A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

NIEDERMÜLLER Péter: Interetnikus kapcsolatok a Zempléni-hegység falvainak szokásrendszerében

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK A ZEMPLÉNI-HEGYSÉG SZOKÁSRENDSZERÉBEN 229 egy kis tányérkába, s karácsony viliájáig bent tartották a melegen, minden nap megöntözték friss vízzel. A búzából viliára szép zöld vetés lett, amit a karácsonyi asztalra helyeztek. A zöld vetést néha egészen újévig meghagyták. Ez a hejcei szokásforma azért érdemel különösebb figyelmet, mert erről a területről a Luca búzára vonatkozó adatunk eddig még nem volt. A magyar nyelvterületről származó leírások elsősorban a Dél-Alföldhöz (Szeged, Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza) illetve Baranya megye délszláv lakosságú falvaihoz kötődnek.

10 A szokásforma eddigi legészakibb előfordulási helye Eger volt.

11 Az európai kapcsolatok kutatása során a kutatók elsősorban a délszláv adatok jelentőségét hangsúlyozták. A Luca búza szokása különösen élénken él a horvátoknál, ahol a növényt Borbála vagy Luca napjától kezdődően csíráztatják. A horvátok a kicsíráztatott búzát, mint a szerelmi jóslás eszközét is használják, bár ebben az esetben már csak formai analógiáról van szó. Schmidt L. a vonatkozó burgenlandi szokásformák vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy a szokás Burgenlandban horvát eredetű kultúrelem.

12 Kutatásaira támaszkodva megállapíthatjuk, hogy a rítus Közép-Európában, s így a magyar nyelvterületen is délszláv közvetítés útján honosodott meg. Ennek a megállapításnak a legfőbb bizonyítéka, hogy a szokásforma leggyakoribb, szinte kizárólagos előfordulási területe Dél-Magyarország, illetve a magyarországi sokác falvak. Az ettől a területtől északabbra eső adataink minden bizonnyal a belső migrációs mozgásokkal állnak összefüggésben. Hejce esetében bizonyítható is ez a feltételezés. A faluban 4-5, Versec, Pancsova vidékéről elvándorolt család él, amelyek 60—100 évvel ezelőtt telepedtek le a községben. A helyszíni kutatások során kiderült, hogy bár a szokásról mások is hallottak, gyakorolni csupán ez a néhány család, illetve ezek leszármazottai gyakorolták. A karácsonyi ünnepkör rendkívül gazdag cselekményrendszeréből csupán egyetlen komplexumot, a karácsonyi vacsora szokáskörét emeljük ki. Az asztalra vidékünkön, néhány kivételtől (Fony, Füzérkajata) eltekintve, mindenütt csak egy fehér abroszt terítettek, alá pedig mindenféle terményeket, magvakat tettek. Abaújalpáron és Boldogkőújfaluban árpa és búza szemeket raktak az abrosz alá, hogy bő termés legyen a következő évben. Boldogkőváralján az abroszra búzát, kukoricát, csipetkét, zabot és kenyeret helyeztek. Mogyoróskán külön csomókban búzát, árpát, zabot és gabonát tettek az abroszra, hogy „jó termést adjon a Jézuska". Regécen csak búza, Baskón viszont paszuly, búza és árpa is került az abrosz alá. A Hutákban (Háromhuta) búzát, zabot, árpát helyeztek az asztalra és erre terítették az abroszt. A hegyközi falvakban (Rudabányácska, Vágáshuta, Kishuta, Alsóregmec) szinte egyöntetűen az asztal négy sarkára kis terménycsomókat, zabot, árpát, kukoricát, búzát tettek s erre terítették rá az abroszt. Fonyban az asztalt előbb egy rossz terítővel takarták le, majd erre búzát, árpát, kukoricát, más gabonaféléket és pénzt raktak. A terményeket azután letakarták egy fehér ünnepi terítővel, hogy ami az asztalon van ünnepkor, ott is maradjon egész évben. A magvak az ünnepek alatt végig az asztalon maradtak, majd visszakerültek eredeti helyükre, vagy megetették a tyúkokkal. Az asztalt gazdagon megpakolták kenyérrel, dióval, almával, étellel, hogy egész évben bőségben legyenek. Mogyoróskán, Regécen, Óhután, Újhután és Baskón az asztal alá ostort és láncot tettek, Rudabányács-