A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

TAKÁCS Béla: A Habán edények észak-magyarországi református templomokban

HABÁN EDÉNYEK ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS TEMPLOMOKBAN TAKÁCS BÉLA 1974-ben jelent meg Katona Imre „A habán kerámia Magyarországon" című, tartalmában és kiállításában egyaránt kitűnő könyve a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata gondozásában. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ennek a rendkívül érdekes témának ez az első, tudományos igénnyel készült feldolgozása. A szerző, munkája során sok levéltári anyagot használt fel, kutatási területe azonban nem terjedt ki az egyházi levéltárak kanonika vizitációs jegyzőkönyveire, amelyekben számos adat található a habán edényekre vonatkozólag. Hasonlóképpen nem vette figyelembe az egyházi használatban volt és ma is meglevő tárgyi emlékanyagot, amely gyűjtés során a sárospataki Református Múzeumba került. Anélkül, hogy Katona Imre könyvét a legkisebb mértékben is kritika tárgyává tennénk, úgy gondoljuk, hogy a magyarországi habán kerámia teljesebb megismerését szolgáljuk azzal, ha ezeket a még nyilvánosságra nem hozott levéltári adatokat közzétesszük, az eddig még nem ismertetett habán edényeket bemutatjuk. Észak-Magyarország református templomaiban közvetlen a reformáció elterjedése után szinte általánossá vált a cserépedények használata, mert a megújított liturgia a korábbi nemesfémek kizárólagos használata mellett a cserép, üveg, fa, ón edények használatát is engedélyezte. A szegény eklézsiák, főleg ahol nem volt gazdag patrónus, az úrvacsorai bortartó edények, keresztelő készletek ónból, vagy cserépből voltak és ezek között mindig megkülönböztetett helyet foglaltak el a habán edények. Ez abban mutatkozott meg, hogy a vizitációs jegyzőkönyvek leltárai a legtöbb esetben feltüntették a szóban levő edény habán mivoltát és megjegyezték a leltárban, hogy a kanna, korsó, bütykös, tál, tányér és pohár „ujj keresztyén" munka, tehát minőségi, márkás darab. Maga a „habán" elnevezés újkeletű, ezzel magyarázható, hogy az 1665— 1806 közötti időből származó egyházközségi leltárakban a habán elnevezés sehol nem fordul elő, csak az „ujj keresztyén" megjelölés. A habán edények észak-magyarországi elterjedésében nyilván közrejátszott a sárospataki habán kolónia tevékenysége. Román János és Katona Imre szerint I. Rákóczi György 1646-ban telepítette le a Nyitra megyei Csejtéről — nem éppen önszántukból — Patakra vándorolt anabaptista mestereket és családjaikat. A habán kerámia hamarosan ismertté lett Észak-Magyarországon. Ennek bizonyítására csak annyit jegyzünk meg, hogy a gesztelyi eklézsia 1665-ös leltárában már ott szerepel az „ujj keresztyén fejér korsó", Páskaházán