A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)
VIGA Gyula: Kecsketartás az Aggteleki Karszton
338 VIGA GYULA A kecske gyógyítása Területünkön a kecskével kapcsolatosan meglehetősen kevés gyógyító eljárás ismeretes. Ez több okkal magyarázható. A kecske meglehetősen igénytelen, a betegségeknek ellenálló állat. Ritkán igényli — sőt tűri el — az emberi ápolást, gyógyítást. Másrészt — mint erre már több kutató rámutatott 32 — azokhoz az állatokhoz fűződik a legtöbb hiedelem és gyógyító eljárás, amelyeknek a paraszti gazdaságban nagyobb értéke, jelentősége van. A kecske pedig, amellett, hogy a paraszti gazdaságokban nem játszott fontos szerepet, önmagában nem is képviselt nagy anyagi értéket. (Ez nem azt jelenti, hogy ott, ahol csak a kecske fedezte a család tejszükségletét, nem lett volna érzékeny veszteség annak elpusztulása. Értéke, jelentősége azonban nem hasonlítható pl. a szarvasmarháéhoz, amelynek tartásához talán a legtöbb gyógyító eljárás és hiedelem társul.) Az ismert gyógyító eljárások viszonylag kis száma végül a kecskék legeltetési rendszerével, őrzési szisztémájával magyarázható: a kecske falvaink nagyobb részében télen-nyáron a legelőn tartózkodott, így a gyógyítás a pásztorok feladata volt. Mivel önálló kecskenyáj csak néhány helyen volt, s ott is rövid ideig, így a pásztorok elsősorban más állatfajokon gyakorolt és megtanult gyógyító ismereteket, tapasztalatokat alkalmazták a kecskék esetében is. Olyan gyógyító eljárást, amelyet csak a kecskéken gyakoroltak volna, nem ismerünk. A fellelhető gyógymódok megegyeznek a szarvasmarhák és a juhok gyógyítására alkalmazott eljárásokkal. A kecskék gyógyítását a pásztorok végezték csekély ajándék (szalonna, bor, kalács, pálinka) ellenében. Nagyon sokszor azonban a pásztor a legelőn gyógyította az állatot, úgy, hogy arról a gazdája nem is tudott. Területünkön két pásztor állt kitűnő gyógyító hírében: az 1940-es években a vidék falvaiban gyakran felbukkanó, ismeretlen nevű, már akkor is nagyon öreg imolai pásztor, valamint az 1976-ban 82 éves jósvafői Szajkó András.™ A kecskének, mint a kérődző állatoknak általában, leggyakoribb betegségük a felfúvódás. Ezzel kapcsolatos a legtöbb gyógyító eljárás is. Általános, hogy ilyenkor felszedik a bőrt az állat hátán, vagyis a marokra fogott bőr mozgatásával igyekeznek elősegíteni az állat gyomrának mozgását. Perkupán emellett megzavarják, megkergetik az állatot, hogy meginduljon a gyomorműködése. Égerszögön egy fej vereshagymát tesznek a kecske szájába. Szinpetriben a kút mellé állítják és leöntik egy vödör hideg vízzel. Aggteleken 1-2 szál cigarettából kibontott dohányt nyeleinek vele, vagy meszes tejet, meszes vizet töltenek bele, s vizes lepedőt tesznek az oldalára. Szinpetriben kisbékát nyeleinek le a felpuffadt kecskével, s hajagmogyorófáwdX megdörzsölik a hátát. Ugyanitt bolti pezsgőt (szódabikarbóna) tesznek a kecske szájába, s előfordult olyan is, hogy ember számára felírt gyógyszert (Bilagit) nyelettek le vele. Aggteleken a már említett imolai pásztortól tanulták a következő receptet: 2 liter tejbe 4 polyhos (záp) tojást kell ütni, s ezt kell beleönteni a kecskébe. Egy negyed óra múlva 2 liter langyos bor sepr őt is bele kell tölteni, s ettől meggyógyul. Végső esetben valamennyi faluban végzik a következő eljárást, melyet csak a pásztorok gyakorolnak: hosszú, vékony pengéjű kést, vagy hosszú arat szúrtak be 2 ujjnyival a kecskebak oldalbordája mögé, hogy a gáz kijöjjön. Utána a sebet sebhintőporral szórták be, s 1-2 nap alatt meggyógyult az állat.
