máramarosban (Rónaszék) a boszorkányok is kiskertjükben tartják a matragunát, s a boszorkánynak úgy kell a növényt köszöntenie, hogy reggelenként a fenekét mutatja neki (Kóczián, 1979. 157.). A Zempléni-hegység falvaiban (Telkibánya, Nyíri, Kisbózsva, Pusztafalu) a csűrök tövében, a házi kiskertekben ma is látható a nadragulya. De már se nem varázsfű, se nem gyógyfű. Annyit tudnak róla, hogy régebben az öregek orvossága volt. Ha a kertekből kipusztul, valaki kikapálja, tövestől kihúzza - a hagyomány meghatározhatatlan törvényei szerint - az erdőből mindig hoznak új növényt. A nadragulyának a népi gyógyászatban sokféle a használata (Faller, 1943. 13.). Igen lényeges tudnunk, hogy subtoxikus adagokban hatóanyaga, az atropin hallucinációt okoz (repülés, zuhanás érzete, boszorkány- és szexuális élmények), s ezért a nép itta a nadragulya felhígított levét. A növényt szándékos mérgezésre: a férj, a csecsemő, a tehetetlen öreg megmérgezésére is használták (Kalotaszeg, Somogy). (Kóczián, 1979. 155-157.) A Moldvában lakó magyarok a nadragulyán (madraburján) kívül az erdőből hazahozták virágos kertjükbe a Szent Antal mákot vagy Szent Antal butikot (Echinops sphaerocephalus), s orbánc, ijedtség, fülfájás ellen füstölnek vele. Ugyancsak elültetik a kertbe a Szent György virágot vagy kakukkvirágot (Primula veris Huds.), s teáját tüdő470