A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BALÁZS Géza: Égetett szeszes italok készítése és fogyasztása a Közép-Tisza vidéken

A Közép-Tisza vidék jellegzetessége az eperpálinka. Viszonylag újkeletű. Egyes vélemények szerint a két világháború között, mások szerint csak a felszabadulás után kezdték el nagyobb mennyiségben főzni az eperpálinkát. Az eperpálinka a faepret termő fa (Morus) terméséből készül. A faepret selyemhernyó-tenyésztési célból a múlt században ültették nagyobb számban az Alföldön. Az emberek szeretik az eperfát, mert termését csemegének hasznosítják. Körülbelül az ötvenes évekig tartott a hernyózás, s annak megszűnésével az eperfákat vagy kivágták, vagy terméséből pálinkát főzettek. Nem újkeletű dolog, hogy az eperfa terméséből kitűnő minőségű pálinka főzhető. Bezerédj Pál selyemhernyó-tenyésztési kormánybiztos 1883-ban adott ki egy füzetet Utasítás a szederfamag szedésére címmel. Ebben azt is leírja, hogy az eperfapálinka „igen jóízű szeszes ital".

17 Régen Tiszacsegétől egészen a Tiszáig, Tiszafüredig az út mentén eperfasorok álltak. A közterületen lévő eperfa gyümölcséből máig ki-ki tetszése szerint szedhet. Eperpálinkát ma legnagyobb mennyiségben Tiszacsegén, Poroszlón és Tiszavalkon készítenek. Az eperfa kézzel való szedése „háládatlan" munka lenne, ezért csak a lehulló gyümölcsöt szedik össze. Fóliát, ponyvát (nylonponyvát) terítenek a fa alá, alkalmanként megrázzák a fát és a ponyváról kétnaponként gyűjtik össze hordóba az érett epret. Ilyenkor megkeverik a cefrét. Bár tilos, de szinte mindenki tesz hozzá egy kis cukrot is. Általában 120 literhez 3 kg-ot. Az utolsó szedést követően 7-9 napra kiforr a cefre, s ekkor rögtön főzetni kell. Az epercefre nem áll el! A csegeiek a következő faeperfajtákat ismerik, amelyek kb. két hét különbséggel érnek: korán érő, fakó eper (fehéreper), tarka eper, nagy fekete, vörösszemű, feketeeper (júliusban dömpingszerűen érik). Az eperpálinka-főzés idején (július 20. és augusztus 20. között) a főzdében és környékén finom eperillat érezhető. A jó eperpálinka egyébként lehet szagtalan is. Nagy becsben tartják, különleges alkalmakkor fogyasztják, más italokkal nem keverik. Júliusban szinte minden csegei ház udvarán, ahol eperfa áll, ott látszik alá terítve a fólia, vagy a „maguk szőtt ponyva". A másik, hagyományosabb pálinkaféleség a szilvapálinka. Ezen a vidéken is számtalan szilvafajta van; debreceni muskotály, kékszilva (édesebb), fehérringló, vörösringló, vörösszilva, bercencei (< besztercei), bódiszilva, bónamóna, piramisa, macskatökű, rózsaszilva. A leggyakrabban a bercencei szilvából főznek pálinkát. Abból a fajtából, amelyre a szilva hazájában, Szatmárban azt mondják: „kár pálinkának kifőzni". A jó szilvapálinka az érett, túlérett szilvából készül. Azt tartják, hogy a szilva inkább legyen férges, mint éretlen. A Közép-Tisza vidéki falvak közül a dorogmai szilvapálinkát tartják a legnagyobb becsben. Általában ennek a legmagasabb az ára is. Almapálinkát csak a legújabb időkben főznek vidékünkön. Főzetni főleg Egerből hozzák az almát, birsalmát. Még nem számít gyakori pálinkaféleségnek. Ritkán főznek más tiszta gyümölcspálinkákat. Kisebb mennyiség készül cseresznyepálinkából, meggy pálinkából. Szintén ritkaság az őszibarackpálinka, bár róla azt tartják, hogy ha 10 évet áll, akkor olyan finom lesz, mint a konyak. Viszonylag nagy mennyiséget főznek vegyespálinkából. (Ebbe a vegyes gyümölcsön kívül nemegyszer somot, kökényt is tesznek). 17. Bezerédj R, 1883.17. 282