A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

GEDAI István: Lengyel pénzek Magyarországon a XVI-XVII. században

nem volt panasz, csupán a garas, poltura és félgaras ellen. Ennek az volt az oka,-hogy ezek a lengyel pénzek gyengébb ezüstből készültek a magyar pénzeknél, így az átváltásnál — garas = 3 dénár, félgaras =1,1/2 dénár - a magyar pénz hátrányba került és végül is azt eredményezte, hogy a gyenge minőségű lengyel pénz beáramlott és helyette a jó minőségű magyar pénzt és veretlen ezüstöt — minden tilalom ellenére — kivitték az országból. A magyar dénár 7 latos ezüstből (437,5 %c) készült, míg a lengyel félgaras 6 latos ezüstből (375%o), s 1558-ban ezt is 5, 1/2 latra (343,75^) csökkentették. Legtöbb baj azonban az 1614-ben megjelent polturának nevezett dreipölkerekkel volt, ami néhány év alatt 7, 1/2 latos (468,5%o) ezüstről 6 latra (375 %o) csökkent. Bár éppen erre az időre esik 1619-1625 - az ún. „Kipper" inflációs korszak, amikor a magyar pénzek még a lengyelek minősége alá szállt; 2, 1/2 latos (156%o) ezüstből készültek. A XVI—XVII. században azonban nemcsak lengyel pénzek forogtak Magyarországon és a lengyel pénzek sem játszottak azonos szerepet az ország különböző területein. Ugyancsak Huszár Lajos utalt arra, hogy a lengyel pénzeknek elsősorban a Felvidéken, valamint az ún. Részeken (Partium) és Erdélyben volt döntő a jelenlétük pénzforgalmunkban, míg az ország nyugati részén, az osztrák tartományok aprópénzei is forogtak és a lengyelek csak szórványosan fordultak elő, amit a földrajzi tényezők alapján természetesnek kell vennünk. Huszár Lajos megállapításai a források kitűnő értelmezésén alapulnak; a magunk részéről csupán a lelet-térkép és egyes országrészek leleteinek részletes elemzésével kívánunk hozzájárulni a lengyel pénzek forgalmának további kutatásához. Vizsgálatainkhoz kizárólag a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában őrzött leletfeldolgozásokat vettük alapul; összesen 282, 1700 előtti záródású, lengyel pénzeket is tartalmazó leletet tekintettünk át. Természetesen nincs lehetőségünk valamennyi lelet részletes statisztikai vizsgálatára, hanem országrészenként, tájegységenként elemzünk tipikusnak tűnő, feltételezhetően hozzávetőlegesen teljesnek mondható leleteket. Utóbbi feltétel teljesítése a legnehezebb; különösen régebbi leleteknél vagyunk bizonytalanok a teljességet illetően. Kutatásunk tárgya a XVI—XVII. századi Magyarország, így természetesen annak határain belüli jelenségekkel foglalkozunk. Említettük, hogy adataink a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában őrzött leletfeldolgozások. Ezek 1867-től folyamatosan készülnek. Kutatásunk egyik célja ezeknek az adatoknak közzététele, ezért nem változtattunk az eredeti, ott közölt névadatokon, azokat (a közigazgatási elnevezéseket) változatlan formában adjuk. 1919 után csak a mai Magyarország közigazgatási területéről vannak leletfeldolgozásaink, így összképünk kissé torz lesz, hiszen a hajdani Erdély és Felvidék azóta előkerült leleteit térképünk nem tartalmazhatja. Mégis annyi anyagunk van, hogy általános következtetésekre is alkalmas; a reprezentatív jellegű vizsgálat pedig mindenképpen értékelhető. Az erdélyi országrészből a cintosi, szászcsanádi (Alsó-Fehér megye), dési, szilkereki (Szolnok-Doboka megye), szászmagyarosi (Kis-Küküllő megye), halmágyláposi (NagyKüküllő megye) és diósodi (Szilágy megye) leleteket elemezzük. 39