A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

CSERI Miklós: Népi lakáskultúra a Szuha-patak völgyében

A lakóház belsó' díszítőelemei A szobák, különösen az első szoba dísztárgyakban igen gazdag volt és az ma is. A régi parasztházakban azonban lényegesen kevesebb volt a díszítőelem, mint a nemeseknél. Családi fényképek sokáig csak a nemeseknél voltak jellemzőek, mert készíttetésük pénzbe került. Az 1920—30-as évektől a parasztoknál is megszaporodott a számuk. A szülők, gyermekek, meny asszony+vőlegény, testvérek és esetleg közeli rokonok képeit tették ki a falra. A katolikusoknál elég sok szentkép is volt. Kis Jézus fekszik a kék paplanon, Szűz Mária és a Kis Jézus, Szűz Mária és egy kisbárány, Jézus Krisztus; stb. képek voltak. Ezek mellé kerültek a vásárokon, búcsúkon vásárolt kegyképek és kegytárgyak is. A reformátusoknál ilyenek nem voltak, esetenként a vallásosabbaknál Biblia- vagy zsoltáridézetek kerültek a falra. Míg a családi fényképek és a vallási képek megvoltak mindkét társadalmi rétegnél, addig a történelmi képek a nemesekre voltak jellemzőek. Ez összefüggött nemesi származástudatukkal, a nemzethez, hazához való — külsőségekben is — erősebb kötődésükkel, erőteljesebb történelmi tudatukkal. Az aradi vértanúk, Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, kuruc-, vagy 48-as csatajelenetek, Szt. István a magyar koronával, Mátyás király stb. voltak a legfontosabb képek. Az első világháború hatására a parasztoknál is megjelentek a Ferenc Józsefet és Vilmos császárt a bevonuló hadfival együtt ábrázoló emlékképek. A képek és a fényképek az ágyak fölött, a komót fölött, a tükör két oldalán vagy a lóca fölött helyezkedtek el. Ahol már két szoba volt, ott inkább kialakulhatott a díszítettebb tisztaszoba-jelleg. A komót tetején voltak a legértékesebb dolgok: ide kerültek a búcsú-, ill. vásárfiák, itt voltak a díszesebb cserépedények. Itt állt a mézeskalács szív is, amit a leány kapott a legénytől. A láncok, kalárisok, fontosabb papírok és a pénz a komót fiókjában voltak egy kisládában (6. kép). Az ágyakat házilag szőtt terítővel takarták le, de ha nem volt, megtette a tiszta lepedő is. A 20—30-as évektől már anyagot vettek, és színes (kék, rózsaszín) fodrokat tettek rá. A párnán és a dunnán két huzat volt. Az alsó huzat vászonból készült. Putnokon mángoroltatták, hogy sima, vasalt legyen. Ezután tették csak bele a tolut. A külső huzatot Putnokon vették a zsidótól, vagy a vásárokban. Sifonvászonból készült fehér, rózsaszín vagy kék színben. A tiszta fehér volt az „úri ágyhaf, ezt adták az eladó lánynak. A módosabbaknál a kispárna külső huzatát ki is cifrázták, vagy kézimunkát tettek rá. Az asztalon általában volt asztalterítő. Ha volt tiszta szoba, akkor a terítő mindig az asztalon volt, ha nem volt, akkor csak vasárnap, ünnepnapokon, vagy vendégérkezéskor tették fel. A karácsonyi abrosz az ünnepek alatt végig az asztalon maradt. Az ünnepek alatt összegyűlt morzsákat megőrizték és összekeverték a tehén sójával, majd megetették vele, hogy minden rontást elhárítsanak az állatról. Az asztalterítőt maguk szőtte vastag vászonból készítették, kockás, csíkos, felszedett, esetleg kézimunkázott mintával díszítették. A festett, gyárilag előállított falvédők csak a két háború közötti időszakban terjedtek el. A tükör általában az első házban, a két ablak között található. Sokak szerint a tükör mögött volt a legjobb rejtekhely; ide tették a szerelmesleveleket és a tiltott 271